Közel 60 százalékot emelkedett a csütörtöki kereskedésben a GOPD árfolyama, miután a tegnapi piaczárás után a cég bejelentette, hogy a B/Stabil minősítést állapított meg a hitelminősítő a cégre és a jövőre kibocsátani tervezett kötvényekre.
Megjelent ma a BÉT honlapján a jövő évi kereskedési szünnapokról szóló határozat, mely alapján nyolc olyan pihenőnap, vagy ünnepnap lesz, amikor nem lesz kereskedés a magyar tőzsdén. Emellett az idei évre is jut még két kereskedési szünnap.
Milyen fejlesztésekre, ki, mikor és meddig pályázhat, illetve hol juthat hozzá a napelem pályázatról szóló fontos információkhoz? Mutatunk mindent, amit tudni érdemes a lakossági napelem támogatás 2021-es szabályrendszeréről, a fejlesztési lehetőségekről és a követelményrendszerről.
A nyereséges nyár után a téli szezon nehézségeire figyelmeztet a Wizz Air, de hozzáteszi, hogy készen áll arra, hogy kihasználja és az előnyére fordítsa azokat a kivételes lehetőségeket, amelyek jövő nyáron fognak jelentkezni. A járvány alatt a Wizz Air – sok riválisával ellentétben – növelte a flottáját, nagyobb, az üzemanyag-fogyasztás szempontjából gazdaságosabb gépekkel és új útvonalakkal bővítette a kínálatot.
Ahogy közeledik az szja-visszatérítés kiutalásának 2022. február 15-i napja, úgy sűrűsödnek az információk a kifizetéssel kapcsolatban. Legutóbb a NAV adott ki néhány tisztázó választ a VISSZADO-nyilatkozattal kapcsolatban, ami egyértelműbbé teszi, kinek mi a teendője. Ez alapján több százezer embernek van teendője az szja-visszatérítés érdekében.
A pandémia okozta gazdasági leállások miatti termelésvisszaesés ellentételezésére világszerte költekezéssel reagáltak a kormányok. Így tett a magyar kormány is, amelynek következtében idén átlépte az államadósság GDP-arányos szintje a lélektani 80%-os szintet. Jogosan merül fel a kérdés, hogy a 2010-es évek eleji 80%-ra jutottunk-e vissza, és a lezárások okozta recesszió semmissé tette-e a 2010-es évek adósságkezelésének minden eredményét. Hogyan lehetséges, hogy 2021-ben a 80% feletti államadósságszint felminősítést, míg 2009-ben és 2011-ben leminősítést hozott az országnak az adósságkockázatok tekintetében?
Megújított kétoldalú együttműködési megállapodást írt alá az MNB és az NMHH vezetője. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság rendszeresen tájékoztatja a jegybankot az újonnan megjelenő pénzügyi tévés és rádiós kereskedelmi kommunikációról, ami segíti az MNB-t az esetleges jogsértő reklámok kiszűrésében - közölte a jegyban.
Üzemzavar volt tegnap a PannErgy Miskolci Geotermikus Létesítményében, ami a berendezések meghibásodásához vezetett, a helyreállítás még folyamatban van – tette közzé a vállalat.
Anélkül, hogy erről külön hírt kiadtak volna, a napokban kétszer is fontos pontokon módosították a 2,9-11,3 millió forint közötti vissza nem térítendő támogatást ígérő lakossági napelemes és fűtéskorszerűsítési EU-pályázat szabályrendszerét. A katás és kivás vállalkozók például nagyon figyeljenek, mert most már az ő céges jövedelmük is beleszámít az egy főre jutó jövedelembe, ha egyúttal tulajdonosok is a fejlesztendő ingatlanban. Még egyértelműbb az új szabályrendszerből, hogy nem szabad trükközni a hirtelen gyermekre íratott ingatlan résztulajdonnal csak azért, hogy lejjebb szorítsa a pályázni vágyó az egy főre jutó éves jövedelmet és így jogosulttá váljon a támogatásra, mert ezt kifejezetten tiltja a pályázat. Mindezek mellett igencsak lényeges, hogy felesleges december 6-án reggel 8-tól a gép előtt ülni a dunántúli megyékből pályázóknak, hogy beadhassák a támogatási kérelmet, mert a pályázatot csak délután 5-től nyitják meg.
Az elmúlt két hétben jelentősen felgyorsult hazánkban a járvány terjedése. A szeptembert és október elejét jellemző mérsékelt ütemű növekedés után a kórházakban kezeltek száma 2800, a lélegeztetett betegeké 300 fölé nőtt, ami nagyjából a tíz nappal korábbi számok duplája. A vírus terjedését jellemző reprodukciós szám (hogy egy fertőzött átlagosan hány másik embert fertőz meg) pedig 1,2-ről 1,4-1,5-re emelkedett, ami magasabb érték, mint ami a második és a harmadik hullám felívelő szakaszát jellemezte. Ugyan korábban is előfordult már ilyen magas reprodukciós számunk, de csak rövid időszakokban és jóval alacsonyabb esetszámok mellett. Most viszont ez a gyors növekedés viszonylag magas esetszámok bázisáról indult meg.
