Megszűnőben van Magyarországon az ingyenes csomagkiszállítás?
Ingatlan

Megszűnőben van Magyarországon az ingyenes csomagkiszállítás?

Őrült tempót diktál az online kereskedelem, melynek köszönhetően egyes csomagátvételi pontok üzemeltetői és a szállítmányozó cégek is növekedni tudtak. Sokszor egy piacként tekintünk rájuk, mégis egészen más jövőképe lehet egy házhoz szállító, és egy csomagátvételi pontokat üzemeltető vállalatnak. Természetesen a verseny is nagy közöttük. Vajon meddig fenntartható, hogy a futárok egyesével viszik házhoz a rendelt árukat, ahelyett, hogy egy nagy automatába szállítanának több százat egyszerre? És vajon tényleg kivezetnék a webshopok az ingyenes házhoz szállítást? Ezekről a kérdésekről beszélgettünk Bengyel Ádámmal, a Foxpost alapító-vezérigazgatójával, aki elmondta azt is, hogy ebben az évben 40 százalékot nőttek, és két éven belül már több mint 600, vagyis mintegy négyszer annyi automatát terveznek üzemeltetni, mint idén. A budapesti lakóparkoknál, és akár irodaházaknál lévő Foxpost automaták mellett, nem elképzelhetetlen, hogy nemsokára minden nagyobb településen is találkozunk a piros csomagátvevő szekrényekkel.

Szinte mindenkivel úgy kellett kezdeni az idei beszélgetéseket, hogy mekkorák a károk, hol jelentkeztek, de a csomagkézbesítéssel foglalkozó cégeknek 2020 nem a válság, hanem inkább a kitörés éve volt.

A Foxpost számára nem előrehozott, hanem tervezett növekedés ment végbe, a személyes átadású csomagok piacán teret nyertünk, így többen használják a csomagautomatába történő kiszállítási szolgáltatásunkat, miközben a más csomagponti megoldások visszaszorulóban vannak. Ebbe a növekedési környezetbe érkezett a koronavírus, aminek a hatása, hogy sokan inkább otthon maradnak és házhoz rendelnek, ami negatívan érinthette volna a mi hatékonyságunkat, de mégsem ez történt. Márciusban egy kéthetes megtorpanás után az emberek sokkal intenzívebben elkezdték használni a csomagpontos szolgáltatást, mint előtte.

Miért választják inkább ezt a házhoz szállítás helyett?

Felméréseink azt mutatják, hogy a házhoz szállítás nem mindenki számára kényelmesebb. Ha például valaki attól fél, hogy pont akkor jön a futár, amikor elmegy tusolni, vagy csak nem akarja, hogy az éppen alvó gyerek felébredjen, akkor inkább egy közeli Foxpostba kéri a szállítást. Abba is érdemes belegondolni, hogy ha több csomagot vár valaki, akkor nehéz összeegyeztetni, hogy mikor jönnek a futárok, vagy akár egy ajándékról is lehet szó és ezért nem akarja a megrendelő, hogy lássák otthon a csomagot. Itthon is egyre inkább tapasztaljuk, hogy sokan szívesebben mennek el egy csomagautomatához, illetve a külföldi példák is ugyanezt mutatják, főleg északon, vagy a kelet-európai térségben. Nyugat-Európában ez a fajta csomagküldés még nem fejlődött ki igazán. Magyarországon a legjobb csomagpontok évente körülbelül egymillió csomagot szállítottak le, nekünk idén kétmillió lesz ez a szám, pedig jóval kisebb a hálózatunk, mint a többieknek. Látszik az igény arra, hogy úgy lehessen feladni és kapni egy csomagot, hogy ne kelljen másokkal találkozni. Változásban vagyunk. Magyarországon mintegy 1,5 millió ember már kipróbálta a Foxpostot.

Bengyel Ádám
Bengyel Ádám

2020-ban önöknél mekkora volt a számszerű növekedés a tavalyihoz képest?

Mi 40 százalékot nőttünk, de a piac nem nagyon tudott bővülni, mert például a legtöbb versenytársunk átvevő pontját bezárták a koronavírus alatt.

