Újabb részletek derültek ki a Budapest melletti logisztikai központ építéséről

Újabb részletek derültek ki a Budapest melletti logisztikai központ építéséről

Ahogy korábban írtuk, nagyon jelentős raktárbérleti tranzakciót kötött a Panattoni Budapest elővárosában, melynek eredményeként egy 32 ezer négyzetméteres built-to-suit logisztikai központot épít a cég. Bár a közlemény nem tért ki rá, de a Linkedin oldalán megszólalt a megrendelő, Rossmann ügyvezető igazgatója, aki a projekt volumenéről is beszélt.

Ezek voltak az idei év rekordjai a budapesti lakáspiacon

Ezek voltak az idei év rekordjai a budapesti lakáspiacon

A 2023-as év tranzakciószámban visszafogott, szélsőségekben azonban bővelkedő évet jelentett a hazai ingatlanpiacon. Volt, aki 3 millió forintnál is többet fizetett egy új építésű lakásért négyzetméterenként, de gazdára találtak 12 négyzetméteres minilakások is, és volt, akinek közel 500 négyzetméterre volt szüksége. Az év végéhez közeledve a Duna House szakértői összegyűjtötték a legérdekesebb ingatlanpiaci adatokat a fővárosból, ahol 885 ezer forint volt idén az átlagos négyzetméterár, az otthonteremtésre pedig 57 millió forint körül költöttek az ügyfelek.

Az év egyik legnagyobb megállapodása született meg az ipari-logisztikai piacon

Az év egyik legnagyobb megállapodása született meg az ipari-logisztikai piacon

Bejelentette a Panattoni Hungary, hogy egy országos kiskereskedelmi hálózat megbízásából 32 000 négyzetméteres built-to-suit logisztikai központot épít Budapest elővárosában. Az új fejlesztés a Panattoni harmadik hazai BTS-projektje és egyben a hazai logisztikai piac egyik legnagyobb BTS-megállapodása 2023-ban. A testre szabott logisztikai központ a cég kiskereskedelmi hálózatát fogja kiszolgálni korszerű raktározási és árumozgatási megoldásokkal. A projekt teljes finanszírozását – befektető partnerként – az OTP Ingatlanbefektetési Alap biztosítja. Az ügylet részleteiről és az ipari-logisztikai piac alakulásáról Kemenes Lászlót, a Panattoni Hungary ügyvezető igazgatóját kérdeztük.

Reagált Karácsony Gergely az új budapesti felhőkarcolós negyedről szóló kormányzati tervekre

Reagált Karácsony Gergely az új budapesti felhőkarcolós negyedről szóló kormányzati tervekre

Karácsony Gergely főpolgármester reagált a fővárosi „mini-Dubairól” szóló hétfőn bejelentetett kormányzati tervekre. Lázár János, építési és közlekedési miniszter hétfőn ismertette, hogy a rákosrendezői rozsdaövezetben "dubaji mintájú" ingatlanfejlesztés valósulhat meg, beleértve egy 220-240 méteres felhőkarcolót is Budapesten. Karácsony Gergely, azonban szkeptikus, és azt mondja, hogy a tervek nem feltétlenül felelnek meg a fővárosiak igényeinek, ronthatják a Hősök tere látképét. A főpolgármester inkább az önkormányzat által kidolgozott terveket támogatja, amelyek új lakóingatlanokat építenének Rákosrendezőn, megfizethető lakásokkal, és rekultiválnák a Rákos-patak területét. Azt is ellenzi az önkormányzat, hogy egy államközi versennyel akarják megkerülni a piaci versenyt. 

