Keresett kifejezés: hirek | Találatok száma: 30437 Új keresés

Súlyos döntésre készül a kijevi vezetés – Nagy bajra utalnak az okok

Súlyos döntésre készül a kijevi vezetés – Nagy bajra utalnak az okok

Ukrajna a hadsereg mozgósítási szabályainak módosítását fontolgatja, hogy több embert hívjon be, és szigorúbb szankciókat vezessen be a sorozás kijátszása ellen az oroszok elleni háború közepette – jelentette a Reuters. Az elemzésben röviden felsorolják a háttérben húzódó okokat is.

Több mint 30 éve nem történt ilyen - Esik az olaj ára

Több mint 30 éve nem történt ilyen - Esik az olaj ára

Meredek esésbe kapcsolt nemrég az olajár, ezzel szinte teljesen visszafordítva a tegnapi felpattanást, miután meglepően kedvező adatokat közölt az amerikai energiahatóság a felhalmozott készletekről - írja a Reuters.

Kiderült, hogy ki áll az iráni robbantások mögött

Kiderült, hogy ki áll az iráni robbantások mögött

Az Iszlám Állam vállalta a felelősséget azért a két iráni robbanásért, amelyek közel 100 embert öltek meg és rengeteg civilt sebesítettek meg a kermani temetőben szerdán - írja a Reuters. A temetőben éppen megemlékezést tartottak Kászem Szolejmani, a Kudsz alakulat volt parancsnokának halálának négy éves évfordulója alkalmából.

Felrobbant egy gyár Kelet-Magyarországon

Felrobbant egy gyár Kelet-Magyarországon

Kigyulladt egy ipari telephely a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Alsózsolca külterületén – közölte csütörtökön a honlapján az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

Jelzáloghitel-elengedés 2024: milliókkal csökkentheted a tartozásod, szinte csak igényelni kell

Jelzáloghitel-elengedés 2024: milliókkal csökkentheted a tartozásod, szinte csak igényelni kell

Kisebb változásokkal, de 2024-ben is elérhető a gyermekkel rendelkezők (nem csak a házasok) számára a jelzáloghitel-elengedési program, amivel 2 gyerek után 1 millió, 3 gyerek után 4 millió forint összegben csökkenthető a fennálló lakáshitel-tartozás. Persze ennek feltételei vannak, például nagyon kell figyelni a 180 napos jogvesztő határidőre a születés vagy örökbefogadás után. Összefoglaljuk most a tudnivalókat: jogszabályi részletek, nyomtatvány és szükséges dokumentumok listája, feltételek egy helyen!

Időjárás: sarkvidéki hideg szakad Magyarországra, jöhet a havazás

Időjárás: sarkvidéki hideg szakad Magyarországra, jöhet a havazás

Gyakran változó égképre számíthatunk, és egy ideig még folytatódik a januári tavasz. Reggel még elszórtan, később a nap során már csak kevés helyen lehetnek záporos gócok - írta időjárás-előrejelzésében a HungaroMet. Az Időkép jelentése szerint ma sehol sem várható hó Magyarországon, azonban vasárnap délután észak-északnyugat felől sarkvidéki hideg éri el az országot, majd hétfőn virradóra már az egész Kárpát-medencét ez a fagyos levegő fogja kitölteni; ekkortól várható újra havazás. A HungeroMet előrejelzése alapján vasárnap északnyugat felől egyre nagyobb területen várható hó Magyarországon.

Nagy Márton épp most árulta el: radikális tervet fontolgat a kormány

Nagy Márton épp most árulta el: radikális tervet fontolgat a kormány

Nagy Márton szerint rossz döntés lenne, ha a költségvetési fegyelem előtérbe kerülne az Európai Unióban. A nemzetgazdasági miniszter a Demokrata hetilapnak adott interjújában hangsúlyosan beszélt a fiskális politikáról és azzal érvelt, hogy ha más országok 7-8 százalékos költségvetési deficittel versenyeznek a saját gazdaságaik támogatása érdekében, akkor "mi is lehetünk megengedőbbek magunkkal szemben". Egyenesen azt javasolja, hogy Európának és benne a legnagyobb gazdaságnak, Németországnak átmenetileg, kontrollált módon fel kell lazítania a költségvetési hiányt. Nagyon úgy tűnik, hogy a kormány gazdaságpolitikája választóvonalhoz érkezett, feladni készül az alacsony költségvetési hiány melletti elköteleződését a gazdasági növekedés támogatása érdekében. A helyzet gyorsértékelése az elmúlt hetek gazdasági adatai, kormányzati bejelentései, valamint a legfontosabb megszólalások tükrében.

Leszúrt a forint

Leszúrt a forint

A karácsonyi időszak illikvid piacán enyhén gyengült a forint, hiába jött hír az első uniós transzferekről. Kedden délelőtt főként az euróövezeti érkező bmi-adatok segítették a forintot az erősödésben, aztán kora délután az első uniós utalásokról szóló hírek segítették a magyar devizát.

Megjött az első 170 milliárd forintos EU-utalás Brüsszelből

Megjött az első 170 milliárd forintos EU-utalás Brüsszelből

Január 2-án az Európai Bizottság átutalta az első részletet a korábban blokkolt 2021-2027-es kohéziós forrásokból, 445 millió eurót küldve Magyarországnak. Mint a területfejlesztési minisztérium az ügy kapcsán közölte, a mostani transzfer jelentős lépés a tervezett uniós fejlesztések megvalósításához, lehetővé vált az új operatív programok finanszírozása.

Japán: a világgazdaság Mona Lisája

Japán: a világgazdaság Mona Lisája

Japán – szokták mondani – sejtelmes, az ellentmondások országa és valójában nem is lehet kiismerni. Annyi bizonyos, hogy – Samuel Huntington híres civilizációkutató nyomán – Japán nem csupán egy szigetország Ázsiában, hanem az ázsiai térségben önálló civilizációként is beazonosítható, amelyet gyakorlatilag egyetlen nép és egy különleges, ragozó, egyszerre többféle írásmódot is használó nyelv testesít meg, annak – többek közt – jelentősen homogén népessége és egyedi kultúrája okán is.

Itt az újabb chipkorlátozás Kínába

Itt az újabb chipkorlátozás Kínába

A holland kormány visszavonta az ASML Kínába szánt egyes chipgyártó eszközeinek kiviteli engedélyét, ami a részvények árfolyamának csökkenését okozta.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Furcsa részlet derült ki a Fehér Házban történt botrányról: csúnya csapdába sétált bele Zelenszkij?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.