Gigantikus irodafejlesztésbe kezdenek az MNB-alapítványok
Portfolio
150 ezer négyzetméternyi irodafejlesztésbe kezdenek a Pallas Athéné Alapítványok a Váci úti irodafolyosón - jelentette be Fekete Zoltán, az Optima Zrt. vezérigazgatója a cég mai sajtótájékoztatóján. Az 55,2 millió euróért (17,2 milliárd forint) megvásárolt 7,5 hektáros terület a Váci út 160-168. szám alatt található. A három telekből álló ingatlanon megvalósuló fejlesztés során a város egyik legnagyobb ingatlanfejlesztése indulhat el.
A következő 3 évben megvalósuló fejlesztés során 150 ezer négyzetméternyi spekulatív iroda építése kezdődik. Az alapítványok arra számítanak, hogy akár olyan profilú cégek is ide helyezhetik át székhelyüket, akik a Brexit hatására elhagyják Londont. A Millenárison lévő két irodaház, a Buda Palota és a Debrecenben megvásárolt irodaházzal együtt így közel 180 ezer négyzetméternyi irodát hasznosít majd a cég.
A budapesti irodapiacon a válságot követő években a fejlesztési kedv lecsökkent, a tavalyi év óta azonban a Váci úti és más alpiacokon is több vállalat jelentette be nagyméretű beruházás indítását. A bővülő kínálat így a jövőben növelheti az üresedési rátát, ami lefelé nyomhatja a hozamokat.
A Váci úti fejlesztések mellett egyre több helyen épül új spekulatív célú iroda a fővárosban, ami a következő időszakban túlkínálathoz vezethet. A mostani 150 ezer négyzetméteres fejlesztés mintegy 20 százalékkal növelné meg a Váci úti folyosó teljes irodakapacitását. Ilyen volumenű fejlesztésre csak a legritkább esetekben láttunk eddig példát. Egy ingatlanpiacra frissen belépett, tapasztalatok nélküli fejlesztőnél így különösen nagy a veszélye annak, hogy a tervezett hozamok elmaradnak és a túlkínálat miatt a vártnál jelentősen lassabb lesz a befektetett tőke megtérülése.
Fejhallgatóval, feministákkal és ciklustetővel kezdjük az évet, amelyben már Viktortól is elhatárolódunk, viszont Kanada felőlünk maradhat szuverén. Jó szórakozást! Milyen platformokon tal
Bár a tíz nap múlva hivatalba lépő Trump a klímaszkeptikusok táborába tartozik, bizonyos klímapolitikai folyamatokat ő sem valószínű, hogy meg tud állítani.
Egy barna papírtáskával kezdődött és súlyos környezetrombolásba torkollt a bevásárlást segítő szatyrok evolúciója. A főszerepben az a nejlonszatyor, ami eredetileg eg
Mindig szomorú leszek, amikor hitelspirálban, vagy annak a határán levő ügyfelekkel beszélek. Ennek az egyik legfőbb oka, hogy általában nem tudok segíteni. Nemcsak azért, mert mire felismerik
Ma kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket gyorsan, itt az eredmény.Fontosabb infók a lista összeállításával kapcsolatbanElőző hónapban 657 cég
A K&H Bank brókercége új lehetőséget indított, havi rendszeres megtakarítás ETF-ekbe. Hasonlóan működik, mint a bankoknál elérhető rendszeres megtakarítás, a különbség annyi, hogy ne
Az RSM szakértői összefoglalták, hogy a vállalatoknak, a munkáltatóknak milyen, 2025 januárjától érvényben levő változásokkal kell tisztában lenniük, a bérszámfejtéshez kapcsolódó ad
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz!
Tervezzük meg a pénzügyeinket 2025-re!
\"A legtöbben túlbecsülik azt, amit egy éven belül el tudnak érni, és alulbecsülik, amire tíz éven belül k
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.