Az elmúlt 50 év amerikai tőzsdetörténelmében három nagyon komoly medvepiac volt. A három évszám, amikor megindult az S&P 500 index lefeleződése, az 1973-as, a 2000-es és a 2008-as volt. Jelenleg szinte minden világgazdasági kockázat fennáll, amelyek ebben a három büntetőévben egyedileg voltak jelen. A kérdés már csak az, hogy ezen büntetőidőszakok árnyéka milyen mértékben vetül rá az idei évre?
A holnap megjelenő első negyedéves GDP-növekedési adatok a magyar gazdaság dinamikus bővülését jelzik majd - vélik a Portfolio által megkérdezett elemzők. Az év hátralévő részében azonban már erőteljes lassulás következhet be a kedvezőtlen globális környezet hatására. Akár még recesszió is lehet az idén.
Eddig már több mint 875 ezer egy százalékos nyilatkozat érkezett elektronikusan az adóhivatalhoz. Május 20-ig még van idő, addig az egyházaknak, a Nemzeti Tehetség Programnak és a civil szervezeteknek összességében mintegy 50 milliárd forint ajánlható fel - tájékoztatta Tállai András az MTI-t.
Az idei év első három hónapjában Közép-Magyarország részesedése volt a legmagasabb a megkezdett kivitelezési munkákból, míg Nyugat-Magyarország részesedése közel a felére esett. Egyelőre az új társasházi projektek indítását mérsékelt ütem jellemzi, az év első három hónapjában a tavalyi év utolsó negyedévéhez képest csökkent a megkezdett társasházi kivitelezések összértéke, ahogy a tavalyi első negyedévtől is elmaradtak a számok. A Nyugat-Dunántúlon induló építőipari kivitelezésekben azonban bővülés volt megfigyelhető, a társasházi lakásépítések esetén az elmúlt két év legmagasabb Aktivitás-Kezdés mutatóját produkálta a régió - derül ki az EBI legfrissebb Építésaktivitási Jelentéséből.
Súlyos esés jellemezte a héten a kriptopénzek piacát: a bitcoin árfolyama a novemberi csúcs óta több mint 50 százalékot zuhant. Ilyen piaci mozgások mellett sokan pánikba esnek, és minél előbb igyekeznek megszabadulni a befektetéseiktől. Van azonban egy kis közép-amerikai ország, amely a hét elején óriási mennyiségben vásárolt a valaha szebb napokat látott digitális eszközből. A tragikus történelmű és meglehetősen szegény ország fiatal elnöke ugyanis teljességgel a bitcoin megszállottjává vált. Annyira, hogy 2020 őszén hivatalos fizetőeszközzé tette, és egy nem túl racionálos gazdasági reform motorjává kívánta tenni. Cikkünkben utánajártunk, hogy fél évvel a törvény elfogadása után mennyire mondható sikeresnek a világ első nagyszabású "bitcoinkísérlete".
Az utóbbi időszakban egyre kevésbé szokatlan jelenség, hogy Magyarország nettó áramexportőri pozícióba kerül a magas hazai naperőművi termelés időszakaiban. Azonban míg a kivitel eddig jellemzően a szomszédos balkáni országok felé irányult, májusban már Ukrajnába is jelentős mennyiségű villamos energiát exportáltunk, és nem is csak a napenergia-termelés csúcsidőszakaiban.
Amilyen ütemben termelte ki az elmúlt években a sztárokat a tőzsde az elektromosautó-gyártó szektorból, akkora lendülettel küldte őket a piac új mélypontok felé. Ezeknek a jellemzően magas növekedési potenciállal rendelkező, életciklusuk elején járó vállalatoknak az árfolyama csúnyán megszenvedte az elmúlt 6 hónapot, amely alatt a tőkepiaci hangulat alapjaiban változott meg. Érdekes szereplő a szektorban a Rivian, amelynél nem csak az általános piaci hangulatromlás, hanem több cégspecifikus hír is állt az esés mögött, így értékének közel 90 százalékát elvesztette a cég a bevezetés után nem sokkal elért történelmi csúcsához képest. Ez nem csak a kisbefektetőknek okozott fejfájást, de a cég legnagyobb vállalati befektetőinél, az Amazonnál és a Fordnál is jelentősen meglátszott az eredménysorokon, ráadásul a Ford a héten egy vaskos csomag részvényt is ráborított a piacra, ami tovább fokozta az esést. Bár tartós fordulat továbbra sem látszik az árfolyamnál, a cég tegnap esti gyorsjelentésében azért felvillantott egy kisebb reménysugarat a befektetők számára.
