Már nem is házak, egész városrészek készülnek 3D nyomtatással

Már nem is házak, egész városrészek készülnek 3D nyomtatással

A 3D nyomtatás egyik meghatározó szereplője, az ICON mérnöki iroda bejelentette egy 100 házból álló „közösségi otthon" kivitelezését, melyet a BIG – Bjarke Ingels Group és a Lennar közreműködésével terveztek, derült ki az Építészfórum cikkéből. A projekt célja, hogy irányt mutasson az építőipar számára és felhívja a figyelmet a fenntartható megoldások fontosságára.

Korszerűtlen lakások tömegeit próbálják értékesíteni az eladók

Korszerűtlen lakások tömegeit próbálják értékesíteni az eladók

Az októberi értékesítési adatok alapján tovább lassul a lakáspiac, az érdeklődők számára felértékelődött az energetikai paraméterek fontossága, miközben egyre több a korszerűsítésre szoruló ingatlan a kínálatban. A 2021-ben beadott energetikai tanúsítványok alapján a legmagasabb arányú a CC, vagyis a „korszerű” ingatlanok kategóriája volt, de az ingatlanok több mint 40%-a még az „átlagos” szintet sem érte el. A Duna House szakértői szerint ritka az eladhatatlan ingatlan, a hirdetési folyamat elején elkészíttetett energetikai tanúsítvány és a jó árazás lehet a siker kulcsa a jövőben.

Hamarosan újranyitják a Lánchídat, de kik közlekedjenek rajta? Szavazz!

Hamarosan újranyitják a Lánchídat, de kik közlekedjenek rajta? Szavazz!

Jó ütemben halad a Lánchíd felújítása, hamarosan át is adják a hidat a forgalomnak. Egy fontos kérdésre azonban még nem derült fény ennek kapcsán: kik és milyen járművekkel használhatják majd a megújult hidat? Az ötletek az eredeti forgalom visszaállításától a híd teljes autómentesítéséig széles skálán mozognak, most viszont te is szavazhatsz arról, milyen legyen a híd közlekedése a felújítás befejeztével.

Újabb pofon a kínai ingatlanpiacnak: 7 éve nem láttunk ilyet

Újabb pofon a kínai ingatlanpiacnak: 7 éve nem láttunk ilyet

Kínában az új lakások ára hét éve legnagyobb mértékben csökkent októberben, amikor már a hatodik egymást követő hónapban jegyeztek fel visszaesést. Az árcsökkenést a szakérők a koronavírus-járvány megfékezésére hozott szigorú kormányzati intézkedésekkel és az építőipar egészét sújtó problémákkal indokolták.

Ezek a legnagyobb innovációk az építőiparban, itt van a 3D nyomtatók és VR szemüvegek ideje

Ezek a legnagyobb innovációk az építőiparban, itt van a 3D nyomtatók és VR szemüvegek ideje

A Münchenben háromévente megrendezésre kerülő Baumát a világ legnagyobb építőipari expójának tartják. A rendezvény lehetőséget biztosít az iparág képviselőinek az újdonságok bemutatására és a legfrissebb tendenciák felfedezésére. A világ minden tájáról érkező kiállítók között az innovatív technológiai megoldásokat kerestük.

Bíroságon megy neki Újbuda a Déli Körvasút projektnek

Bíroságon megy neki Újbuda a Déli Körvasút projektnek

Nem teljesíti a korábbi bírósági döntésben foglaltakat a Déli Körvasút beruházás most kiadott, újabb környezetvédelmi engedélyének alapját képező hatástanulmány. A dokumentumban továbbra is komoly hiányosságok vannak, ezért Újbuda Önkormányzata bíróságon támadja meg a döntést - tájékoztatta a kerület a Portfolio-t.

Már 3 éves a  Puskás Aréna

Már 3 éves a Puskás Aréna

2019. november 15-én adták át a XIV. kerületben található Puskás Arénát. Az évforduló alkalmából Fürjes Balázs a Miniszterelnökség miniszterhelyettese köszöntötte a stadiont.

Kényszer szülte nyitottság: minden újdonságba kapaszkodnak az ingatlanpiac szereplői

Kényszer szülte nyitottság: minden újdonságba kapaszkodnak az ingatlanpiac szereplői

A 2022-es év sokkszerű változásokat hozott, egyben újabb és újabb akadályokat állítva a hazai ingatlanpiac, és az egész gazdaság elé. Ebben a korántsem egyszerű helyzetben különösen fontos, hogy a maradandót alkotó és értéket teremtő szakemberek munkáját elismerjük: ezzel a céllal adtuk át idén is az Indotek Group és a Portfolio Csoport által létrehozott Év Ingatlanpiaci Tehetsége Díjat. Az elismerést Dohos Dávid, az energo hungary társügyvezetője kapta, aki munkájával igazi kapcsolatot teremt az energia-, és az ingatlanpiac között. A közgazdász és befektetési elemző szakembertanulmányai befejezte óta az energiaszektorban tevékenykedik, az elmúlt években kifejezetten a megújulóenergia-termelésre, rugalmassági eszközök hasznosítására, ezekhez kapcsolódó üzletmodellek és szerződéses struktúrák kialakítására specializálódott. Úgy tűnik, hogy az energiaválság magával hozta azt is, hogy ez a két iparág egymásra támaszkodva, egy sokkal hatékonyabb és fenntarthatóbb működésre álljon át. Az Év Ingatlanpiaci Tehetsége Díj nyertesével készült interjúban bemutatjuk, hogy milyen lehetőségek rejlenek a cégek számára az energiapiaci krízis kezelésére és milyen potenciál rejlik a létesítmények teljesítményváltoztatási képességében.

