
Ilyen még nem volt 1945 óta
Március elején letette hivatali esküjét Ausztria új kancellárja, a hárompárti koalíciót vezető Christian Stocker.
- A kormány legerősebb tagja a választásokon második helyen végzett Osztrák Néppárt (ÖVP),
- mellette az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ)
- és az Új Ausztria és Liberális Fórum (NEOS) vesz részt a kormányzásban.
1945 óta most állt össze az első hárompárti koalíció nyugati szomszédunknál.
A rutinos politikusnak számító, 64 éves kancellár mellett mindkét koalíciós partner vezetője komoly szerepet kapott a kabinet vezetésében. Így a szociáldemokrata párt elnöke, Andreas Babler tölti be az alkancellári tisztséget, míg az új osztrák külügyminiszter az első ízben kormányzati pozíciót vállaló NEOS párt elnöke, Beate Meinl-Reisinger lett.
A NEOS jelentőségét a kormányzati stabilitás szempontjából az mutatja meg talán leginkább, hogy az alig 9%-os támogatottsággal rendelkező párt a koalíciós megállapodás alapján a csúcsminisztériumnak számító külügy mellett az oktatási portfólió irányítását is elnyerte Christoph Wiederkehr, korábbi bécsi alpolgármester révén.
A kormányalakítás ugyanakkor nem volt egyszerű. A választásokat követő első koalíciós tárgyalások igen komoly problémákat hoztak felszínre: a három párt közötti egyeztetés gyorsan meg is szakadt. Így egy rövid időre felcsillant annak lehetősége, hogy a választásokon 28,9%-kal győztes Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) és a konzervatív néppárt alakítson kormányt. Azonban – javarészt külső nyomásra, az FPÖ EU-szkeptikus politikai nézetei miatt – a tárgyalások a felek között itt is zátonyra futottak.
Így végül a kormányzás stabilitása és az államigazgatás biztonságának érdekében az ÖVP, az SPÖ és a NEOS delegációi újra egyeztetésekbe kezdtek. Ennek végeredménye egy 210 oldalas, „Helyesen cselekedni, most!” (Jetzt das Richtige tun!) címet viselő kormányprogram lett. Ez alapján 160 nappal a választások után felállhatott az új kabinet. Az osztrák politikai tradícióknak megfelelően ezzel egy olyan centrumkormány jött létre, amely elkötelezett a társadalmi harmónia, a politikai kiszámíthatóság és az osztrák önazonosság szempontjából is meghatározó hagyományos liberális világrend értékei mellett.
Mire számíthatunk az új bécsi kormánytól?
Mint Magyarország egyik legfontosabb szomszédja és kiemelkedő történelmi partnere, érdekes kérdés, hogy mit várhatunk a következő időszakban az osztrák külpolitikától és az azt irányító liberális párttól. Az új külügyminiszter-asszony már parlamenti bemutatkozása során egyértelművé tette ideológiai alapállását: kiemelte a második világháború utáni osztrák jogállamiság hagyományának fontosságát és a liberális demokrácia alapértékei melletti kiállást.
Ugyanakkor mind az első nyilatkozatokból, mind a kormányprogramból
hiányoznak azok a válaszok, amelyeket Ausztria az éppen átalakuló világrend nagy kérdéseiben szeretne megfogalmazni.
Többek között hiába keressük az egyre jelentősebb uniós vitákkal, a külpolitikát meghatározó orosz-ukrán háborúval, a kínai gazdasági terjeszkedéssel, vagy Trump elnök vámpolitikájával kapcsolatban az elkötelezett, határozott állásfoglalásokat.
Érdekes adalék mindehhez, hogy a biztonság dimenzióját elválasztották a kormányprogramban a külpolitikától. Míg előbbi önálló alfejezetet is kapott és számos témakört ölel fel (menedékjog, migráció, belső biztonság, honvédelem, integráció), addig a hagyományos külpolitikai megközelítés a „Nők, állam, társadalom, nemzetközi ügyek és az EU” fejezet részeként jelenik csak meg – szinte nyúlfarknyian – a dokumentumban.
Külpolitika
A külpolitikai prioritások leginkább a korábbi status quo időszak alapján kerültek ezen belül is megfogalmazásra, és így
az átalakuló világrendben való egyértelmű állásfoglalás elbújik az örökös osztrák semlegesség paravánja mögött.
A kormányprogram figyelmen kívül hagyja azokat az európai feszültségeket, amelyek a békeretorika hangoztatása és az európai szolidaritás gyakorlati lépései között húzódnak.