Csaknem 20%-ot ugrott csütörtökön délutánra a következő hónapok gázára a vezető holland gáztőzsdén azután, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök szerda esti rendeletével számos európai ország vállalatát feltette egy friss szankciós listára, köztük a Jamál-Európa gázvezeték lengyelországi szakaszának tulajdonosát, illetve a legnagyobb német gáztároló üzemeltetőjét is. Mivel a szankciós listára tett cégekkel a Gazprom (és más orosz cégek) semmilyen tranzakciót nem folytathatnak, még a meglévő szerződéses kötelezettségeiket sem teljesíthetik, így az orosz lépés érthető módon alapvető aggodalmakat keltett az európai gázpiaci szereplőkben, hogy hogyan, milyen mennyiségben érkezhet egyáltalán az orosz gáz Európába a következő hónapokban. Nem véletlen, hogy a német gazdasági miniszter egy mai interjúban és a parlamenti felszólalásában már azt pedzegette: lehet, hogy sokkal gyorsabban kell leválnia Németországnak az orosz gázról, mint ahogy azt eddig tervezték (leghamarabb 2024 közepére), mert lehet, hogy egyszerűen nem jön majd maga az orosz molekula. A szankciós listára egyébként a Gazprom magyarországi cége is rákerült.
Szűk két évig valósággal szárnyaltak a világ tőzsdéi, 2022-ben viszont már teljesen más szelek fújnak, és az egymás után felszínre törő globális problémák hátán komoly szakadást láthatunk a részvénypiacokon, eddig nagyon úgy néz ki, hogy sehova sem lehet menekülni a vihar elől. Persze technikai fogódzkodókat lehet keresni arra vonatkozóan, hogy éppen mennyire lehet túlhúzva a most tapasztalt elképesztő esés és mikor várható egy kisebb-nagyobb visszapattanás, de a mindenre kiható pánikhangulat közepette a fundamentumokra is érdemes lehet fél szemmel odafigyelni. Akadnak ugyanis olyan iparágak, ahol az elemzők és a legfontosabb szereplők is a kereslet jelentős megugrását vetítik előre és már tapasztalják is a fellendülést a jól sikerülő negyedéves gyorsjelentések során, ilyen ágazat például a légiipar. Elemzésünkben a legfontosabb amerikai légitársaságokat vesszük górcső alá, megnézzük, hogy a globális pánikszerű hangulat és az egekbe szökő kerozinárak mellett érdemes lehet-e lassan lenyúlni a "hulló késért".
Most először beszéltek tapasztalataikról az OTP Supra befektetési alap portfóliómenedzserei az alap februári átalakítása óta. Az alap új portfóliókezelői csapata egy szakértői sajtóebéden számolt be az eddigi legfontosabb stratégiai lépésekről, a kihívásokról és az eredményekről. Ami már most látszik, hogy jelentős átalakításon ment keresztül a Supra befektetési portfóliója, a legnagyobb átalakítások a kötvénybefektetések terén voltak, de nagyobb egyedi részvénykitettségeket is csökkenteni kellett.
Nagy esésen van túl a részvények, a kötvények, a nyersanyagok vagy éppen a kriptovaluták piaca, és bár most éppen van egy kisebb fellélegzés, a nagy elemzőházak szerint van még tere az esésnek, mielőtt megtalálná az alját a piac. Mint ahogy minden extrém piaci helyzetben, most is felerősödött azoknak a guruknak a hangja, akik összeomlást kiáltanak, megnéztük, ők mivel érvelnek a további esés mellett.
Négy év alatt a korábbi szint két-háromszorosára emelkedett az iskolákban az egyes tantárgyakat képesítés nélkül tanítók aránya – derült ki az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) Közgazdaságtudományi Intézetének nemrégiben publikált, „A közoktatás indikátorrendszere 2021” című kiadványából, amelyet a Népszava idézett. A nem megfelelő képesítés a szaktárgyak esetében azt jelenti, hogy ezek a tanárok úgy tanítanak egy szaktárgyat – például matematikát, fizikát, kémiát –, hogy bár pedagógiai képesítéssel rendelkeznek, de nem abból a tantárgyból, amit azért kell tanítaniuk, mert nincs elég, vagy egyáltalán nincsenek szakos kollégáik.
Durván beszakadt az UST, a világ harmadik legnagyobb stablecoinjának árfolyama a kriptopiacon az elmúlt napokban látott eladási hullám közepette, ami további pánikot generált a piacon.
