Árvízvédelmi töltés épül Budapesten

Árvízvédelmi töltés épül Budapesten

Összesen 1680 méter hosszan árvízvédelmi töltést építenek ki Budapest IV. kerületében, Újpesten, a Megyeri csárdától délre eső területen - írja a Magyar Építők. A töltés 1,5 méterrel a mértékadó árvízszint felett lesz és 2,6 milliárd forintból valósul meg.

Őszintén az ingatlanpiacról - Újra eljön a betontorzók kora?

Őszintén az ingatlanpiacról - Újra eljön a betontorzók kora?

Míg másfél évvel ezelőtt még a covid hatásai, az otthoni munkavégzés terjedése jelentették a legfőbb kérdéseket az irodapiac számára, addig mára az ezzel kapcsolatos folyamatok kezdenek letisztulni. Jöttek viszont újabb kihívások – nem is kevés –, ami már az irodapiac számaiban is egyre jobban megmutatkozik. Hogy milyen korábbi várakozások valósultak meg mostanra, illetve hogyan látja jelenleg a hazai irodapiac jövőjének irányait, arról Simonyi Balázs közgazdászt, ingatlanpiaci szakértőt kérdeztük.

Scheer Sándor: a török és román cégek fenyegetik a hazai építőipart

Scheer Sándor: a török és román cégek fenyegetik a hazai építőipart

Egy villáminterjú jelent meg Scheer Sándorral a Market Építő közösségi oldalán. A cég vezetője elmondta, hogy az építőipar visszaesésére számít 2023-ban, így kulcsfontosságú lesz a cégek alkalmazkodása. Ezen felül a török és román-török építőipari cégek megjelenése is gondot okoz, a magyar szereplőknek sokkal felkészültebbnek kellene lennie, hogy a tendereken nyerjenek velük szemben.

Fizetős lesz a parkolás a fővárosiak kedvenc kirándulóhelyén

Fizetős lesz a parkolás a fővárosiak kedvenc kirándulóhelyén

Fizetős lesz a parkolás január 21-től a Normafánál az Eötvös út – Hegyhát út találkozásánál (a CBA mellett) induló aszfaltos parkolóban. A fizetőidőszak hétvégén és munkaszüneti napokon egyaránt a 8.00 és 20.00 óra közötti időtartamra terjed ki - olvasható a kerület honlapján.

Eltelt tíz év, de továbbra sem találja a helyét az egykor szebb napokat látott Nagykörút

Eltelt tíz év, de továbbra sem találja a helyét az egykor szebb napokat látott Nagykörút

„Kiadó, eladó egész Budapest - A pusztuló Nagykörút” - címmel jelent meg szinte pontosan tíz évvel ezelőtt a Nagykörút akkori helyzetét bemutató írásunk, melyben a városképet leginkább csúfító, és az élhetőség érzetét komolyan befolyásoló kérdéskörrel, az egyre több és egyre lepusztultabb üresen álló üzlethelyiségek problémájával foglalkoztunk. Eltelt tíz év és úgy látjuk, továbbra sem találja a helyét a Nagykörút Budapesten, így a G7 legutóbbi cikkét továbbgondolva megnéztük, mi történt tíz év alatt a főváros egyik legforgalmasabb útvonalán.

Magyarország legapróbb, de legdrágább falvai: aranyáron adják itt a házakat

Magyarország legapróbb, de legdrágább falvai: aranyáron adják itt a házakat

Elmúlt már az az időszak, hogy Budapest belvárosi lakásáraitól hasra esnénk. Az agglomerációs kiköltözési őrület és a nyaralópiac, a vízparti lokáció felfutása egészen átrendezte az erőviszonyokat. Hiába a metró közelsége, és a nagyvárosi infrastruktúra, a négyzetméterárakat egy balatoni panoráma, vagy egy pár száz fős kis falu hangulata már magasabbra repítette. A KSH adatai alapján megmutatjuk a top10 legdrágább községet Magyarországon a valós, 2021-ben lezajlott adásvételek alapján. Lássuk, melyik faluban fizettek a legtöbbet egy családi házért!

Eladó a világ legmagasabban fekvő penthouse lakása - Nézzük meg belülről, ezt a nem mindennapi luxust

Eladó a világ legmagasabban fekvő penthouse lakása - Nézzük meg belülről, ezt a nem mindennapi luxust

A helyszín New York, Manhattan, azon belül is a Central Park déli részénél található Billionaires' Row, ahol az utóbbi években sorra épülnek a magasabbnál magasabb, luxuslakásokat kínáló felhőkarcolók. Ezek közül is kitűnik azonban a Central Park Tower, ami 472 méteres magasságával a város második legmagasabb épülete, és egyben legmagasabb lakóépülete. Ennek nézhetjük most meg a penthouse lakását, ami 250 millió dolláros árcédulájával jelenleg az Egyesült Államok legdrágább eladó lakóingatlana.

Toronymagasan vezeti az építőipar a közbeszerzési kategóriák listáját

Toronymagasan vezeti az építőipar a közbeszerzési kategóriák listáját

Tavaly 4590 milliárd forint összértékben folytattak le eredményesen közbeszerzéseket a magyarországi ajánlatkérők, ami megközelítően 370 milliárd forinttal haladja meg a 2021-re vonatkozó adatokat - közölte a Közbeszerzési Hatóság az MTI-vel gyorsjelentése alapján. A beszerzési tárgyak megoszlását tekintve 2022-ben a korábbi évekhez hasonlóan továbbra is az építési beruházás bizonyult a legjelentősebb kategóriának.

Csaknem félmilliárd forintért fejlesztettek ipari parkot a Dél-Dunántúlon

Csaknem félmilliárd forintért fejlesztettek ipari parkot a Dél-Dunántúlon

A helyhatóság közleménye szerint Harkány északi határában, a központi üdülőövezettől távol, egy leromlott állapotban lévő egykori gépállomás területén, barnamezős beruházással valósul meg a 6,2 hektáros ipari park, teljes egészében a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) 456,4 millió forintos forrásából.

Országos Taxi Szövetség: a taxizás ára hamarosan nőni fog

Országos Taxi Szövetség: a taxizás ára hamarosan nőni fog

Várhatóan növekvő tarifákról és a folyamatban lévő egyeztetésekről számolt be a növekedés.hu-nak Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke. Elmondta, hogy a társaságoknál azt is tervezik, hogy kivezetik az előrendeléseket, mert túl nehéz autóhoz jutni és nem optimális, ha egy-egy taxinak sokat kell várakoznia a címen, amíg megérkezik az utas.

Most mindenki ezekre az ingatlanokra vadászik

Most mindenki ezekre az ingatlanokra vadászik

A rezsiköltségek emelkedésének hírére nyáron még csak valószínű volt, de az év végére már a számszerűsíthető jelei is megmutatkoztak annak, hogy az enyhe tél ellenére is felértékelődik az energiahatékonyság szerepe és a piac figyelme mindinkább az olcsóbban fenntartható lakások felé fordul. Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője úgy látja, tartós lehet ez a trend, fennmaradhat akkor is, ha már enyhül az emelkedő fenntartási költségek okozta kezdeti bizonytalanság.

Íme a tíz legolcsóbb budapesti utca - Ezért nem tolonganak a vásárlók az ottani lakásokért

Íme a tíz legolcsóbb budapesti utca - Ezért nem tolonganak a vásárlók az ottani lakásokért

Néhány nappal ezelőtt bemutattuk azokat a budapesti utcákat, ahol 2021-ben a legmagasabb árakon cseréltek gazdát a lakások. Ahogy akkor ígértük, a sorozat folytatódik, ezúttal ugyanis a másik végletet, vagyis a legolcsóbb fővárosi utcákat gyűjtöttük össze. A listán szereplő tíz utca vagy elhelyezkedését tekintve, vagy az ott eladott lakások állapotát tekintve a lakásvásárlók legkevésbé vonzó célpontjai voltak, így fordulhatott elő, hogy egyes helyeken akár a budapesti átlag feléért, harmadáért cseréltek gazdát a lakások.

Új raktárat épít a legnagyobb magyar kerékpárgyártó

Új raktárat épít a legnagyobb magyar kerékpárgyártó

Az ország legnagyobb magyar tulajdonú kerékpárgyára, az esztergomi Neuzer Kft. 750 millió forintos beruházással automatizált raktárcsarnokot épít és új kerékgyártó gépeket állít üzembe - ismertette a társaság ügyvezetője az üzemben csütörtökön.

Meglepő dolog történik az új lakások árával

Meglepő dolog történik az új lakások árával

Gyakran hangzik el, hogy az új lakások árazása a kivitelezési költségek emelkedése miatt szállt el ennyire. Tény, hogy mind a munkaerő-, mind az anyagok dinamikusan drágultak az elmúlt években, de vajon milyen arányban áll ez az új lakások drágulásával? Hogy pontosan mi is történt a piacon, azt a KSH kivitelezési költségeket bemutató számai és az Eltinga által rendszeresen elkészített Budapesti Lakáspiaci Riport újlakás-árainak összevetésében mutatjuk be.

Satuféket nyomott az európai ingatlanpiac

Satuféket nyomott az európai ingatlanpiac

Korábbi cikkünkben már részletesen elemeztük egyes nyugati országok ingatlanpiacát, most azonban új adatok jelentek meg az Eurostaton. Mindenek előtt fontos tisztázni, a címben említett fékezést, az Európai Unió lakásárai ugyanis 2022 harmadik negyedévében 7,4 százalékkal emelkedtek az előző év azonos negyedévéhez képest. Milyen satufékről beszélünk mégis? Nem a lakásárak kezdtek csökkenni, hanem a növekedés üteme, a cikkben található ábrákon jól látható, hogy egyre lassabban nőnek a lakásárak szinte az egész EU-ban.

Elküldhet a céged távmunkára, hogy energiát takarítson meg?

Elküldhet a céged távmunkára, hogy energiát takarítson meg?

Az irodai hőmérséklet eddig is kényes témának számított bármilyen munkahelyen, idén télen azonban a korábbiakhoz képest más kérdések is felmerülnek a fűtés körül. A Taylor Wessing nemzetközi ügyvédi iroda budapesti munkajogi szakértői feltették és megválaszolták a munkáltatók és munkavállalók között esetlegesen felmerülő legfontosabb kérdéseket az energiafogyasztás témája körül.

Ezek a legnépszerűbb európai nyaralóhelyek: több millió ember érkezik ide havonta

Ezek a legnépszerűbb európai nyaralóhelyek: több millió ember érkezik ide havonta

2022 harmadik negyedévében, vagyis a nyári tipikusan szabadsággal töltött hónapok időszakában mintegy 251 millió éjszakát töltöttek el a nyaralók az Airbnb, a Booking, az Expedia Group vagy a TripAdvisor oldalán keresztül lefoglalt szálláshelyeken az EU-ban. Ez 24%-os növekedést jelent 2021 azonos időszakához képest, és a "platformturizmus" meghaladta a 2019 nyarán, a Covid-19 járvány előtt mért szintet is 9%-kal. A legnépszerűbb európai nyaralóhelyek önmagukban is 5-6 millió vendéget fogadtak három hónap leforgása alatt. Lássuk, melyek voltak ezek!

PR cikk
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Furcsa részlet derült ki a Fehér Házban történt botrányról: csúnya csapdába sétált bele Zelenszkij?