Ingatlan

Egy év alatt milliós áremelkedés - Ez vár arra, aki lakást akar venni

Portfolio
Az eladott lakások átlagára Budapesten 1 millió forinttal nőtt 2015 első felében, így egy használt lakás átlagos ára 15,5 millió forintra emelkedett. Bár a városokban és a községekben az átlagár nem éri el a tavalyit, a megyeszékhelyeken is nőttek az árak, egy átlagos lakás így 9,7 millió forintba kerül - áll a KSH legfrissebb elemzésében.

A legfontosabb megállapítások:

  • A 2015-ben megkötött adásvételi szerződések eddig ismert adatai alapján 2015 első felében tovább élénkült a lakáspiaci forgalom.
  • Az év/év alapú 30%-os bővülés teljes egészében a használtlakás-piaci folyamatok hatása.
  • Az év eleje óta eddig regisztrált újlakás-értékesítések száma a 800-at sem éri el, ami a csaknem 48 ezer eladott lakásnak mindössze 1,6%-a.
  • A használtlakás-árak 2014 első negyedéve óta tartó emelkedése 2015 első és második negyedévében felgyorsult.
  • A 2014-re jellemző negyedévenkénti 2,0%-os emelkedést 2015. első negyedévben 5,0, majd a második negyedévben 3,0%-os drágulás követte, így 2015 második negyedévében egy átlagos használt lakás 13%-kal került többe, mint egy évvel korábban.
  • Az új lakások ára szintén emelkedett, az alacsony forgalom miatt azonban az új lakások árindexét nagyobb ingadozás jellemzi. 2015 első negyedévében 8%-kal, a második negyedévben 2,1%-kal volt drágább egy új lakás, mint egy évvel azelőtt.

Csak használt lakásokat adnak el

Az év folyamán eddig összesen 47 600 adásvétel adata érkezett be a KSH-hoz, ami a megelőző év azonos időpontjában összesített, hasonló feldolgozottsági szintű beérkezésekhez viszonyítva 30%-kal több. Az ismert tranzakciók csaknem mindegyike (98%) használt lakás, ami arra utal, hogy a használt lakások piaci forgalmának fellendülése folytatódik.

Egy év alatt milliós áremelkedés - Ez vár arra, aki lakást akar venni

2015 első felében 710, illetve 1386 új lakás épült értékesítési céllal, ez megegyezik az egy évvel korábbival. Az ismert újlakás-eladások száma ennél is kevesebb, 507 az első és 268 a második negyedévben. Így - bár a kiadott építési engedélyek száma folyamatosan nő - az új lakások piacán egyelőre nincs jele fordulatnak.

Tovább nőttek az árak

2015 első felében a használt lakások piacán a megelőző év átlagos árszintjéhez képest 9,7%-os tiszta áremelkedés következett be. Ez azt jelenti, hogy ennyivel kerülnének többe a lakások, ha ebben az évben ugyanazokat adták volna el, mint egy évvel korábban. Azonban a jelenleg ismert adásvételek minőségi összetétele alacsonyabb az előző év azonos időszakinál, így a ténylegesen eladott használt lakások átlagos ára ennél kisebb mértékben, 5,2%-kal emelkedett.

Egy év alatt milliós áremelkedés - Ez vár arra, aki lakást akar venni

A használt lakások árszintje 2015 első félévében már 2,9%-kal meghaladta a 2010. évit, de a válság előtti, 2008. évi szinttől még 4,7%-kal elmaradt. A 2015-ben eladott új lakások ára megközelítette a 2008. évi szintet, és számottevően, 7,2%-kal meghaladta a 2010. évit. A használt lakások a megelőző időszakhoz képest 2014 első három negyedévében egyaránt 2,0, a negyedik negyedévben 2,4%-kal drágultak. 2015-ben gyorsult az áremelkedés: az első negyedévben 5%-kal, a második negyedévben 3,0%-kal lettek magasabbak az árak. Az új lakások árindexe a 2014. második negyedévi kiugró emelkedés után az év hátralévő részében csökkent. Az árindex 2015-ben is ingadozott: az első negyed- évben 6,1%-kal nőtt, majd a második negyedévben 1,5%-kal mérséklődött. Az új lakások a használtakét meghaladó áringadozásának hátterében a csekély számú tranzakció áll.