Mik a döntő szempontok az egyes egységeik elhelyezésénél?

Számunkra kiemelten fontos, hogy az automatákat úgy helyezzük le, hogy az ügyfeleink össze tudják kötni a napi bevásárlási rutinjukat a csomagjaik átvételével és feladásával és ne kelljen külön kanyart tenniük a csomagért mint a versenytársainknál. Így tudunk hatékony és környezettudatos szolgáltatást nyújtani. Azt láttuk, hogy a Covid hatására plázákban lévő forgalom átterelődött a szuper- és hipermarketekben lévő automatáinkhoz. Idén 102 automatával kezdtünk, ősszel kültéri egységeket telepítettünk, így mostanra 153 csomagpontunk van. Jövőre még nagyobb expanziót tervezünk, 250 automatát teszünk le, majd újabb 200-at, ezzel összesen több mint 600-ra bővül az állományunk, ami négyszeres növekedés.

Az üzleti modell arra épül, hogy a közös tortából harapnak ki egyre nagyobb részesedést, vagy arra, hogy a házhoz szállítás visszaterelődik erre a csatornára, esetleg a jövőben több mint ötmillió csomagrendelésre számítanak?

Mind a három hatásra számítunk. Egyrészt 2025-ig várhatóan a duplájára fog nőni a piac. A Covid sokakat bevezetett a rendelés világába, olyanokat is, akik korábban nem vették ezt igénybe. Másrészt azzal, hogy mi terjeszkedünk, arra számítunk, hogy vissza fognak szorulni a kézi átadópontok, mert értelmetlen lesz sorban állni, elmenni egy olyan boltba, ahova amúgy nem is akarnánk menni. Tovább rontja a „kézi” átadópontok helyzetét, hogy sajnos rengeteg kisvállalkozó, akik ezeket üzemeltették, tönkrementek, Két évvel ezelőtt 850 Pick Pack Pont volt, most már talán 500 sincs. Harmadrészt pedig a piacvezető házhoz szállítóknak jelenleg nincs érdemben működő csomagpontja, kivéve a GLS-nek, de nekik a házhozszállítás a core tevékenységük, így erre a szegmensre ők kevéssé fókuszálnak. Ezért a webshopok egyre inkább minket tudnak ajánlani a vásárlóiknak, és miután ilyen nagy a hálózat, a házhoz szállításból is egyre többet tudunk átvenni. Az utánvét visszaszorulása is sokat segített, bár nálunk készpénz helyett csak kártyával lehet fizetni, és szerencsésre a nagy webshopok már mind fizetőssé tették az utánvétet, mert rájöttek, hogy ez drága játék. Sokan át sem veszik a csomagot, miközben a kereskedőnek logisztikai és csomagolási költsége keletkezik.

A rendelés talán már megszokott, de egyre nagyobb teret hódít a kényelmes visszaküldés is. Erre milyen megoldásuk van?

Jelenleg, ha Foxpost partneri webshoptól rendel az ügyfél, akkor az átvételi kódjával térítésmentesen visszaküldheti a csomagot. Emellett természetesen dolgozunk olyan megoldásokon, amely ezt az igényt egyéb esetekben is ki tudja szolgálni. Vannak egyébként olyan üzletek, amelyek azt szeretnék, hogy egy minimális díja legyen a visszaküldésnek, körülbelül 200 forint, ezzel ösztönözve a vásárlókat, hogy ne rendeljenek például három méretet egy ruhából, amiből kettőt biztosan visszaküldenek majd. Nyugat-Európában az ilyen jellegű vásárlás terjedt el. 

A csomagszállításnak, főleg egy darab pizza fél városon át való cipelésének egy dízel autóval, látható környezeti terhelése van. Mi lesz a megoldás? Drágul? Szabályozással zöldül (legalábbis lokálisan) a folyamat?

