Ingatlan

44 milliárdos hitelt vesz fel Debrecen a BMW-gyár területének megvásárlására

Portfolio
A BMW-gyár felépítéséhez szükséges területet megváráslására és az infrastruktúra kialakítására 44 milliárdos, kormánygaranciával megerősített hitelt vesz fel a debreceni önkormányzat - írja a Népszava. A 400 hektáros terület 2019 második felében kerül át a cég tulajdonába, ennek feltételeiről azonban egyelőre nem közölt információkat a polgármesteri hivatal.
November 22-én újra Property Investment Forum, Magyarország legjelentősebb ingatlanszakmai eseménye! Új helyszínen, kiállításokkal, a legfontosabb döntéshozókkal, egyedülálló networking lehetőségekkel. Most extra early bird áron!


Az érintett földek tulajdonosai között mezőgazdasági vállalkozások, magánszemélyek, cégek egyaránt szerepelnek, velük egyenként kell majd megállapodnia a városnak. A 44 milliárdos költség azt jelenti, hogy négyzetméterenként 11 ezer forintba kerül a telek megvásárlása és annak előkészítése. Bár az előkészítéshez szükséges költségek nem ismertek, az ottani telekárak jelenleg 1,5 millió forint körül vannak hektáronként (150 forint négyzetméterenként), így ha piaci áron vásárolja fel a telkeket a város, akkor a költség 98 százalékát az infrastruktúra kialakítása teheti ki.



44 milliárdos hitelt vesz fel Debrecen a BMW-gyár területének megvásárlására
Emerald Residence, További információkért kattints a képre!
A gyár ingatlanpiacra gyakorolt hatásaival korábban a Portfolio is foglalkozott. A Duna House szakértői szerint egyébként az utóbbi időben kínálati túlsúly kezd érződni a debreceni lakáspiacon, a gyár megnyitása ismét erősítheti a keresletet. A Debreceni Egyetemi több mint 28 ezer fős hallgatói létszáma viszont - részben külföldi, részben az ország más részeiből érkező diákokkal - lefedi a szabad bérlakások nagy részét, így a gyár hatására tovább emelkedhetnek a bérleti díjak.

A gyár részben külföldi menedzsmentje valószínűleg családdal érkezik, akik inkább a magas minőségű ingatlanok piacát mozdíthatják meg és gyerekeik oktatásához elképzelhető, hogy angol nyelvű óvodát, iskolát vesznek majd igénybe. Éppen ezért a közeljövőben ilyen típusú intézményfejlesztések is megvalósulhatnak a városban.
RSM Blog

Cégérték számítás: tények, tévhitek

Egy cég valós piaci cégértékének számítása nem csupán számok és pénzügyi mutatók összegzése, hanem egy összetett elemzési folyamat, amely számos tényezőt vesz figyelembe. Mégis, gyak

Holdblog

Ezért nem omlott még össze a forint

Szabó Lászlóval, a HOLD Alapkezelő alapítójával és jelenleg felügyelőbizottsági elnökével készített podcastot a Klasszis. Az augusztus elejei mini tőzsdepánik apropóján Csabai Károly, a

Holdblog

Kinek fáj az olcsó autó?

Vannak, teszem azt, a nagy német autógyártók. Akiknél - ha Elon Musk nem rúgja rájuk az ajtót a Teslával - lehet, hogy a mai napig... The post Kinek fáj az olcsó autó? appeared first on HOLDBLO

Holdblog

A Fed igyekezne, de könnyen lemaradhat

Végre elérkezett a kamatcsökkentés gondolatához a Fed, ami nagy előrelépés a pár hónappal ezelőtti kommunikációhoz képest. Eddig fokozatosan hűlt a munkaerőpiac, de nemrég hiba csúszott..

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új adót vetnének ki a jövedelmekre – elképesztő összegeket szerezhetnek a költségvetéseknek
Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu Infostart.hu

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Sustainable World 2024
2024. szeptember 4.
Követeléskezelési trendek 2024
2024. szeptember 18.
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
2024. szeptember 18.
Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
szentpétervár, gazprom, felhőkarcoló