Fogyasztáscsökkentés és lakásfelújítás: így próbálják kivédeni a magyarok az emelkedő energiaárakat

Fogyasztáscsökkentés és lakásfelújítás: így próbálják kivédeni a magyarok az emelkedő energiaárakat

Várhatóan többeket érint az áramár változása, mint a gázáré, és összességében átlag 10-60 ezer forint közötti összeggel növekszik a rezsiszámla – derült ki a Magyar Bankholding megbízásából készített friss, reprezentatív kutatásból. Az energiaárak változásainak hatását vizsgáló felmérés alapján a válaszadók többsége a fogyasztás csökkentésével igyekszik spórolni, de sokan terveznek felújítást is – a magyarok közel egynegyede (24%) hitelt is felvenne lakásának energetikai korszerűsítéséhez.

Íme 2022 legjobb épülete (videó)

Íme 2022 legjobb épülete (videó)

November 12-én a nemzetközi zsűri 76 épületből választotta ki az idei Média Építészeti Díj (MÉD) győztesét, derült ki az Építészfórum cikkéből. Az Uránia Nemzeti Filmszínházban tartott ünnepélyes díjátadón 18. alkalommal ismerték el a kiemelkedő alkotásokat.

ÉVOSZ: kötelező felelősségbiztosítást mindenkinek az építőiparban

ÉVOSZ: kötelező felelősségbiztosítást mindenkinek az építőiparban

Az építőiparban – beleértve a tervezést, lebonyolítást és kivitelezést is – van is, meg nincs is felelősségbiztosítás. A vonatkozó jogszabályokkal 2016-tól több alkalommal léptünk kettőt előre, egyet meg vissza. Sem a lakossági megrendelők, sem a kis-közepes tervező-kivitelező vállalkozások többsége nincs tisztában a felelősségvállalással és nincs felelősségbiztosítása. Az ÉVOSZ nevében Koji László, a Szövetség elnöke újra indítványozza az építésgazdaságban a tervezői, mérnöki és kivitelezői szolgáltatások végzéséhez a kötelező felelősségbiztosítás bevezetését.

Hatalmas összegeket éget el az Országház fűtése

Hatalmas összegeket éget el az Országház fűtése

Jelentősen alacsonyabbak lehetnének az Országház rezsiszámlái, ha a 120 éve átadott épület korszerűbb energetikai rendszerekkel rendelkezne, részben ezért kezdődik a ház belső rekonstrukciójának és modernizációjának előkészítése - mondta el az MTI-nek Wachsler Tamás a projektért felelős Steindl Imre Program Nonprofit Zrt. (SIP Zrt.) vezérigazgatója.

Merre tart az építőipar? Hazai és nemzetközi szakemberek mondtak véleményt

Merre tart az építőipar? Hazai és nemzetközi szakemberek mondtak véleményt

A 2022. október 24. és 30. között Münchenben megrendezett Bauma 2022 expón a német alapítású PERI számos olyan, az építési projektek különböző fázisát megkönnyítő digitális innovációt mutatott be, mint a digitális tervezéssel létrehozott vasbeton szerkezetek, a 3D betonnyomtatás, a beton állapotának meghatározására szolgáló szenzortechnológia, vagy a tervezést és kivitelezést segítő kiterjesztett- és virtuális valóság applikációk. Az újdonságok bemutatása mellett az építőipar jövőjéről a vállalat nemzetközi és hazai vezetőivel is beszélgettünk.

Egyre inkább kivárnak az ingatlanbefektetők, de mire számítsunk hosszabb távon az irodapiacon?

Egyre inkább kivárnak az ingatlanbefektetők, de mire számítsunk hosszabb távon az irodapiacon?

Az irodai eszközök befektetési volumene 2,5 milliárd eurót tett ki, ami a teljes befektetési volumen 42%-a volt 2022 első félévében a közép- és kelet-európai régió 15 országában (KKE-15 régió). Lengyelország-szerte erős tranzakciós aktivitást regisztráltak - derül ki a Colliers új jelentéséből. Az emelkedő finanszírozási költségek, valamint a bizonytalan makrogazdasági és geopolitikai háttér miatt a befektetők kezdenek kiváró álláspontra helyezkedni.

Kétszámjegyű növekedés a földek árában - Térképen az ország legolcsóbb és legdrágább területei

Kétszámjegyű növekedés a földek árában - Térképen az ország legolcsóbb és legdrágább területei

Az előző két évit meghaladó ütemben folytatódott 2021-ben a termőföldárak emelkedése: mező- és erdőgazdasági területek ára átlagosan 10%-kal haladta meg az egy évvel korábbit. A legjelentősebb művelési ág, a szántó átlagára 1,9 millió forint volt hektáronként. A legtöbb termőföldet Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében forgalmazták - áll a KSH legújabb termőföldárakról szóló összefoglalójában.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt