FONTOS Megindult az orosz támadás: megpróbálják elvenni 2023 egyik legnagyobb ukrán sikerét

Ingatlan

Hol, mennyibe kerül most egy négyzetméter lakás? - Kijöttek a legfrissebb számok

Hol, mennyibe kerül most egy négyzetméter lakás? - Kijöttek a legfrissebb számok

Az MNB után a KSH is közzétette 2023. IV. negyedévre vonatkozó frissített lakásárindexét, valamint adásvételekre vonatkozó számait. Ez alapján 2023-ban negyedével kevesebb lakást adtak el, mint egy évvel korábban, de az év folyamán lassuló ütemben visszaeső forgalom a IV. negyedévben már növekedésbe váltott. A teljes lakáspiac 2023. évi árszintje 5,8%-kal haladta meg az előző évit. A használt lakások éves szinten 5,0, az újak 11,5%-kal drágultak, mindkét érték elmaradt a korábbi évek gyorsabb ütemű áremelkedésétől. Az összevont lakáspiaci reálárindex a 2022. évi 6,8%-os emelkedés után 2023-ban 10%-kal alacsonyabb lett.

Magasvasút Budapesten: van egy kis bökkenő a napvilágot látott tervvel

Magasvasút Budapesten: van egy kis bökkenő a napvilágot látott tervvel

2024. február 14-én állapodtak meg az Európai Unió tagállamai (így Magyarország is) közösen az európai egységes közlekedési hálózat új, kötelező paramétereiről. Ennek értelmében az évi 12 millió utasfőnél nagyobb forgalmat bonyolító repülőtereket 2040 végéig közvetlenül a távolsági vasúti hálózatba kell bekötni - az olyan szigetüzemű kínai félmegoldások, amikben most a magyar kormány ismét gondolkodni látszik, csak a 12 milliónál kisebb forgalmú repülőtereken elfogadhatóak - hívja fel a figyelmet a Közlekedő Tömeg szervezet.

Ezek lesznek a következő év legnagyobb ingatlanberuházásai

Ezek lesznek a következő év legnagyobb ingatlanberuházásai

A BRF által nemrég közzétett jelentés részletesen bemutatja, hogy alakult 2024 első negyedévében a teljes országos modern ipari/logisztikai állomány. Ezt folytatva a Cushman & Wakefield a bérleti díjakra és a vidéki állományra vonatkozó információkat is megosztotta, kiemelve, hogy a következő 12 hónapban hol fognak megvalósulni a legnagyobb beruházások.

Lakást vennél? - Ennyit lehet most alkudni az árból

Lakást vennél? - Ennyit lehet most alkudni az árból

A piac élénkülésével és a fokozódó vevői érdeklődéssel együtt enyhült az érvényesíthető alku mértéke a hazai ingatlanpiacon, azonban még így is a tranzakciók jelentős része, bő 80%-a zárult a hirdetési ár alatt 2024 első negyedévében. Az alku mértéke az összes ingatlantípust és állapotot figyelembe véve, országos átlagban 7% körül alakult. A licitálók aránya a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva a duplájára emelkedett, azonban még mindig inkább a vevők kezében van az irányítás az ingatlanpiacon a Duna House szakértői szerint.

Listán mutatjuk meg Európa legunalmasabb múzeumait

Listán mutatjuk meg Európa legunalmasabb múzeumait

Nemrég tettük közzé azt a szubjektív listát, ami bemutatja a világ tíz legunalmasabbnak tartott városát. Ezt folytatva egy amerikai tanulmány a világ száz legunalmasabb turista látványosságát gyűjtötte össze. A felmérés több mint 60 millió Google-visszajelzés alapján közel 3300 népszerű turisztikai látványosságot vizsgált meg, és gyűjtötte össze kulcsszavak alapján a 100 legunalmasabbat. Ezek közül most azokat az európai látványosságokat mutatjuk be, melyek felkerültek a kétes dicsőségű listára.

Kiderült: egy teljesen új magasvasút épülhet Budapesten

Kiderült: egy teljesen új magasvasút épülhet Budapesten

Kínai befektetők építhetik meg a budapesti reptérre vezető gyorvasutat, akik a magyar vasúti hálózattól független, jelentős részben magasvasútként futó, magánkézben lévő egyedi tarifás pályát képzeltek el - értesült az Iho.hu vasúti szaklap.

Eladta velencei luxusszállodáját a válságba került Signa

Eladta velencei luxusszállodáját a válságba került Signa

A válságba került Signa ingatlancsoport osztrák Signa Prime Selection részlege a velencei Grand Canal partján fekvő luxusszállodájának eladásáról döntött. A Hotel Bauert a német Schoeller Group családi vállalkozás vásárolja meg.

Öt látványos ábrán a hazai lakásépítési kilátások

Öt látványos ábrán a hazai lakásépítési kilátások

Közzétette az Újház Zrt. áprilisi Építőipari Trendmonitorát, ami havi rendszerességgel ad képet a lakásépítési szektor aktuális helyzetéről. Ez alapján a 2024 januári jelentős emelkedés februárban már nem folytatódott, így a főindex egyelőre 51 ponton stagnál.

