Nemzetközi minősítést kapott a Budapest ONE

Nemzetközi minősítést kapott a Budapest ONE

WELL Platina minősítést kapott az Őrmezőn, álló Budapest ONE már átadott első üteme. Az irodaház Magyarországon elsőként felelt meg az International Well Building Institute (IWBI) legszigorúbb elvárásainak, amit nemzetközi szakértők helyszíni vizsgálatai is igazoltak. A WELL Building Standard™ világszerte az emberek egészségét és közérzetét javító tereket értékeli és ismeri el.

Gazdát cserélt egy 17 ezer négyzetméteres bel-budai irodaház

Gazdát cserélt egy 17 ezer négyzetméteres bel-budai irodaház

A 24.hu-n megjelent fizetett hirdetésben bukkantunk rá arra, hogy a White Star Real Estate értékesítette a 17 ezer négyzetméteres Krisztina Plaza irodaépületet. Az eladást megelőzően a tulajdonos teljeskörű korszerűsítést hajtott végre rajta, így az épület besorolása B kategóriáról A kategóriára emelkedett.

Elkészítette első fenntarthatósági jelentését a Market

Elkészítette első fenntarthatósági jelentését a Market

Kiadta első - a 2021-es évet felölelő - Fenntarthatósági Jelentését a Market Csoport. A beszámoló, melyben a vállalat közzéteszi a környezetvédelem és a fenntartható működés érdekében tett lépéseit a GRI (Global Reporting Initative/Globális Jelentéskészítési Kezdeményezés) Standard nemzetközi szabványának megfeleltetve készült el.

Gyökeresen átalakulhat az Airbnb, nem lesz több rejtett költség

Gyökeresen átalakulhat az Airbnb, nem lesz több rejtett költség

A felhasználók nyomására változások jöhetnek az Airbnb működésében. A szállásközvetítő vállalat átláthatóságával nem csak a turistáknak gyűlt meg a baja, egy új törvénytervezet szerint a vállalat köteles lesz adatokat szolgáltatni az Európai Unió számára.

Lakást venne? Ez most az árnál is fontosabb lehet

Lakást venne? Ez most az árnál is fontosabb lehet

A vezető hazai elemzők és az elérhető információk szerint lakáspiaci fordulat van kialakulóban. Összefoglaló cikkünkben az elmúlt hónapok történéseit, és a legfrissebb adatokat elemeztük. Összeszedtük, hogy milyen változásokra számíthatunk a közeljövőben, és mely mutatókat érdemes szemmel tartani.

Egyre több külföldi turista választja Magyarországot

Egyre több külföldi turista választja Magyarországot

Az idei szárnyalást a nyár vége sem tudta letörni, szeptemberében a vendégek száma, és a vendégéjszakák száma is nőtt a tavalyi adatokhoz képest a KSH adatai szerint. A növekedésért elsősorban a hazánkba érkező külföldi turisták felelnek.

Hova tűntek a kínai lakásvásárlók és kik vették át a helyüket? - Minden, amit a külföldi lakásvásárlókról tudni kell

Hova tűntek a kínai lakásvásárlók és kik vették át a helyüket? - Minden, amit a külföldi lakásvásárlókról tudni kell

A tavalyi évben 5754 lakást vásároltak meg külföldi állampolgárok Magyarországon, ami 8,9 százalékos növekedést jelent 2020-hoz képest, de még így is elmarad a 2019. évi 7 ezres értéktől. Nem ez azonban az egyetlen változás a legújabb listán. A vásárlók között ugyanis jelentősen lecsökkent az évekig élmezőnybe tartozó távol-keleti vevők aránya, miközben az európai állampolgárok közül több országból is nőtt a vásárlók száma. A KSH legfrissebb elemzése alapján megnéztük, a külföldiek közül kik, hol, mennyiért vásároltak lakásokat 2021-ben Magyarországon.

Mit hoz a jövő a lakásépítésekben?

Mit hoz a jövő a lakásépítésekben?

Ma reggel jöttek ki a KSH 2022 első három negyedévére vonatkozó lakásépítési számai, miszerint az idei év első 9 hónapjában 13 617 új lakás épült, 7,7%-kal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 25 984 volt, 16%-kal több, mint 2021 azonos időszakában. A számokhoz Koji László, az ÉVOSZ elnöke, Suppan Gergely, a Magyar Bankholding vezető elemzője és Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője is hozzátette szakmai kiegészítését.

Soha nem épült még ekkora raktár az országban - Elkészült a JYSK ecseri elosztóközpontja

Soha nem épült még ekkora raktár az országban - Elkészült a JYSK ecseri elosztóközpontja

Teljes gőzzel beindult a JYSK üzletlánc új ecseri elosztóközpontja: októberben munkába álltak a több mint 40 méteres magasraktárak is. A teljesen automatizált tornyokban egyelőre 13 ezer raklapnyi áru kapott helyet, de több mint 200 ezer palettát bírnak el. A központba hetente 150 kamion gördül be, ez a szám pár hónap múlva a duplájára nő. A 200 millió eurós beruházásból létrejött logisztikai bázis az ország legnagyobb ilyen létesítménye. Ősztől a magyar üzletek mellett már Horvátország, Szlovákia és Szlovénia üzleteit is innen látják el, jövőre pedig az online rendeléseket is Ecserről szolgálják ki.

Szárnyalás helyett megtorpanás, mi történik a telekpiacon?

Szárnyalás helyett megtorpanás, mi történik a telekpiacon?

Tavaly jelentős keresletnövekedés mellett kétszámjegyű emelkedéssel soha nem látott magasságba emelkedtek az árak a családi házak építésére alkalmas telkek piacán. Az Otthon Centrum összegzése szerint ebben az évben alábbhagyott a lendület, és az áremelkedés is elmaradt a lakáspiaci dinamikától.

Ennyi lakás épült fel eddig 2022-ben Magyarországon

Ennyi lakás épült fel eddig 2022-ben Magyarországon

2022 első három negyedévében 13 617 új lakás épült, 7,7%-kal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 25 984 volt, 16%-kal több, mint 2021 azonos időszakában - derül ki a KSH legfrissebb számaiból.

Ez most a legkeresettebb ingatlantípus Európában - Magyarországon is bíztatók a számok

Ez most a legkeresettebb ingatlantípus Európában - Magyarországon is bíztatók a számok

Új mélypontra esett az európai logisztikai területek kínálata, az átlagos üresedési ráta a régióban kevéssel 2,3 százalék alatt van, ami 50 bázispontos csökkenést jelent az előző évhez képest - derül ki a CBRE legfrissebb kutatásából. Bár Magyarországon ennél magasabb az üresedés szintje, a bérlői kereslet az előző negyedévben nálunk is rekordmagasságba emelkedett.

Ezek 2022 legjobb épületei (képek)

Ezek 2022 legjobb épületei (képek)

Kiderült mely épületek kerültek be az idei Média Építészeti Díja verseny legjobbjai közé, tudtuk meg az Építész Fórum cikkéből. A verseny kimenetelére az olvasók is hatással lehetnek, hiszen közönségszavazás fog dönteni a Média Építészeti Díja Közönségdíjasa cím kiosztásáról.

Itt vannak az első gyárleállások és leépítések az építőiparban

Itt vannak az első gyárleállások és leépítések az építőiparban

A Zalakerámia Zrt. két hazai üzemében nyár közepe óta szünetel a termelés és a múlt hónapban is csak az egyik gyáregység újraindításáról döntött a cég. Emellett az építőanyagipari ágazatban több nagyvállalatot sújt a megrendelések csökkenése, köztük a Velux Magyarország Kft.-t is, derült ki a 24.hu cikkéből.

Friss számok érkeztek: még nagyobb volt a tavalyi évben a lakásárak emelkedése

Friss számok érkeztek: még nagyobb volt a tavalyi évben a lakásárak emelkedése

Közzétette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a frissített lakásárindexét, melyből kiderül, hogy a 2022 második negyedévére vonatkozó szám az eredetileg becsültnél magasabb értéket kapott, azaz 2021 azonos negyedévéhez képest még nagyobb, 23,7 százalékos volt a nominális áremelkedés, ami így már biztosan a legmagasabb érték 2007 óta.

Az OTP szerint is itt van a sokat emlegetett lakáspiaci fordulat

Az OTP szerint is itt van a sokat emlegetett lakáspiaci fordulat

2015 óta két és félszeresére emelkedett a magyar lakáspiaci árindex, azonban idén tavasszal Magyarország elvesztette a leggyorsabban dráguló uniós ország pozícióját. Bár az Eurostat legfrissebb lakáspiaci árindexe még áremelkedést jelez a második negyedévre, a forgalmi statisztikák a növekedés lassulását és ezzel piaci fordulatot jeleznek előre, az OTP Ingatlanpont elemzői szerint.

Az éghajlatváltozás az ingatlanjainkat sem kíméli

Az éghajlatváltozás az ingatlanjainkat sem kíméli

A World Green Building Council (WorldGBC) ágazati útmutatót adott ki az épített környezetre, mely a globális átmenetet támogatja az olyan infrastrukturális megoldások felé, amelyek az emberekre összpontosítanak. A világszervezet az épületek, a közösségek és a városok szintjén javasol hatékony és gyakorlati lépéseket, támogatva a változó éghajlathoz való alkalmazkodást és ellenálló képességet.

Ők felelnek a HÉV tisztaságáért

Ők felelnek a HÉV tisztaságáért

A 2022. szeptember 30-án aláírt szerződés alapján ugyanis a HÉV teljes vonalán a B+N Referencia Zrt. végzi a takarítási szolgáltatást, derült ki a vállalat weboldaláról.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt