Keresett kifejezés: mesterséges intelligencia | Találatok száma: 4294 Új keresés

Japán a genderizmus és a bevándorlás fellegvára lesz?

Japán a genderizmus és a bevándorlás fellegvára lesz?

Ha ennek a cikknek a címében szereplő kérdésre röviden szeretnénk válaszolni, annyit mondhatnánk, hogy nem éppenséggel - csak talán családbarátabb lesz. Nagyon érdekes folyamatok zajlanak a világ egyik legalacsonyabb termékenységi számmal, ámde sok szempontból az egyik legfejlettebb gazdasággal rendelkező országban. A napokban jelent meg az a hír, hogy a japán kormányzat immáron támogatja a bevándorlást. Világosan látni kell azt, hogy nem egészen erről van szó: a japán kormányzat határozott idejű, letelepedéssel nem járó és családegyesítést kizáró munkavállalást támogatja 2019 áprilisától bizonyos, alacsonyabb szintű munkakörökben, egy előre meghatározott kvóta alapján, amely 5 év alatt 345 ezer főt jelent, ami egy 127 milliós országban kevesebb, mint a népesség 3 ezreléke.

Miközben tombol a negyedik ipari forradalom, Kína szép lassan átveszi az uralmat a világ fölött

Miközben tombol a negyedik ipari forradalom, Kína szép lassan átveszi az uralmat a világ fölött

Lezajlott egy kommunikációs és technológiai forradalom a globális kereskedelemben, de az olyan új technológiák miatt, mint a blockchain, az 5G vagy éppen az elektromos autók elterjedése, nem érdemes hozzászoknunk a jelenlegi világhoz. Közben a középosztály egyre nagyobbra hízik a világon, az életszínvonal pedig különösen fejlődik a feltörekvő piacokon, stimulálva ezzel a fogyasztást olyan országokban, mint Kína. Mindennek jelentős hatása lesz a globális kereskedelemre az elkövetkezendő évtizedben. A McKinsey legújabb, globális kereskedelmi változásokról szóló tanulmányából szemezgettünk.

Nem csak az otthonok, a cégek is kaphatnak "smart" vezérlést

A negyedik ipari forradalom vívmányairól napi szinten hallunk optimista beszámolókat, a blockchain, IoT, mesterséges intelligencia használatától gyors és jelentős változásokat várunk. A fejlődésnek azonban több dimenziója is van, talán az egyik legfontosabb elv, hogy mi tudjuk befolyásolni a digitális teret és ne az határozzon meg minket.

Innovációról innovatívan a 10. SMART konferencián (x)

Bő egy hét múlva elrajtol a SMART X, ahol a több mint 100 előadó, illetve 1000 látogató ünnepli az innovációt. A konferencia programja új és izgalmas nevekkel, témákkal bővült, ezek közül emeljük ki most a legérdekesebbeket.

Szép csendben felépíti a jövő mintaállamát egy apró európai ország

Képzeld el, hogy iskolába szeretnéd küldeni a gyerekedet és egy fillért sem kell költeni tankönyvekre, mert minden tananyag elérhető online. Vagy azt, hogy külföldön megbetegszel, és az orvos egy kattintással lehívja az otthoni kórtörténeted. Vagy azt, hogy egy állami mesterséges intelligencia elkészíti helyetted a céged könyvelését és intézi az adózást is. Mindez hamarosan valóság lesz Észtország lakosságának; egy alig 1,3 milliós országnak, ahol már évek óta online szavaznak, blockchainen üzemeltetik a kormányzati infrastruktúra egy részét és egységesített, digitális személyazonosítóval is rendelkeznek az állampolgárok. Bő két évtized alatt Európa, sőt talán a világ egyik legjobban digitalizált országává vált Észtország, megnéztük, milyen újításokra készülnek.

Mesés vagyonokat szereztek a fintech cégek tavaly

A fintech cégek 112 milliárd dollár tőkét vonzottak tavaly, ami több mint duplája a 2017-es közel 51 milliárdnak. A tranzakciók száma a második félévben csökkent ugyan, de az év egészében közel 2200 tranzakciót regisztrált a KPMG.

Ez már nem a jövő: van, ahol már robot interjúztatja a jelölteket

Objektívebbé válhat az állásinterjú, és jelentősen megkönnyítheti a HR-szakemberek munkáját a mesterséges intelligencia szakértők szerint. Van, ahol már használják is a robotot a toborzási folyamatban, igaz, a végső döntést egyelőre még az emberek hozzák meg. Idő kérdése azonban, meddig lesz ez így.

Végre egy jó árú elektromos SUV

X3-as BMW méretű, tisztán elektromos hajtású, vállalható hatótávú SUV kevesebb, mint 10 millió forintért? Valószínűleg lenne kereslet egy ilyen autóra. Pont ilyet kínál egy kínai startup, az Aiways, ami az U5-ös modelljével jövőre már az európai piacra is betörne. Persze az ilyen sztorikat érdemes mindig megfelelő távolságtartással kezelni, volt már néhány nagyreményű cég, ami a világhódító tervek után gyorsan eltűnt a süllyesztőben, az viszont látszik, hogy a belépési korlátok sok szempontból jóval alacsonyabbak az autóiparban most, mint egy-két évtizede, gyorsan kinőhetnek a semmiből olyan gyártók, amelyek kiharapnak egy darabot a nagyok tortájából.

Az adat az új olaj, de az adat magában nem ér semmit

Bizonyos területeken a mesterséges intelligencia már ma is kellő megbízhatósággal alkalmazható, más területeken viszont korlátok sora áll még a kutatók előtt, amelyek legyőzése komoly kihívásokat jelentenek még akkor is, ha azok első pillantásra nem is tűnnek nehéz feladatnak.

Zárolhatják júniustól a figyelmetlen banki ügyfelek számláját

Piaci tapasztalataink és a Magyar Nemzeti Bank felmérése is alátámasztja, hogy a bankok nem állnak jól a pénzmosás és terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló törvényben (Pmt.) meghatározott átvilágítások elvégzésével, illetve az ehhez szükséges adatok beszerzésével. Ezeket minél előbb szükséges pótolni, mivel 2019. június 26-a után ezen ügyfelek tranzakcióit a szolgáltatók kötelesek lesznek megtagadni.

Itt a lassulás - ideje menekülni a tőkepiacokról?

Gazdasági lassulás üthet be a világban a következő években, melyet megnövekedett tőkepiaci volatilitás követhet, a makrogazdasági szakemberek, akik a Portfolio Investment, Wealth and Savings 2019 konferenciáján előadtak, nem gondolják viszont, hogy durva recesszióba fordul majd a világ.

Elképesztő felfordulást hozhat a lakásbiztosításoknál egy magyar hátterű cég

Elképesztő felfordulást hozhat a lakásbiztosításoknál egy magyar hátterű cég

Miközben minden gőzerővel digitalizálódik, 2019-ben a biztosítók még mindig sokszor bemondás alapján döntenek a lakásbiztosítások díjszabásáról és a kárkifizetésekről, de úgy néz ki, ennek egy magyar vezetésű, kaliforniai cég találmányának köszönhetően hamarosan vége lehet. A Zesty.ai mesterséges intelligenciával elemez big datát; műholdképeket, dokumentumokat és légi felvételeket, így pár másodperc alatt össze tud rakni egy biztosítási ajánlatot vagy el tudja dönteni, mennyit fizessen a biztosító, ha egy természeti katasztrófa lecsap.

Félmilliárd euróval fejlesztené az EU a hadiipart

Az Európai Bizottság irányadó munkaprogramokat fogadott el, amelyek 2019-2020-ban akár 500 millió eurónyi társfinanszírozást biztosítanak közös védelmi ipari fejlesztésekhez, és további 25 millió eurót különítettek el 2019-es együttműködésen alapuló védelmi kutatási projektek támogatására - közölte az uniós bizottság kedden.

Nagyot nőtt a Xiaomi profitja a negyedik negyedévben

Közzétette legfrissebb számait a Xiaomi, a kínai mobilgyártó bevétele 26,5 százalékkal 44,4 milliárd jüanra (6,6 milliárd dollár) emelkedett, míg a profit a nagyot nőtt, a cég eredménye 1,8 milliárd jüanra (276,41 millió dollár) emelkedett a negyedik negyedévben. A Xiaomi bejelentette, hogy világszerte tovább terjeszkedne, míg a társaság a következő öt év során jelentős befektetést tervez a mesterséges intelligencia kiaknázása érdekében.

Continental: felkészülünk az elektromos autók térnyerésére is

Február 21-én nyitotta meg hivatalosan a Continental budapesti Mesterséges Intelligencia Fejlesztő Központját. Bár a Continental-t a legtöbben gumiabroncs-gyártóként ismerik, a cég a világ egyik vezető technológiai vállalata, Magyarországon hét gyárral és egy gumiabroncs kereskedelmi képviselettel és logisztikai központtal van jelen és a bérelt munkaerővel együtt mintegy nyolcezer munkavállalót foglalkoztat, Debreceni elektronikai gyárának zöldmezős beruházása pedig tavaly ősszel kezdődött el.

A Portfolio a megnyitón kérdezte Nagy Mihályt, a cég országkoordinátorát a Continental magyarországi és a nemzetközi terveiről, a globális gazdaságpolitika hatásairól, és arról, milyen hatással lehet működésükre az elektromos autózás térnyerése.

Megszólalt a szakértő: ezzel a módszerrel lehet sok pénzt keresni

Tavaly év végén a globális gazdasági növekedéssel és a geopolitikai kockázatokkal kapcsolatos félelmek is felerősödtek, de az talán túlzás, hogy a piac már egy következő válságtól tartana - mondja a Portfolio-nak adott interjúban Hans-Jörg Naumer, az Allianz Global Investors tőkepiacok és tematikus elemzések részlegének vezetője. Kitért arra is, hogy szerinte hatékony piacok nincsenek, ez pedig lehetőséget ad vonzó hozamok elérésére. Szerinte a tavalyi rosszabb év után még egyáltalán nem kell leírni a magyar abszolút hozamú alapokat, és a szektorokban, mint befektetési lehetőségekben való gondolkodástól ideje búcsút venni.

Öt éve még senki nem hallott róla, most felforgatja az egész ingatlanpiacot

Bár egyre többször halljuk és használjuk a proptech szót, sokan még mindig egy meglehetősen új kifejezésként tekintenek rá. Az ilyen témájú konferenciák közönségének soraiban meglehetősen kevesen vannak, akik már 5 éve is tudták, hogy mit is jelent a kifejezés. A proptech cégek száma azonban ma már világszerte meghaladja a 6 ezret, és az országok felében, mintegy 100 országban működik legalább egy, kimondottan a proptech-hez köthető cég.

Álhírekkel hülyíti a magyarokat a Facebookon egy veszélyes kamubefektetés

Álhírekkel hülyíti a magyarokat a Facebookon egy veszélyes kamubefektetés

"Fantasztikus hír" a kriptovilág számára: Szingapúr állítólagos pénzügyminiszter-helyettese, Li Hszien Long reggel vártatlanul bejelentette, hogy a világon elsőként hivatalos kriptodevizát bocsátanak ki, ráadásul néhány kattintással, nyomott áron bárki vehet belőle - írja látszólag a BBC. Az elképesztő fejleménnyel csak néhány apró hiba van: a hír kacsa, Szingapúr nem vezet be semmilyen kriptopénzt, a bejelentést megtevő "hírportál" nem a BBC, hanem annak élethű másolata, Li Hszien Long pedig nem a pénzügyminiszter-helyettes, hanem az ország miniszterelnöke.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra emelkedik az infláció Magyarországon - Hogyan védjük meg a befektetéseinket?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.