Lázár János bejelentette: maxi Dubaj épülhet Budapesten - Nem tudni, hogy felhőkarcoló lesz-e benne

Lázár János bejelentette: maxi Dubaj épülhet Budapesten - Nem tudni, hogy felhőkarcoló lesz-e benne

Megszólalt Lázár János, építési és közlekedési miniszter a rákosrendezői ingatlanfejlesztéssel kapcsolatban. A november végi hírek szerint, egy akár 220-240 méteres felhőkarcoló is megépülne Budapesten a XIV. kerületben. Az Építési és Közlekedési Minisztérium sajtótájékoztatót tartott a fejlesztésről, ahol többek között kiderült, hogy 3-4 éven belül megépülhet az "Új Millenniumi Városközpont", várhatóan 1 milliárd eurós kormányzati, valamint 5 milliárd eurós nemzetközi magánbefektetői finanszírozásból. A miniszter utalt rá, hogy valóban egy dubaji befektetőtől érkezett megkeresés a terület beépítésére, illetve az is kiderült, hogy Lázár János nem támogatja magasépületek fejlesztését Budapesten, de pontos projekttervekről, látványtervről nem tud nyilatkozni.

Kiszáradt az ingatlanpiac, de vannak még oázisok

Kiszáradt az ingatlanpiac, de vannak még oázisok

Abban bízunk, hogy a nehezén talán már túl vagyunk, de azért még nem engedhetjük el a gazdaság és a hazai ingatlanpiac válságos, recessziós állapotáról szóló jelzőket. Az optimistábbak már 2024 második felében a kilábalást látják, de jelenleg továbbra is igaz, hogy limitált a befektetési tranzakciót, az üresedési ráta emelkedik, és olyan „villámcsapásokra” is gyorsan kell reagálnunk az irodapiacon, mint a mesterséges intelligencia hozta esetleges munkaerő-leépítés egyes szektorokban. Egy év telt el és rengeteg piaci mozgás indult el azóta, hogy Mazsaroff Kata visszatért a Colliers Magyarországhoz, mint a cég első magyar és első női vezetője. Mindenről is kérdeztük, ami most az iroda-, vagy a munkaerőpiacon fejtörést okozhat egy vezetőnek, egy tanácsadónak, egy ingatlanfejlesztőnek vagy akármelyik sokat látott ingatlanpiaci szakértőnek.

Idén még nem történt ilyen: fordulatot vett a magyar lakáspiac

Idén még nem történt ilyen: fordulatot vett a magyar lakáspiac

Idén először nemcsak havi, hanem éves összevetésben is emelkedett a tranzakciószám novemberben a magyar lakáspiacon a Duna House pénteken este közzétett tranzakciószám-becslése szerint. A 8800 novemberi tranzakcióval így is csak 90 ezer körül lehet idén a lakáspiaci adásvételek száma, ami 2013 óta nem látott mélypontot jelent.

Stabilizálódnak a Duna House számai

Stabilizálódnak a Duna House számai

Közzétette friss számait a Duna House, az elmúlt negyedévek sztorija, hogy a cég növekedési pályáját megakasztotta a lengyel és magyar piacok visszaesése 2022 második felében, ugyanakkor mindkét piac újra növekedési pályára állt 2023-ban. Olaszországban ezzel szemben tartósabb a kamatemelések negatív hatása és a 2023-as évet további piaci csökkenés jellemzi. Összességében azonban a stabilizálódás jeleit mutatják a cég számai.

Soha nem volt még ennyi üres iroda a világon

Soha nem volt még ennyi üres iroda a világon

Globálisan is szenved a kereskedelmi ingatlanok piaca, aminek hatása alól Kelet-Közép-Európa sem képes kivonni magát – hangzott el az iO Partners háttérbeszélgetésén, ahol az is kiderült: a folyamatok akadozása eltérő méreteket ölt az egyes szektorokban és az egyes országokban. Az ESG-átalakulásnak ugyanakkor határozottan kedvez, hogy a napjainkra már lecsengeni látszó energiakrízis számos folyamatot felgyorsított.

