Befagytak a lakbérek - Ennyiért lehet ma lakást bérelni Budapesten és a megyeszékhelyeken

Befagytak a lakbérek - Ennyiért lehet ma lakást bérelni Budapesten és a megyeszékhelyeken

Országosan stagnáltak, Budapesten minimális mértékben emelkedtek a lakbérek októberben: átlagosan 0,1, a fővárosban 0,5%-kal nőttek egy hónap alatt, ami éves összevetésben 22, illetve 23%-os növekedést eredményezett. A fővároson belül egy év alatt továbbra is a pesti belső kerületekben történt a legnagyobb mértékű (27%-os) drágulás. Az országos lakbérindex 19, a budapesti 15%-kal haladta meg a járvány előtti, 2020. januári csúcsot, reálértéken azonban 9,6, illetve 12%-kal elmaradt attól - derül ki a KSH-ingatlan.com legfrissebb lakbérindexéből.

Nehezebb lett a lakáseladás, de ezeket a lakásokat még most is zsákolják a vevők

Nehezebb lett a lakáseladás, de ezeket a lakásokat még most is zsákolják a vevők

Az idei év második felétől kezdve egyre inkább lassulás érezhető a lakáspiacon, de az értékesítési idő alapján azért továbbra is vannak slágerek. A kisebb alapterületű lakások - akár panel, akár tégla építésű - Budapesten és a megyei jogú városokban gyorsan, 1-2 hónapon belül elkelnek - derül ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből, amely azt vizsgálta, hogy a negyedik negyedévből eltelt másfél hónapban, azaz októbertől november közepéig mennyi idő alatt találtak gazdára a különböző településeken - Budapesten, megyei jogú városokban, községekben - lévő lakóingatlanok.

Vidékre költözhet az egyik budapesti múzeum

Vidékre költözhet az egyik budapesti múzeum

A Népszava értesülései szerint vidékre költöztethetik a Közlekedési Múzeumot. A Lázár János vezette Építési és Beruházási Minisztérium nem cáfolta a lap értesüléseit. Úgy tudják emellett, hogy átterveznék az Új Nemzeti Galériát is.

Így kell ösztönözni: milliós támogatás a lakosságnak, hogy szuper állapotú és kis energiafogyasztású otthonban éljenek

Így kell ösztönözni: milliós támogatás a lakosságnak, hogy szuper állapotú és kis energiafogyasztású otthonban éljenek

A kibontakozó energiaválság és a háztartások jelentősen megemelkedő rezsiköltségei miatt a lakóingatlanok energetikai hatékonyságának javítása a közeljövőben kiemelt érdekké vált, mind az ingatlantulajdonosok, mind az állam szempontjából. Mégis, mintha túl kis fényt kapnának az energiahatékonysági beruházások itthon, összehasonlítva magunkat a többi európai országgal. Van felújítási támogatásunk - igaz nincs meghatározva, hogy az fűtéskorszerűsítésre vagy a nappali kissé karcos padlójának a cseréjére megy -, illetve volt fél évig zöld hitelünk, és ott van a napelempályázat is, aminek a sikeressége azon múlik, hogy sikerül-e az EU-s pénzekhez hozzájutni. Mindeközben máshol komoly összegeket, vagy kedvezményes hiteleket kapnak a háztartások az energiahatékony felújításokra. Az MNB Lakáspiaci jelentésében összeszedték, hogy az egyes európai országokban milyen lehetőségek vannak.

Több fővárosi helyszínt is újraterveztek a jövő ingatlanfejlesztői (galéria)

Több fővárosi helyszínt is újraterveztek a jövő ingatlanfejlesztői (galéria)

A Bikás Corner című pályamunkája nyerte az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület X. Hallgatói Ötletbörze Pályázatát, amelynek témája néhány jelentősebb fővárosi helyszín újratervezése volt. Az „IFK Talentum 2022” díjat a X. Ingatlanfejlesztés Napja alkalmából adta át Takács Ernő, az Ingatlanfejlesztési Kerekasztal Egyesület (IFK) elnöke, aki a beérkezett dokumentációk értékelésekor az ingatlanfejlesztői utánpótlás kreativitását és szakmai felkészültségét emelte ki.

Mire elég ma 30 millió forint a budapesti lakáspiacon?

Mire elég ma 30 millió forint a budapesti lakáspiacon?

Az életüket újrakezdők, az egyedülállók, illetve a fiatal párok körében népszerűek a 30 millió forintos határon kínált lakások - derül ki az Otthon Centrum legújabb kimutatásából. De hol, mekkora lakást lehet ma ennyiért kapni a fővárosban? Az ingatlanhálózat ezt térképezte fel a közelmúltban készült elemzésében.