A házhoz szállításnak egy igen fontos hátránya a környezeti teher. Ahogy megyek a városban, azt látom, hogy egy utcában ott áll három futárszolgálat autója és egyik sincs tele. Mi egy kocsival 1000 címet tudunk kiszolgálni. A futárcégek extra terhelést jelentenek az utakon, torlódást okoznak azzal, hogy megállnak az úttesten, ráadásul rengetegszer sikertelen a kiszállítás és meg kell ismételni. Barcelonában, Madridban, Londonban vannak olyan zónák, ahová csak elektromos autóval lehet behajtani. Ha egyszer bevezetik a dugódíjat, az a csomagszállítást is drágítani fogja. Magyországon a Foxpostos csomagoknak van az egy csomagra jutó legkisebb karbon lábnyoma, 2020-ban 0,2 kg/csomag szén-dioxid-ekvivalensre sikerült levinnünk, amikor egy házhozszállításnak 0,8-1,2 kg a karbonlábnyoma. 

Bengyel Ádám
Bengyel Ádám

Tehát a csomagpontra való szállítás is drágulni fog, de a házhoz szállítás még jobban?

Így van. Jelenleg az A-ból B-be szállítás díja, ahol véges számú címet tud teljesíteni a futár, körülbelül 3000 forint Budapesten. Az úgynevezett „network szállítás” nettó 700-1000 forintba kerül a 0-2 kilogrammos termékek esetében, és jóval hatékonyabb is, mert egyszerre több csomagot visznek ki a környékre.

Hogyan viszonyulnak az emberek a szállítási költségekhez? Ez hatással van önökre?

Érdekes, hogy egy pizza ajtóig szállításáért szívesen kifizetünk 600 forintot, de az szinte elvárás, hogy a webshopban vásárolt csomag ingyen legyen. Úgy látom, hogy egyre inkább megszűnőben van Magyarországon az ingyenes kiszállítás, vagy egy magas kosárértékhez kötik, ez általában 15 ezer forint. De közben jönnek olyan új e-kereskedelmi belépők, akik viszont nem kérnek szállítási díjat. Ennek a hatását ránk nézve kevésbé látom, helyette a sofőrökkel kapcsolatban merülnek fel kérdések. Nálunk minden sofőr bejelentve dolgozik, nincs borravaló, ami sok más szegmensben nem feltétlenül így működik.

Voltak ebből fakadóan HR-problémák?

Vegyes a kép HR-oldalról, most körülbelül 100 ember dolgozik nálunk, közülük 80 raktáros, vevőszolgálati munkatárs, vagy futár. Az év elején nem volt munkaerő, közben pedig annyira emelkednek a bérek, hogy egy képzettséget nem igénylő raktári munkára már 350 ezer bruttó fizetést kell adni. Amikor bejött a válság, azt gondoltuk, hogy megváltozik minden. Valóban jelentkeztek például fitneszedzők, de azt mondták, hogy nekik nehéz ez a munka, és váltott műszakban sem szeretnének dolgozni. Így a logisztika, raktározás területén továbbra is munkaerőhiány van. Nagyon gyorsan átrendeződött a munkaerőpiac, az online értékesítés miatt hatalmas hiány alakult ki a raktárakban. A futárok, amikor mi indítottuk a vállalkozást, 200 ezer forintos bruttó fizetéssel kezdtek, most a kezdőbér, jutalmakkal együtt bőven 300 ezer forint fölött van.

Pincérek, vagy szakácsok nem jelentkeztek?

A turizmusból érkezőknél is nehéz, hiszen hozzá vannak szokva, hogy rengeteg borravalót kapnak. Van egy elvárt nettó 300-400 ezer forintos bérük, és ehhez egy megszokott életszínvonaluk, amiből nehezen adnak vissza.

Milyen irányba terjeszkednek az országon belül?

Az e-kereskedelem 40 százaléka Budapestre érkezik. Azokban a városokban, ahol jelen vagyunk, több automata lesz, és új városokba is megyünk. A tervek szerint minden 10 ezer főnél nagyobb településen lesz legalább egy automatánk valamilyen kiskereskedelmi egység közelében, például Spar, Aldi, Penny, Tesco, Auchan, Príma mellett. Rengeteg megkeresést kapunk önkormányzatoktól is, hogy szeretnének csomagpontot. Budapesten elkezdtünk lakóparkoknál kitenni automatákat, a Kassák Residence-hez a közelmúltban telepítettünk egyet, és nagyon bevált. Nézelődünk az irodaházakban is, rengeteg lehetőség van még.