Az új külpolitikai irányvonal az osztrák semlegesség tradíciójára építve még jobban ki akarja aknázni Ausztriát, mint „semleges uniós államot” közvetítőként a nemzetközi konfliktusokban. Mindeközben azonban nem tér ki arra a belső problémára, hogy az orosz agresszió visszaszorítása az EU-n belül a közös politikák támogatását követeli meg, és így kevés mozgásteret biztosít a tényleges közvetítői tevékenység számára.
Hasonló feszültség húzódik a leszerelés és fegyverzetkorlátozás fontosságának klasszikus osztrák hangsúlyozása és az európai újrafelfegyverzési tervek realitása között.
Az osztrák kormányprogram összeállításával egyidejűleg fogadta el ugyanis az Európai Unió a Bizottság által előterjesztett „Európa újrafegyverzése” című javaslatot. Ennek keretében mintegy 800 milliárd eurót kíván a közösség felszabadítani az európai védelmi ipar megerősítése érdekében.
Az első benyomások alapján a külügyek terén leginkább a felek közötti kompromisszumok megtalálása érhető tetten. A NEOS saját választási programjában ugyanis egyértelmű alapértékeket képviselt: az egyesült Európa föderatív kiteljesítése, az EU intézményeinek radikális reformja, európai védelmi együttműködés, hatékony közös menekültügyi politika kialakítása, a semlegesség újraértelmezése, egy hivatásos, ütőképes osztrák haderő megteremtése mellett érvelt. Határozottan foglalt állást a jogállamisági kérdések és egy értékalapú külpolitika liberális elvek szerinti megvalósítása mellett.
Ezekből ugyanakkor az első nyilatkozatokban csak kevés volt érzékelhető. Leginkább talán abban érhető tetten, hogy a kormányzat a klasszikus osztrák hagyományok szerinti elkötelezettségét fejezte ki a komoly kihívásokkal szembesülő szabályalapú nemzetközi rend (rules-based world order) fenntartása mellett.
Ezt komoly aktivizmussal is igyekszik összekapcsolni az új kormány: bejelentette igényét, hogy a multilateralizmus érdekében további nemzetközi szervezetek állandó képviseleteinek adjon helyet a bécsi ENSZ-városrészben, illetve jelöltként megméretteti magát az ENSZ Biztonsági Tanácsának választásán 2027-re, és szintén jelölteti magát az EBESZ, valamint az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának soron következő elnökségi ciklusaira.
Anakronisztikusan hathat napjainkban a multilaterális diplomácia primátusának hangsúlyozása, miközben a legerősebb nemzetországok saját politikai lépéseikkel éppen a szabályalapú nemzetközi rend lebontásán dolgoznak, és számos ügyben bilaterális megoldások körvonalazódnak.
Az új világrendre vonatkozó reflexiók így nem találnak utat a kormányprogramba.
Egyértelműen foglal állást viszont az osztrák vezetés a közel-keleti békefolyamat és ezen belül is a két-állami megoldás mellett, továbbá hangsúlyozza Ukrajna, Moldova és Grúzia európai uniós útjának támogatását és általában a Nyugat-Balkán államainak csatlakozását. Utóbbiak esetében kiemelten fontosnak nevezi a meglévő kritériumok teljesítését és a megfelelő reformok végrehajtását a tagsági perspektíva fenntartásához. Törökországgal kapcsolatban a csatlakozási tárgyalások hivatalos megszüntetését és új kétoldalú kapcsolatok létrehozását javasolja.
A valójában belpolitikai dimenziójú EU-kapcsolatok terén is a jól bevált osztrák politikai megközelítést alkalmazza a kormányzati keretdokumentum: a szubszidiaritás elvéről, a bürokráciamentesítésről, a következő többéves pénzügyi keretben a költségcsökkentésekről, de a belső piac kiteljesítéséről, a jogállamiságról és a társadalmi kohézióról értekezik a meglévő rendkívül komoly viták helyett. A szuverenisták és föderalisták közötti feloldhatatlannak tűnő ellentét, az uniós alapértékek újrafogalmazásáról, Európa keresztény örökségéről viszont nem szól a dokumentum, és Ausztria álláspontja ebben elő sem kerül az érvelésekben.
Menekültpolitika
A külpolitikára jutó összesen hét oldalnál kicsit részletesebb és hosszabb a biztonság dimenzióját tárgyaló alfejezet. Miután a migráció kérdésköre a választások egyik meghatározó témája volt és az FPÖ sikere javarészt e terület nem megfelelő kezeléséből és a „Willkommenskultur”-tól való elfordulásban látható, így a kormányprogram komoly szigorításokat helyez kilátásba e szakpolitikai területen. Ez könnyen érthető a korábbi néppárti vezetésű osztrák kormányok eddig megtett lépéseiből, mellyel felülbírálták a 2015-ös nagy migrációs válság idején elfoglalt, nyitott szociáldemokrata álláspontot.