Folytatódik a Liget Projekt? - Mi lesz a Biodómmal?

Folytatódik a Liget Projekt? - Mi lesz a Biodómmal?

Idén ünnepli fennállásának 10. évfordulóját a Liget Budapest Projekt. Ennek apropóján Gyorgyevics Benedekkel a Városliget Zrt. vezérigazgatójával beszélgettünk röviden a legfontosabb kérdésekről. A szakember elsősorban az elkészült projektek eredményeiről mesélt, de kitértünk a kezdetektől fogva nagy port kavaró Biodóm projektre is.

Nem végezte ki a home office az irodapiacot - De mi lesz ezután?

Nem végezte ki a home office az irodapiacot - De mi lesz ezután?

A legfrissebb ingatlanpiaci és főként irodapiaci trendekről volt szó a JLL csütörtöki beszélgetésén. Egyre inkább bebizonyosodni látszik, hogy a home office nem tudta maga alá teríteni az irodapiacot, sőt, a gazdasági változások egyes vállalatok esetében még újabb ösztönzőt adtak a magyar irodapiaci területfoglalásokhoz. Közben az eneriaárak kérdése új igényeket indított el, beleilleszkedve az ESG és a fenntarthatósági megfelelések világába. Mutatjuk a legfontosabb számokat és a legfrissebb tapasztalatokat a hazai irodapiacról!

Felvásárolta a versenytársát az Otthon Centrum

Felvásárolta a versenytársát az Otthon Centrum

Az Otthon Centrum Holding Kft. piaci részesedésének és ingatlanportfóliójának további növekedését, valamint a két cég által nyújtott szolgáltatások színvonalának emelését várja a közelmúltban bejelentett megállapodástól, amelynek keretében az Otthon Centrum többségi tulajdont szerzett az ingatlan - és hitelközvetítéssel foglalkozó Open House Cégcsoportban.

Európai babérokra tör egy magyar szoftverfejlesztő cég

Európai babérokra tör egy magyar szoftverfejlesztő cég

A Graphisoft, a világpiac OPEN BIM vezető szoftverfejlesztője bejelentette, európai pozícióinak erősítése érdekében kivásárolta a korábbi francia és francia svájci disztribútorát. A tranzakció az AV-Tech csoporthoz tartozó Abvent franciaországi és francia nyelvű Svájc területeken értékesítő Archicad üzletágakat érinti, és heteken belül lezárul. Az európai AEC piac ezen meghatározó piacain ezentúl a Graphisoft saját leányvállalatokkal támogatja felhasználóit.

Új képek érkeztek a belvárosi luxusprojektről

Új képek érkeztek a belvárosi luxusprojektről

Új képek érkeztek a Horizon Development fejlesztésében megvalósult belvárosi Szervita Square Building-ről - olvasható a cégcsoport Linkedin oldalán. A tavaly év végén átadott ingatlan Közép- és Kelet-Európa első LEED Platinum környezettudatos minősítéssel rendelkező többfunkciós (mixed-use) épülete, amely 14 500 négyzetméteren kínál prémium kiskereskedelmi- és irodatereket, valamint luxus lakóingatlanokat Budapest belvárosában.

Teljesen új buszjárat indul Budapesten

Teljesen új buszjárat indul Budapesten

Közvetlen buszjárat indul 107-es jelzéssel november 19-től a BudaPart és a Keleti pályaudvar között. Eddig két buszjárat és az 1-es villamos közlekedett az új városrész és Budapest többi része között, illetve a biciklivel közlekedőknek a MOL Bubi volt elérhető - áll a BudaPart közleményében.

Elárulta Karácsony Gergely, kik használhatják december közepétől a Lánchidat

Elárulta Karácsony Gergely, kik használhatják december közepétől a Lánchidat

Úgy tűnik, továbbra is forró téma a Lánchíd leendő közlekedése. A legutóbbi cikkünk megjelenésével egy időben Karácsony Gergely főpolgármester is kiadott egy közleményt arról, hogy meghozták a híd jövőjével kapcsolatos első döntést, ami arra vonatkozik, hogy december közepétől az elkészült útpályát a BKK-buszok, a taxik és a kerékpárosok vehetik birtokba. Ez azonban csak egy tesztidőszak, a Lánchíd végleges forgalmi rendjéről 2023 nyarán döntenek, amit megelőzően a budapestiek véleményét is megkérdezik majd.