A bolygó ledarálását nem ússzuk meg büntetlenül – mondta Kemenesi Gábor biológus, víruskutató a Portfolio-nak adott interjújában, aki a Vírusvadászat című könyv társszerzőjeként azt fejtegeti, hogy előre lehetett látni a pandémiát, és arról is beszél, hogy újabb vírusválságok várhatnak ránk. Ugyanis számos vírusnak megvan a képessége arra, hogy emberre ugorjon át. Túl sokan lettünk, túl nagyok lettünk, és nem figyelünk az állatok természetes élőhelyére. Ami az új koronavírus 4. hullámát illeti, szerinte legalább 80%-os átoltottság kell ahhoz, hogy egy társadalom jó helyzetben legyen, vagyis Magyarországnak tovább kell növelnie a 60%-os arányt. Úgy véli, hogy a vírus gyors terjedése miatt az akut szakasz után nem mondhatunk búcsút az új koronavírusnak, utána jön ugyanis a poszt-Covid, ami sok olyan ember életét nehezíti meg, aki oltás nélkül esik át a fertőzésen.
A New York-i városvezetés október közepén úgy döntött, eltávolítja az Egyesült Államok egyik alapító atyjának, a Függetlenségi Nyilatkozat megfogalmazójának, Thomas Jeffersonnak a városházában található gipszszobrát. A döntés nagy vitát keltett Amerikában, még Donald Trump volt elnök is megszólalt. Jefferson szobrának azért kell mennie a városházáról, mert az Egyesült Államok harmadik elnöke rabszolgatartó volt. De milyen nézeteket vallott Jefferson a rabszolgaságról és a feketékről? És mit mondanak az eltávolítás mellett, illetve ellen érvelők?
Ha már közeleg a baba érkezése, esetleg csak szeretnél képbe kerülni a jövő tervezése kapcsán, akkor összeállításunkból megtudhatod, milyen lehetőségekre vagy jogosult, mit kell tenned ezek igénybevételéhez. Mutatjuk, mit kell tudni a gyes-ről, a csed-ről és a gyed-ről.
Újra és újra előkerül az a dilemma, hogy csapvizet vagy ásványvizet érdemes-e inkább inni. Sokszor hozzák fel a csapvízzel szemben az olyan érveket, mint magas arzéntartalom, ólomtartalom, és egyéb szennyezettségek, ezért megnéztük, hogy a legfrissebb, a magyar ivóvízminőségre vonatkozó jelentés mit mond az ivóvíz egészségkárosító hatásáról. Jó hír, hogy összességében Magyarországon jó az ivóvíz minősége, ebben sokat segítettek az ivóvízminőség-javító programok, de még mindig vannak olyan települések, ahol meghaladja a határértéket az arzéntartalom, néhol még az ólom is. Utóbbi 746 ezer embert érint.
Súlyosbodik a járványhelyzet Magyarországon, a negyedik hullám erőteljesen berobbant, ami egyre több emberben vetheti fel a kérdést a harmadik oltás felvételével kapcsolatban. Az empirikus adatok azt mutatják, hogy az oltások hatékonysága idővel csökken, így szükség lehet a harmadik oltásra a koronavírus elleni védettség fenntartásához. Fél év elteltével mindenkinek ajánlott a harmadik oltás felvétele, de leginkább azoknak, akiknél két oltás után nem alakult ki megfelelő védettség, akik idősek, vagy valamilyen súlyos alapbetegséggel élnek, akiknek legyengült az immunrendszere, vagy akik fokozottan ki vannak téve a fertőzésnek. Az alábbiakban sorra vesszük, hogy miért jó felvenni a harmadik oltást, hogy kiknek ajánlott elsősorban a harmadik oltás és mikor, hogy milyen vakcinát kaphatunk harmadik oltásként és hogy mi a regisztráció menete az emlékeztető oltás esetén.
Nem sikerültek jól a legutóbbi technológiai gyorsjelentések, az Apple mellett az Amazon.com harmadik negyedéves számai is csalódást okoztak, a nyitás előtti kereskedésben közel 5 százalékos mínuszban áll a részvények árfolyama. Mind a bevétel, mind a profit szintjén a várttól elmaradó számokat közölt a július-szeptemberi negyedévre a vállalat és a folyó negyedévre megfogalmazott várakozások is az elemzői konszenzus alatt vannak.
Korszerűsített kétoldalú együttműködési megállapodásokat írt alá az MNB, illetve a Magyar Aktuárius Társaság, a Magyar Biztosítók Szövetsége és az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége. Az érdekképviseletek egyebek közt véleményezik a jegybank által előkészített szakmai szabályozó dokumentumokat, kérésükre az MNB útmutatókkal, állásfoglalásokkal segíti a piacok biztonságos működését, s a felek konzultációkon, szakmai rendezvényeken is együttműködnek - derül ki az MNB közleményéből.
Hosszú hónapok után végre talált könyvvizsgálót az OTT-One, akivel szerződést is kötött a társaság 2020-as és 2021-es üzleti évére vonatkozó éves beszámolójának könyvvizsgálatára.