Népszerűek a városok és a panelek

A jelenlegi lakáspiaci fellendülés sajátossága, hogy leginkább a nagyobb városok többlakásos részpiacán nőtt a tranzakciók száma. 2015 első negyedévében a Budapesten és a megyeszékhelyeken található többlakásos társasházak lakásai adták a teljes lakáspiaci forgalom felét. Ilyen magas arány a megfigyelések során eddig nem fordult elő. A 2015. második negyedévi adatok a nagyvárosi többlakásos piac 47%-os részesedését mutatják, az összes adat beérkezésével azonban várhatóan ez az arány is emelkedni fog. 2015. első negyedévben az ingatlanpiacon eladott panellakások aránya 13%, a második negyedévben 12% volt.

Egy év alatt milliós áremelkedés - Ez vár arra, aki lakást akar venni

A falvakban továbbra is nyomottak az árak

A 2015 első félévében eladott használt lakások átlagos ára 10,8 millió forint volt, 500 ezer forinttal több, mint 2014-ben. Az eladott lakások átlagára Budapesten 1 millió forinttal nőtt, így egy használt lakás átlagos ára 15,5 millió forintra emelkedett. A megyeszékhelyeken 9,7, a városokban 9,0, míg a községekben 5,8 millió forint volt az átlagos lakásár, utóbbi két kategóriában ez nem éri el az egy évvel korábbit. Az agglomerációkon kívüli községekben az árak szintje továbbra is alacsony, és bár 2014-ben elmozdult a mélypontról, 2015-ben nem emelkedett tovább. Ott egy lakás átlagos ára 2015. első negyedévben 4,0, a második negyedévben 3,9 millió forint volt.

Egy év alatt milliós áremelkedés - Ez vár arra, aki lakást akar venni

Budapesten a használt lakások négyzetméterára 240-ről 268 ezer forintra nőtt 2015 első felében. A községi lakások négyzetméterára (65 ezer forint) kevesebb mint egynegyede a budapestinek, míg az agglomerációkon kívüli községekben csak 48 ezer forint.

Mennyit ér egy panellakás emelete?

2013-tól kezdődően a lakáspiaci adatbázis tartalmazza a lakások pontos címét. Erre támaszkodva lehetővé vált annak vizsgálata, hogyan befolyásolja a lakótelepi lakások árának alakulását azok épületen belüli elhelyezkedése. A KSH elemzése során 3000, 2013 és 2015 között értékesített budapesti panellakás esetében állapította meg, hogy az egyéb jellemzők változatlansága mellett mennyivel kerül többe, illetve kevesebbe egy panellakás egy négyzetmétere attól függően, hogy a lakás hányadik emeleten található.

Egy év alatt milliós áremelkedés - Ez vár arra, aki lakást akar venni

Az eredmények alapján megállapítható, hogy a földszinti lakásokhoz képest az 1-3. emeleten mintegy 10 ezer forinttal magasabb a lakások négyzetméterára. A 4. emeleten viszont az árak már kissé elmaradnak a földszinti lakásokétól. (A nagymértékű áresés az olyan eladásokkal magyarázható, ahol a 4. a legfelső emelet.) A lakások négyzetméterára a 6. emeleten 15, a 7-9. emeleten 20, a 10. emeleten 34 ezer forinttal alacsonyabb a földszinti lakásokénál. Ezek szerint - a budapesti lakótelepeken átlagosan értékesített 51 négyzetméteres lakásnagysággal számolva - emelettől függően a 2 millió forintot is meghaladhatja az azonos épületben eladott lakások árkülönbsége. Lakást keres? Nézelődjön az Otthontérképen!

A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ

KonyhaKontrolling

Az év legfontosabb KK bejegyzései

Mivel már nagyon kevés van hátra az évből, és várhatóan mindenki a karácsonyi előkészületek körül tevékenykedik, úgy gondoltam, összeszedtem az év legfontosabb bejegyzéseit. Nem tudom, h

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Itt a kormány legszebb ajándéka a családoknak: megérkezett az 58 + 37 millió!
Agrárszektor Konferencia 2024
2024. december 4.
Mibe fektessünk 2025-ben?
2024. december 10.
Property Warm Up 2025
2025. február 20.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Könyv

A Sikeres Kereskedő - Vételi és eladási pontok, stratégiák, tőzsdepszichológia

Egy tőzsdei könyv, ami nem aranyhalat akar rád sózni, hanem felruház a horgászás képességével, ami a befektetések világában a saját kereskedési módszer kialakítását jelenti.

Ez is érdekelhet
exchange_palace_budapest_1