Keresett kifejezés: De | Találatok száma: 100000 Új keresés

Kiszivárgott: félnek az oroszok, már a saját szövetségeseik fölött sem tudnak uralkodni

Kiszivárgott: félnek az oroszok, már a saját szövetségeseik fölött sem tudnak uralkodni

A nyugati szankciók és nyomásgyakorlás jelentősen megnehezítette Oroszország számára, hogy szorosabbra fűzze kapcsolatait a volt szovjet tagállamokkal és a globális dél államaival. Egy kiszivárgott orosz kormányzati jelentés rávilágít arra, hogyan akadályozza a nyugati fellépés Moszkva geopolitikai törekvéseit, és milyen kihívásokkal néz szembe az ország a nemzetközi kapcsolatainak újjáépítése során - tudósított a Financial Times.

Vizsgálja az eMAG vállalásait a GVH

Vizsgálja az eMAG vállalásait a GVH

Utóvizsgálatot indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az eMAG webáruház üzemeltetőivel szemben. Az e-kereskedelmi cég a 2021-ben lezárt versenyfelügyeleti eljárás eredményeként mintegy 4 milliárd forint értékű intézkedéscsomagot vállalt, melynek részeként az eMAG egy közel 3 milliárd forintos, a hazai vállalkozásokat támogató program megvalósítását is vállalta. A GVH utóvizsgálata ez utóbbi értékelésére irányul - közölte a versenyhatóság.

Brüsszel elengedi a gyeplőt, indulhat a totális fegyverkezés

Brüsszel elengedi a gyeplőt, indulhat a totális fegyverkezés

Az Európai Unió lehetővé tenné, hogy a tagállamok növeljék katonai kiadásaikat anélkül, hogy ezzel megsértenék a szigorú költségvetési szabályokat. Az új javaslat szerint a védelmi beruházások körébe nemcsak a fegyverbeszerzések, hanem a személyi kiadások és karbantartási költségek is beletartoznának, ami különösen a magas államadóssággal küzdő országok számára jelentene könnyítést.

Tízszeresére nőtt az OXO kezelt vagyona: a nagyok ligájába lép a fúzióval

Tízszeresére nőtt az OXO kezelt vagyona: a nagyok ligájába lép a fúzióval

Az OXO Technologies az elmúlt években folyamatosan építette fel a külföldi terjeszkedés és tőkebevonás lehetőségét, az euróbevezetés és a székhely Hollandiába való költöztetése után most azonban nemcsak tőkét vont be, de akvirálta Európa egyik legjelentősebb magántőke- és kockázatitőke-csoportját, a 3TS Capital Partnerst. A tranzakció részleteiről, az európai tőkepiaci helyzetről, a jövőbeni tervekről és arról, hogy a magyar piaci szereplők miért még mindig az állami források becsatornázásán gondokodnak, Oszkó Pétert, az OXO Technologies igazgatósági elnökét kérdezte a Portfolio.

Kína ráparancsolt a biztosítókra

Kína ráparancsolt a biztosítókra

A kínai pénzügyi felügyelet felszólította a biztosítási csoportokat, hogy tartsanak fenn elegendő tőke- és likviditási tartalékot a "koncentrációs kockázatok" mérséklése érdekében – írja a Bloomberg.

Vége a német ingatlanpiac mélyrepülésének?

Vége a német ingatlanpiac mélyrepülésének?

A német kereskedelmiingatlan-piac lassan kezd kilábalni az elmúlt évek válságából. Bár 2024-ben is csökkentek az árak, a visszaesés üteme lassult, és az év végén már enyhe növekedés is mutatkozott. A szakértők szerint ez a stabilizálódás első jeleként értékelhető.

Brüsszel új szuperhatalmat akar: a tagállamok palotaforradalmat indíthatnak

Brüsszel új szuperhatalmat akar: a tagállamok palotaforradalmat indíthatnak

Az Európai Értékpapír-piaci Hatóság (Esma) ambiciózus célokat tűzött ki a pénzügyi szabályozás egyszerűsítésére és az uniós piacok harmonizálására, de erős ellenállásba ütközik a nemzeti felügyeletek részéről. A kezdeményezés a bürokrácia csökkentését és az amerikai SEC-hez hasonló felügyeleti rendszer kialakítását célozza, de komoly finanszírozási és politikai akadályokkal kell szembenéznie – írja a Financial Times. Az intézkedések fontosak lehetnek az EU 8-10 ezer milliárd eurónyi magán befektetési tervének végrehajtásához, a tőkepiaci unióhoz.