Véleményt mondtak az olvasóink: így alakítanák át a Lánchíd közlekedését a felújítás után

Véleményt mondtak az olvasóink: így alakítanák át a Lánchíd közlekedését a felújítás után

Néhány nappal ezelőtt arra kértük olvasóinkat, hogy mondják el véleményüket a Lánchíd jövőbeli közlekedésével kapcsolatban. A fő kérdés az volt, hogy a híd felújítását követően maradjon-e a korábbi közlekedés a hídon, vagy bármilyen formában átalakítsák-e azt, meghatározva, hogy milyen járművek használhatják a jövőben a hidat. A rövid kérdőívet közel 3000 olvasónk töltötte ki.

Nehéz idők jönnek, a vártnál tovább tart majd az ingatlanpiac visszazárkózása

Nehéz idők jönnek, a vártnál tovább tart majd az ingatlanpiac visszazárkózása

Megtorpant a hazai ingatlanbefektetési piac; a koronavírus-járvány után megindult látványos bővülési trendet megakasztotta az ukrajnai háború, az energiakrízis, a világszerte megugró infláció, a gazdasági teljesítmények visszaesése, a recessziós félelmek erősödése, továbbá a monetáris szigorítások. Az ingatlanbefektetési volumen a koronavírus-járvány alatti szintre esett vissza, az idei eredmények a 2020-as, 1 milliárd eurós szintet érhetik el. Az ingatlanbefektetési terület így több szempontból is felemás évet zár: az év eleji optimizmust a bizonytalanság váltotta fel, az egyes szegmensek teljesítménye pedig nagyon eltérő, míg néhány területen szinte „megállt az idő”, mások, például a logisztika és az irodapiac kifejezetten jól teljesít. Bár a kilátások nem jók, a szakma bízik benne, hogy ha lassabban is, de folytatódik a felzárkózás a koronavírus-járvány előtti, 2019-es rekordteljesítményhez, idén azonban a tavalyinál és a korábbi várakozásoknál is gyengébb eredménnyel zárhatja az évet a szektor – összegezte Takács Ernő, a legnagyobb magyarországi ingatlanfejlesztőket tömörítő Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK) elnöke a november 20-ai, X. Ingatlanfejlesztés Napja alkalmából.

Átverések az ingatlanpiacon? - Résen kell lenni, de van megoldás

Átverések az ingatlanpiacon? - Résen kell lenni, de van megoldás

Az online megoldások többek között az ingatlanvásárlást is teljesen átalakították az elmúlt évtizedekben. Az internetnek hála sokkal több hirdetést érünk el, és sokkal pontosabban tudjuk szűrni az eladásra kínált ingatlanokat, mint bármikor. A túlnyomóan pozitív változások mellett azonban pár negatív következmény is megjelent, a kevés megadott adat, vagy a félrevezető képek miatt sokan érzik magukat átverve. Probléma továbbá, hogy a legtöbb esetben nem tudjuk megnézni egy adott lakás pontos címét, így már az is előzetes egyeztetéshez kötött, hogy legalább kívülről megvizsgálhassuk az ingatlanokat. Ezt a problémát igyekszik megoldani többek között az Időszerződés is.

MNB: ez már a lakáspiaci fordulat jele - Brutális csökkenéseket látunk

MNB: ez már a lakáspiaci fordulat jele - Brutális csökkenéseket látunk

A hazai lakáspiacot összességében a keresleti és kínálati oldal szűkülése jellemzi. 2022 szeptemberében már jelentősen, 34 százalékkal csökkent éves összevetésben a lakáspiaci tranzakciók száma, és a kibocsátott lakáshitelek volumene is több mint harmadával mérséklődött. A lakásárakban ugyanakkor még nem látjuk a csökkenést, sőt a második negyedévben még rendkívüli, 24,8 százalékos árnövekedési dinamika volt mérhető. A harmadik negyedévben ugyanakkor már ez is jelentősen lassulhatott. Az átadott új lakások száma idén átmenetileg emelkedhet, előretekintve ugyanakkor a kereslet csökkenése miatt az újlakáskínálat mérséklődésére lehet számítani. A budapesti újlakáspiacon a még szabad kínálat és az induló projektek lakásszáma is alacsony szinten alakul - derül ki az MNB legfrissebb Lakáspiaci Jelentéséből.

Mi történik a Blahán? - Figyeljen mindenki, aki arra jár!

Mi történik a Blahán? - Figyeljen mindenki, aki arra jár!

Októberben is gyűjtötte és elemezte a BKK a különböző közlekedési módok adatait. Ebben a hónapban komplex forgalmi elemzést készített többek között a Blaha Lujza téren újonnan kiépített felszíni gyalogátkelőhelyekről. Íme az eredmények.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt