Trump elnök felismerte, hogy sürgősen véget kell vetni ennek a háborúnak három hosszú, véres év után, és bebizonyította, hogy ő az egyetlen személy, aki képes erre. Zelenszkij elnöknek más céljai vannak
– mondta el Gabbard. A Fox News Sunday című műsorban kifejtette, hogy szerinte az ukrán elnök csak olyan alkut hajlandó kötni, amely „Ukrajna győzelmét jelenti”. Szerinte az amerikai és az ukrán államfők nézete között komoly különbség van, mivel Trump „elkötelezett a béke és a szabadság mellett”. Azt nem fejtette ki, hogy pontosan mire gondol a komoly különbség alatt az európai vezetőkkel.
Az nyilvánvaló olt, hogy már a találkozót megelőzően is fokozódott a feszültség a felek között. Az amerikai elnök egyenesen diktátornak is nevezte ukrán kollégáját, valamint több kétség is felmerült a közvéleményben azt illetően, hogy az Egyesült Államok és Oroszország túl közeli kapcsolatot kezdett ápolni egymással. A nyersanyagok kitermeléséről szóló megállapodás közben azt sejtette, hogy a háttértárgyalások jól haladnak, ezért a színfalak mögött valójában jól mennek a dolgok. Erre cáfolt rá alaposan a pénteki találkozó, amikor a felek gyakorlatilag emelkedett hangnemben estek egymásnak.
Elmondhatom, hogy sok beszélgetés zajlott különböző küldötteken keresztül mind Zelenszkij, mind Trump elnök számára, ami az ottani látogatásához vezetett az Ovális Irodában, és Zelenszkij elnök azonnali eszkalációja ott ... őszintén szólva eléggé meglepő volt
– fejezte be Gabbard, majd hozzátette, hogy az események „hatalmas zűrzavart okozott a kapcsolatban”.
Címlapkép forrása: Andrew Harnik/Getty Images