Amikor egy automata bekerül valakinek a területére, az hogyan működik?

Bérleti díjat fizetünk.

Bngyel Ádám

A jövőre tervezett expanziót milyen forrásból finanszírozzák?

3,6 milliárdos befektetés valósul meg, a befektetők pénzéből. A nagyobb részét automata beszerzésre fordítjuk, de az operatív költségeink növekedését is finanszírozni kell. A sofőrnek oda kell mennie az automatához, akkor is, ha csak egy csomag van, valamint ott van az ő bérköltsége, és a raktárban a szortírozóhely fenntartása.

Ehhez akkor nyilván kellenek majd régiós központok is, ahol szétosztják a csomagokat. Ezek is fejlesztés alatt állnak?

Nyilván. Most minden Budapestről indul, de ez egy ekkora hálózatnál már nem lesz hatékony, így megnyitjuk a régiós hub-okat. Ezeket éjszakai gerinc-járatokkal látjuk el csomaggal.

Ehhez bérelnek majd logisztikai területeket?

Igen, de nem kell nagy területekre gondolni. A kétmillió csomagot 750 négyzetméteres raktárban bonyolítottuk le, idén költöztünk el egy 2800 négyzetméteresbe. Persze egy nagyobb léptékű fejlesztéshez nagyobb központi raktár is szükséges, így duplázni vagy háromszorozni kell ezt az alapterületet. A többi futárszolgálat úgy dolgozik, hogy kiválogatja a csomagokat Budapesten, elviszi a régiós elosztóba, ahol megint kiválogatják a címek alapján. Mi Budapesten rögtön a címre szortírozunk. Nem biztos, hogy kell egy nagy raktár vidéken, egy 50-100 négyzetméteres garázs is elég lehet.

Mire számítanak a közeljövőben?

2025-re 10 millió csomagot szeretnénk kivinni, és a terv, hogy megötszörözzük a forgalmunkat. A kis csomagok piacon nem nagyon látok innovációt, gyakorlatilag mindenki ugyanazt a házhoz szállítást csinálja. A legnagyobb innováció az időablakok megjelenése volt, amiben elég egyedi Magyarország, mert máshol nem nagyon van ilyen. Erre nagyon büszkék a versenytársak, de én nem látom, ez miért jó. Igazából innovációt az elmúlt öt évben csak a Foxpost hajtott végre Magyarországon. Nem titok, hogy gondolkodunk régiós terjeszkedésben is.

A cikk megjelenését a Foxpost támogatta.

Holdblog

A személyes szorzónk

Modern korunkban sok lehetőségünk van személyiségünk kiteljesítésére, önérdekünk követésére. Ha ki akarunk tűnni mások közül, akkor ezekkel nem csak lehet, hanem szükséges is foglalkoz

Kasza Elliott-tal

Medtronic - elemzés

Végig pörgettem a blogon a Top10-es posztokat, vetettem egy pillantást azokra a részvényekre, amik valamikor fennakadtak a hálómon, de nem néztem meg őket alaposabban. Az egyik ilyen volt a Medtro

ChikansPlanet

A farm, ahol élni fogunk

Az éghajlatváltozásra, a népességnövekedésre és a városiasodásra egyszerre adhat választ a vertikális kertészet, azaz a növények többszintes, beltéri termesztése.

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ügyfélkapu-mizéria: egy újabb szolgáltatás kiesése fenyeget ügyintézési káosszal
Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Könyv

A Sikeres Kereskedő - Vételi és eladási pontok, stratégiák, tőzsdepszichológia

Egy tőzsdei könyv, ami nem aranyhalat akar rád sózni, hanem felruház a horgászás képességével, ami a befektetések világában a saját kereskedési módszer kialakítását jelenti.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Property Warm Up 2025
2025. február 20.
Green Transition & ESG 2025
2025. március 6.
Biztosítás 2025
2025. március 4.
Agrárium 2025
2025. március 19.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
családi ház