A válságoknak majdnem mindig van egy tartós ára. Akármilyen lendületesen is lábal ki egy-egy gazdaság a válság okozta recesszióból, a legtöbb esetben nem fogja tudni teljes mértékben kompenzálni a válság miatt kialakuló veszteségeit. Természetesen ez attól is függ, hogy milyen mély volt a recesszió. A nagy pénzügyi válság és a pandémia által okozott recessziók jelentősek voltak. Általában arra szoktak fókuszálni, hogy hány esztendő letelte után éri el a gazdaság a GDP válság előtti szintjét. Ez a megközelítés azonban nem mutatja ki a recesszió okozta veszteséget, amely talán be sem hozható teljes egészében. A cikk azt mutatja be, hogy öt fejlett állam, a V-4 országok, valamint az eurózóna egységesen mekkora mértékű veszteséget halmozhattak fel, azaz mekkora ára van a 2008-as pénzügyi és a 2020-as koronavírus válságnak, amely sajnos hamarosan kiegészülhet a 2022-es ukrán-orosz konfliktus okozta válsággal.
A lakosság 22 százalékos áremelkedést érzékelt, szemben a hivatalos, 9,5 százalékos áprilisi inflációs adattal, ami részben statisztikai okokra, részben azonban a megfigyelési módszertanra vezethető vissza - közölte ezer háztartás körében végzett, reprezentatív felmérése eredményeit a GKI kutatóintézet az MTI-vel.
A hivatalos inflációs adat szerint a fogyasztói árak áprilisban 9,5%-kal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest. Ehhez képest a GKI, ezer háztartás körében végzett, reprezentatív felmérése szerint a lakosság 22%-os áremelkedést érzékelt, és így ez mutató újra a tavaly év végi csúcsához közelít. Az erősödő inflációs várakozásokról árulkodik a jegybank kedden közzétett ábrája is, ami néhány hónap stagnálás után meredeken emelkedett.
A Budapest Airport 176 elektromosautó-töltőállomást telepít a repülőtér területén a következő 3 évben a földi kiszolgálók, egyéb repülőtéri járművek, valamint az itt dolgozó partnervállalatok kiszolgáló járművei számára, európai uniós támogatás felhasználásával és saját forrásból - közölte a Liszt Ferenc nemzetközi repülőteret üzemeltető társaság kedden az MTI-vel.
Egyre többen érdeklődnek a műkereskedelem iránt Magyarországon, közülük sokan a kortárs művészeket keresik. Ugyanakkor a festményvásárlás soha nem lehet egyszerű befektetés, még akkor sem, ha az adott festmény 20-30 év múlva a sokszorosát éri majd – mondták el a Portfolio-nak az idén 25 éves Virág Judit Galéria vezetői, Virág Judit és Törő István. Az sem véletlen, hogy a magyar piac egyik legismertebb galériája és aukciósháza határozott lépésekkel nyit a kortárs művészek felé, de kétnapos, májusi árverésükön a klasszikusok is helyet kapnak majd.
Erőteljesen negatívba fordult a piaci hangulat az elmúlt időszakban, hiszen a befektetőknek bőven van miért aggódniuk. A kamatkörnyezet emelkedik, a piacon lévő likviditás lassan csökkenni kezd, dúl a háború, energiaválság van, és az ellátási láncok továbbra sem álltak helyre. Michael Hartnett, a Bank of America vezető stratégája régóta pesszimista a piacra, most pedig bemondta, hogy a tőzsdei esésnek valószínűleg továbbra sincs vége, sőt, egészen októberig tarthat, és az amerikai tőzsdék még jóval lejjebb kerülhetnek.
Hogy mi történik a tőzsdéken? Egy szóval korrekció, ami teljesen természetes a tőkepiacokon, főként, ha akkora emelkedésen vannak túl, mint amit a koronavírus-pandémia kitörését követő bő két évben láttunk. Az esés már rég nem csak a részvényeket érinti, nyomás alá kerültek a kötvények, a nyersanyagok vagy éppen a kriptovaluták is. Nagy bika nagyot kakál, hangzott el a legendás mondat Szabó Lászlótól, az akkor még Concorde Alapkezelő elnökétől még 2009-ben, és hát nehéz ezzel vitatkozni, nagy emelkedés után az esés sem lehet kicsi, ezt látjuk most. A nagy kérdés az, hogy megáll-e itt az esés, vagy ez már egy medve piac kezdete.