Szerdán Párizsban fogadja Emmanuel Macron francia elnök Orbán Viktor magyar miniszterelnököt
– jelentette be a Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály.
Az elmúlt két évben Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Emmanuel Macron francia elnök több alkalommal találkozott az Európai Tanács (EUCO) csúcstalálkozói előtt. Először 2023 decemberében találkoztak, amikor Ukrajna EU-csatlakozása ellen lengetett be vétót a magyar kormány, de végül az EU-csúcson konstruktív tartózkodás mellett döntött a miniszterelnök. Ezután 2024 júniusában Orbán Viktor Párizsban tárgyalt Macronnal, ahol többek között a magyar EU-elnökség programját és az európai gazdaság versenyképességének javítását vitatták meg.
Ezt követően, 2024 novemberében Budapesten rendezték meg az Európai Politikai Közösség csúcstalálkozóját, amelyen Macron is részt vett, és ahol a vezetők az európai versenyképesség erősítéséről tárgyaltak. Az esemény előestéjén ismét egyeztetett a két vezető.
Bár konkrét információk nem állnak rendelkezésre arról, hogy ezek az egyeztetések milyen mértékben befolyásolták Magyarország vétópolitikáját az EUCO ülésein, általánosságban elmondható, hogy a kétoldalú tárgyalásokat Macron akkor kezdeményezte, amikor Magyarország egyes uniós közös döntések elutasítását lengette be.
A hétvégén Orbán Viktor levelet írt Antonio Costának, az Európai Tanács elnökének, hogy ne vegyenek napirendre Ukrajnával kapcsolatos tárgyalási pontokat, mert azokat Magyarország nem fogja megszavazni.
Eközben Franciaország viszont motorja annak, hogy közösen lépjen fel az EU az ukrán–orosz háború ügyében, miután múlt pénteken Volodimir Zelenszkij látogatása botrányba fulladt a Fehér Házban, amikor az amerikai államfővel és JD Vance alelnökkel is szóváltásba került egy nyilvános sajtótájékoztatón. Ezután Kier Starmer brit kormányfő Londonba hívta az EU legtöbb tagállamát, hogy Ukrajna támogatásának folytatásáról, egy európai béketerv kidolgozásáról egyeztessenek.
Magyarország a találkozón nem volt jelen, azt a kormány több magasrangú vezetője is egy háborúpárti eseménynek nevezte.
Franciaországban aggodalmat váltott ki Donald Trump amerikai elnök hétfői döntése, hogy szünetelteti Ukrajna katonai támogatását. Benjamin Haddad francia Európa-ügyi miniszter szerint ez a lépés nem a békét segíti elő, hanem éppen ellenkezőleg, megerősíti az orosz agressziót. A miniszter hangsúlyozta, hogy
az európaiaknak fokozott szerepet kell vállalniuk Ukrajna támogatásában, különösen az amerikai hozzáállás megváltozásának fényében.
Így vélhetően a szerdai találkozón Emmanuel Macron maga mellé próbálja majd állítani Orbán Viktort, hogy támogassa az uniós konszenzusos döntést igénylő lépéseket.
Párizs többször is hivatalosan jelezte, Az Európai Tanács csütörtöki brüsszeli ülése döntő fontosságú lesz az európai védelem megerősítésében. A találkozón pénzügyi intézkedésekről is szó esik majd, amelyek célja, hogy Ukrajnát kedvezőbb helyzetbe hozzák a jövőbeli tárgyalások során. Franciaország elkötelezett a folyamatos támogatás mellett, hogy biztosítsa a hosszú távú békét és stabilitást a régióban.
Címlapkép forrása: EU