A hárompárti koalíció emiatt többek között szigorúbb menekültügyi törvényeket akar bevezetni, megakadályozva az illegális migrációt és a menekültügyi rendszerrel való visszaélést.
- A tervek szerint a családegyesítést „az emberi jogok európai egyezményének 8. cikkével összhangban” ideiglenesen leállítják, hogy „megelőzzék a társadalmi visszaéléseket, és megvédjék az osztrák rendszereket a túlterheléstől”.
- Emellett úgynevezett visszatérési központokat hoznak létre, hogy megakadályozzák, az elutasított menedékkérők eltűnhessenek a hatóságok szeme elől. Ezekhez a központokhoz olyan jogi feltételeket kívánnak teremteni, hogy „legitimálják a mozgásszabadság megfelelő korlátozását, amivel megakadályozzák az elutasított menedékkérő szökését”.
- A magyar állásponttal megegyező módon a kormányzat kijelenti, hogy a jövőben nem akar menedékkérőket fogadni egy uniós szintű elosztás keretében.
- Szintén szerepel a koalíciós programban a harmadik országokkal közös koncepciók kialakítása és ezáltal a menedékkérelmek áradatának megállítása, valamint a kitoloncolások felgyorsítása.
- A szöveg egyértelműen kimondja: ha a menedékkérők száma ismét emelkedni kezd, végső megoldásként lehetőség van a teljes menekültügyi tilalom bevezetésére is.
Belső biztonság
Nem szorosan, de mégis összefügg a fenti kérdésekkel a belső biztonság kérdésének alakulása is. Ennek egyik látványos eleme lehet, hogy a három kormánypárt a büntetőjogot is szigorítani akarja. Ezáltal a rendvédelmi hatóságoknak több lehetőségük lenne a vallási szélsőségek elleni erőteljesebb fellépéshez és az esetleges terrorakciók megakadályozásához. Így többek között a gyanúsítottak üzenetküldő szolgáltatásaiban megosztott üzeneteket is ellenőrizhetnék (ún. Messenger-megfigyelés).
Emellett széleskörű szúrófegyver-tilalmat vezetnek majd be, illetve úgynevezett integrációs intézkedésként Ausztriában 14 éves korig a lányok nem viselhetnének többé fejkendőt. Az erre vonatkozó tilalmat azzal indokolják a dokumentumokban, hogy megvédjék a fiatal lányokat „a szegregációtól és az elnyomástól”.
Egyidejűleg jogilag kötelező integrációs programot terveznek a menedékkérők számára, amelybe nemcsak a német nyelv elsajátítását, de az értékek tanítását, a közösségi szolgálatot is beemelnék. Azok, akik nem tartják be a programot, a juttatások csökkentésére számíthatnak. Mindezek nélkül az állampolgárság megszerzése sem lesz lehetséges.
Védelmi politika
A külső biztonság kérdéseihez kapcsolódik az elköteleződés az Európai Égi Pajzs Kezdeményezés mellett, és az ehhez tartozó közepes és nagy hatótávolságú rakétarendszerek telepítésének elindítása. Az osztrák hadsereg Eurofighter repülőgép-parkjának felújítását is kezdeményezi a kormány, valamint vonzóbbá kívánja tenni az alapszintű katonai szolgálatot egy külön biztos kinevezésével. Ez ismét nehezen egyeztethető össze a dokumentum által hangsúlyozott leszerelési és béke-retorikával.
Csak semmi rizikó!
A külügyi programot látva úgy tűnik, mintha Ausztria kormányzó pártjai egy szinte mozdulatlan geopolitikai környezetről gondolkodva írták volna meg a vonatkozó fejezeteket. Külső szemlélő számára az a kép alakulhat ki, hogy
a koalíciós tárgyalások kereteiben nem kívántak a felek újabb vitákat nyitni, nézeteltéréseket artikulálni, és így kényelmesebb volt úgy érvelni, mintha a geopolitikai keretek a régiek lennének
és Ausztria a 2000-es évek kényelmes pozíciójából várhatná a következő időszakot.
Emiatt a liberális választási programból csak kisebb elemek kerülhettek be a mostani kormányprogramba. Emellett a nagy kihívásokra alig vagy nem a realitások talaján állva reagáltak, míg a biztonsági kérdésekben egyértelműen a legnagyobb kihívó, az FPÖ vitorlájából akarják kifogni a szelet. Ezért is lesz rendkívül érdekes, milyen lépéseket tesz majd nemcsak a liberális alapértékek mellett hitet tevő Beate Meinl-Reisinger külügyminiszter, de a teljes hárompárti kormány a következő időszakban, hiszen Ausztria sem tudja magát függetleníteni az aktuális geopolitikai realitásoktól.