MNB: gyorsult a lakásárak növekedése - Mutatjuk a részletes számokat

MNB: gyorsult a lakásárak növekedése - Mutatjuk a részletes számokat

Közzétette az MNB a 2023 negyedik negyedévre vonatkozó lakásárindexét, ami alapján a megelőző negyedévhez képes 0,7 százalékos csökkenés, év/év alapon pedig 5,8 százalékos növekedés történt az országos lakásárakban. Utóbbi érték a tavalyi második és harmadik negyedévinél is magasabb, vagyis - az alacsony bázis miatt - ismét erősödni látszik a lakásárak országos növekedése.

Újabb raktárat adtak át a Liszt Ferenc repülőtér mellett

Újabb raktárat adtak át a Liszt Ferenc repülőtér mellett

Egy 7531 négyzetméteres raktárat adott át a VGP a kontaktlencsegyártó Coopervision részére. A repülőtér mellett található Aerozone ipari parkban emellett egy 1001 négyzetméteres irodát is kialakítottak.

Megtorpant a raktárpiac: csökkent a kereslet, emelkedtek az üresedési ráták

Megtorpant a raktárpiac: csökkent a kereslet, emelkedtek az üresedési ráták

2024 első negyedévében a teljes országos modern ipari/logisztikai állomány 5 103 595 négyzetmétert tett ki. Ebből a fővárosban és környékén található 3 522 155 négyzetméter, míg a regionális hazai állomány 1 581 440 négyzetméter - derül ki a BRF legfrissebb jelentéséből. 2024 első negyedévében nem történt új ingatlan átadása a fővárosban, a regionális piacokon pedig mindössze egy épület átadását rögzítették Debrecenben, ami 5650 négyzetmétert tett ki.

Tízmilliárd forintos beruházással új logisztikai komplexum épült Dunaharasztiban

Tízmilliárd forintos beruházással új logisztikai komplexum épült Dunaharasztiban

Átadták a Gebrüder Weiss Kft. (GW) 10 milliárd forintos beruházással épült logisztikai komplexumát csütörtökön Dunaharasztiban. Varga Bálint, a GW Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy az átadott komplexum 10 ezer négyzetméteres, átrakóraktárakkal, magasraktárakkal, valamint a hozzájuk tartozó irodákkal és 100 dokkolókapuval rendelkezik.

Hamarosan a használt lakásokra is megjelennek az uniós energetikai elvárások

Hamarosan a használt lakásokra is megjelennek az uniós energetikai elvárások

Az építőipar és a fenntarthatóság kapcsolata ellentmondásosnak tűnhet, de egyre nagyobb figyelmet kap az épületszektor teljes zöldítése. Hogy az új építések kapcsán mik a gyártói tapasztalatok, hogyan csökkenthető a karbonlábnyom, milyen felújítást érdemes elvégezni a lakóingatlanokon, arról a Portfolio Sustainable Tech 2024 konferenciáján Kiss Gábor, a Metrodom Kivitelező ügyvezető igazgatójának, az IFK alelnökének moderálásában beszélgettek a szakértők.

Ismét drágult az agglomeráció - Ennyibe kerülnek most a főváros környéki házak

Ismét drágult az agglomeráció - Ennyibe kerülnek most a főváros környéki házak

Az ingatlanpiaci aktivitással együtt mérséklődött a kiköltözési hullám a fővárosi agglomeráció településein, ahol tavaly 18%-kal kevesebb adásvétel zárult, mint az azt megelőző évben. 2024 azonban a Budapest környéki területek ingatlanpiacán is fordulópontot hozott, a fokozódó érdeklődés és a növekvő tranzakciószámok az árakon is nyomot hagytak, így 8%-os emelkedés után 640 ezer forintra nőtt az átlagos négyzetméterenkénti ár, míg az otthonteremtés költsége 10 millió forinttal, 69,6 millió forintra emelkedett az idei első negyedéves adatok alapján a Duna House szerint.

MNB: nagyot csökkent a budapesti irodák értéke, de elérhettük a gödör alját

MNB: nagyot csökkent a budapesti irodák értéke, de elérhettük a gödör alját

A BRF nemrég közzétett első negyedéves irodapiaci jelentése után megjelent az MNB legfrissebb Kereskedelmiingatlan-piaci jelentése is. Az esemény sajtótájékoztatóján Banai Ádám, az MNB jegybanki eszköztárért, pénzügyi stabilitásért és devizatartalék-kezelésért felelős ügyvezető igazgatója kiemelte, hogy az elmúlt évben világszerte nagy figyelmet kapott a kereskedelmiingatlan-piac, így Magyarországon is fontos ezzel foglalkozni. A pontos számokat Winkler Sándor, az MNB Pénzügyi rendszer elemzése igazgatóság osztályvezetője ismertette.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Elszálltak a bérek, elfogyott a munkaerő, egyetlen út előtt áll Magyarország