Ekkor válthatja fel a papíralapú rendszert az elektronikus ingatlan-nyilvántartás

Ekkor válthatja fel a papíralapú rendszert az elektronikus ingatlan-nyilvántartás

Készen áll a bevezetésre az elektronikus ügyinézést biztosító ingatlan-nyilvántartás, a papíralapú rendszert 2024 decemberére teljes mértékben fölválthatja a digitális nyilvántartás - közölte a miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára szerdán Budapesten, az E-ingatlan nyilvántartás projekt záró rendezvényén.

Megújult a KSH Ingatlanadattár: látványos térképeken nézelődhetünk mostantól a hazai lakásárak között

Megújult a KSH Ingatlanadattár: látványos térképeken nézelődhetünk mostantól a hazai lakásárak között

Megújult formában, kibővült tartalommal, valamint egy területi és időbeli összehasonlítást lehetővé tevő lekérdezőfelülettel jelent meg a KSH Ingatlanadattár című kiadványa, ami részletesen mutatja be a használt lakások négyzetméterárait. A települési és kerületi adatok mellett a legdrágább és a legolcsóbb utcákat is ismertetve.

Fellendülés várható az európai ingatlanpiacon

Fellendülés várható az európai ingatlanpiacon

Fellendülés várható az európai kereskedelmiingatlan-piacon, ahol a hozamok 2028-ig várhatóan elérik majd az évi 9,2%-ot - számolt be a Natixis Investment Managers és az AEW jelentése alapján a Bloomberg.

Megvan a lista! A hazai ingatlanpiac legkülönlegesebb projektjei sorakoznak fel

Megvan a lista! A hazai ingatlanpiac legkülönlegesebb projektjei sorakoznak fel

Megvannak a 2023-as év legkülönlegesebb ingatlanpiaci projektjei, cégei, teljesíményei, és szereplői: elkészült a Property Awards shortlistje! Összesen 16+1 kategóriában gyűjtöttük össze a kiválóságokat az ingatlanpiac legkülönfélébb szegmenseiből, ők azok, akik november 30-án a szakmai zsűri elé kerülnek, és akik közül a győzteseket megünnepeljük december 5-én a Property Awards konferencia és díjátadó eseményünkön.

Két magyarországi helyszínen nyílnak szolgáltatott irodák

Két magyarországi helyszínen nyílnak szolgáltatott irodák

Két újabb helyszínen, Budapesten és Debrecenben nyit rugalmas munkaterületeket az International Workplace Group (IWG). A hibrid munkamegoldások szolgáltatója, amelyhez a Spaces és a Regus brandek tartoznak 6800 négyzetméteren nyit új irodaterületet.

Az épületkarbantartó szerszámkészletének ma már éppúgy része a mobileszköz és a laptop, mint a  csavarhúzó és a villáskulcs

Az épületkarbantartó szerszámkészletének ma már éppúgy része a mobileszköz és a laptop, mint a csavarhúzó és a villáskulcs

A munkaerőhiány, az infláció, az orosz-ukrán konfliktus és a képletbe újonnan belépő közel-keleti háború miatt várható újabb energia-, anyag- és alkatrészellátási kihívások ellenére a létesítménygazdálkodási szakemberek optimisták. Az idén 10 éves Létesítménygazdálkodási és Épületüzemeltetési Szolgáltatók Országos Szövetsége (LEO FM) idei utolsó negyedévi hangulatindexe alapján (53,24) a következő évre nézve is bizakodó az előrejelzés, a vállalatvezetők a piac további növekedését várják, kiemelt figyelmet szentelve az ESG kritériumoknak, a PropTech megoldásoknak és az oktatás ügyének.

Az elemzőket is meglepte az amerikai lakásépítési kedv

Az elemzőket is meglepte az amerikai lakásépítési kedv

Az Egyesült Államokban az előzetesen becsültnél jobban nőtt a kiadott építési engedélyek száma októberben a washingtoni kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete, a Census Bureau hétfői jelentése alapján.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új ajándék érkezik az Orbán-kormánytól - Mennyi pénzt kapnak a családok?