Ebben a magyar kormányzat továbbra is komoly elvi vitákra számíthat az új osztrák külügyminiszterrel olyan kérdésekben, mint a demokrácia alapértékei, a jogállamiság, a liberális institucionalizmus és a multilaterális világrend helyzete. Ugyanakkor egyértelmű, hogy számos konkrét ügyben, különösen a biztonság, a migráció vagy a regionális együttműködések terén lehetnek eseti konkrét ügyekben szoros együttműködések az új osztrák kabinettel.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
Pénzügyminiszteri figyelmeztetés: az amerikai kormány bármikor beavatkozhat a kötvénypiacon
Scott Bessent erős üzenetet küldött.
Donald Trump újabb szektornak kegyelmezett meg - Mi történik a piacokon?
Mozgalmas hétkezdet után újabb eseménydús napra van kilátás.
Egymásnak feszült Trump és Zelenszkij, Kijev szerint hatástalan a tűzszünet - Híreink az orosz-ukrán háborúról kedden
Cikkünk folyamatosan frissül a háború eseményeivel.
Titkos terv a Kongresszusban: Milliárdok Ukrajnának, kemény csapás Oroszországnak
Akcióba lendültek a demokraták.
Tökéletes vihar készül a tőzsdéken: akár 2008 óta nem látott zuhanás is jöhet
A 200 hetes mozgóátlag alatt nincs védőháló
A vámháború folytatódik
Nagyon szerettem volna írni vasárnap egy \"Ez történt a héten\" cikket, mert megint rengeteg minden történt, olyan kaliberű dolgok, amiről szót kell ejteni. A legfontosabb hír továbbra is, hogy
Új lehetőség nagy léptékű zöldenergiás fejlesztésekhez
A társadalmi egyeztetésre meghirdetett biogázos és biometános pályázat nem a megszokott \"pályázzunk egy eszközre\" típusú támogatás.
Közvetített szolgáltatások és alvállalkozói teljesítmények a HIPA-ban
A helyi iparűzési adó (HIPA) adóalapjának csökkentési lehetőségei sok vállalkozás számára komoly kihívást jelentenek - még azoknak is, akik egyébként magabiztosan navigálnak a magyar ad
Milyen rejtett költségei vannak az ingatlanvásárlásnak?
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Milyen rejtett költségei vannak az ingatlanvásárlásnak? Alapvető költségek ingatlanvásárláskor Sokan csak az önerőre vagy a vételárra koncentrá
A 505 State Street, New York első teljesen elektromos felhőkarcolója
New Yorkban felépült a város első teljesen elektromos felhőkarcolója. A projekt az Egyesült Államokban egyedülálló, de világszinten egyáltalán nem példa nélküli.
Top 10 osztalék részvény - 2025. április
Április elsején kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, a Google pedig megtréfált, és berakta az értesítő levelet a spam mappába, ezért csak most csináltam meg a listá
Új lakáshitel konstrukció: akár havi 22 500 Ft kedvezmény a családoknak
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Új lakáshitel konstrukció: akár havi 22 500 Ft kedvezmény a családoknak Áprilistól több millió forint maradhat a kasszában Április elsejétől új
Fából készült felhőkarcolók jelenthetik az építészet jövőjét
A modern építészetről a legtöbbeknek a beton, az acél vagy a tégla juthat eszébe alapanyagként, valójában azonban a fa is tökéletesen megfelel erre a célra. Számos vo


- Szép csendben egy másik ország lehet EU-tag hamarosan, amíg a világ Ukrajnáról beszél
- Formálódik Donald Trump nagy terve – Ravasz húzással kényszerítené térdre Oroszországot
- Von der Leyen ultimátuma Trumpnak: esélyt ad az EU a tárgyalásoknak, de nem örökké
- Trump meghátrál! Tépik a piacokat
- Itt a Telekom bejelentése: változik az inflációkövető díjkorrekció
Kritikus napok előtt a globális tőkepiac
Mekkora a bizalmi válság?
Trump miatt rángatóznak a tőzsdék – Mi jelent most menedéket?
Gyorsan változnak az események Amerikában.
Kockázat vagy lehetőség a génmódosított élelmiszer?
A génmódosítás és a génszerkesztés fontos lehet az élelmezési válság és a klímaváltozás elleni küzdelemben, de sokan félnek tőle.
Ügyvédek
A legjobb ügyvédek egy helyen
Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?
Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?
Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?
Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.