Európában lakhatási válságot okozott a lépés, amit most Új-Zéland tervez

Európában lakhatási válságot okozott a lépés, amit most Új-Zéland tervez

Az új-zélandi kormány lazít az úgynevezett "arany vízum" szabályain, hogy több tehetős befektetőt vonzzon az országba. A változtatások részeként eltörlik az angol nyelvtudás követelményét és csökkentik a kérelmezők által az országban töltendő napok számát. Ez a lépés ellentétes az európai tendenciával, ahol több ország is megszüntette hasonló programjait az ingatlanárak emelkedése miatt - közölte a Financial Times.

Donald Trump döntött: meg vannak számlálva a fizetőeszköz napjai?

Donald Trump döntött: meg vannak számlálva a fizetőeszköz napjai?

Donald Trump amerikai elnök a Truth Social közösségi oldalon közzétett vasárnapi posztjában bejelentette, pénzügyminiszterét az 1 centes érme, a penny gyártásának leállítására utasította, mely egyszázadnyi dollár értékének felel meg.

Titkos fegyver a lakáshiteleseknél: így spórolhatsz milliókat előtörlesztéssel

Titkos fegyver a lakáshiteleseknél: így spórolhatsz milliókat előtörlesztéssel

Budapesten, a befektetők vadászterepének számító VI., VII., VIII. és IX. kerületekben összesen 36%-kal nőtt az eladó lakások iránti érdeklődés az év első hónapjában. Rekordot döntött a hitelkedv is, januárban ugyanis közel 900-an indítottak online hitelbírálatot, átlagosan 32,4 millió forintra. Szakértők azt tanácsolják, hogy hitelből történő vásárlásnál érdemes az előtörlesztés díjaival is kalkulálni a megfelelő bank kiválasztásakor.

Elbuktak az olívaolajok egy régiós vizsgálaton

Elbuktak az olívaolajok egy régiós vizsgálaton

A csehországi Állami Mezőgazdasági és Élelmiszer-felügyeleti Hatóság (SZPI) nemrégiben átfogó ellenőrzést végzett az országban forgalmazott olívaolajok minőségével kapcsolatban. Az eredmények aggodalomra adnak okot, mivel a vizsgált minták közel felénél problémákat tártak fel- írja a Food Safety News.

Tombol a bitcoin-őrület Japánban, itt az egyik nagy nyertes

Tombol a bitcoin-őrület Japánban, itt az egyik nagy nyertes

A bitcoin árfolyamának emelkedése és Donald Trump kriptopénz-barát politikája jelentős hatást gyakorol a japán befektetői piacra. Egy korábbi szállodatulajdonos cég, a Metaplanet részvényeinek értéke az elmúlt egy évben közel 4000%-kal nőtt, miután a vállalat a kriptovaluták felhalmozására állt át. Ez a stratégia nem egyedülálló, számos cég próbálja lemásolni az amerikai MicroStrategy sikerét - írta a Bloomberg.

Vadiúj csalási módszer terjed,  a mesterséges intelligenciával generálnak emberi beszédhangot

Vadiúj csalási módszer terjed, a mesterséges intelligenciával generálnak emberi beszédhangot

Az olasz üzleti elit tagjait célozta meg egy kifinomult csalási kísérlet, amelyben a bűnözők mesterséges intelligencia által generált hangot használtak, hogy a védelmi minisztérium képviselőinek adják ki magukat. A csalók váltságdíj befizetésére kérték az üzletembereket, állítólagos külföldi fogságban lévő olasz állampolgárok kiszabadítása érdekében - számolt be a Bloomberg.

„Ön nem ebben a világban él” – Keményen egymásnak esett Olaf Scholz és Friedrich Merz

„Ön nem ebben a világban él” – Keményen egymásnak esett Olaf Scholz és Friedrich Merz

Migrációpolitikai kérdések és az Alternatíva Németországnak (AfD) párttal való együttműködés is napirenden volt Olaf Scholz német szociáldemokrata kancellár és Friedrich Merz, az ellenzéki német Kereszténydemokrata Unió (CDU) és bajorországi testvérpártja, a Keresztényszociális Unió (CSU) kancellárjelöltjének vasárnapi, késő esti televíziós vitájában.

Belengette a kormány: újra jöhetnek az árstopok Magyarországon

Belengette a kormány: újra jöhetnek az árstopok Magyarországon

Jöhetnek újra az árstopok? - tette fel a kérdést Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a Facebook-oldalán. A bejegyzés alapján úgy tűnik, hogy a kabinet újra az árszabályozás eszközéhet nyúlna, miután megint emelkedik az infláció Magyarországon.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Németország megdöntötte a húszéves tabut, egész Európa megérezheti a hatását
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

RSM Blog

Élettársak öröklése

Az élettársak helyzete hazánkban jogi szempontból sajátos, hiszen míg egyre többen választják a társas együttélésnek...