Globál

Újabb fordulat Elon Musk és a Twitter drámájában

Újabb fordulat Elon Musk és a Twitter drámájában

A Twitter elutasította Elon Musk megújított 44 milliárd dolláros vételi ajánlatát a közösségi médiavállalatra - közölték a milliárdos vállalkozó ügyvédei csütörtökön, akik azt kérik, hogy a Delaware állambeli bíróság függessze fel az adásvétel körülményei miatt indított eljárást.

Nagyon furcsa dolgot árulnak el a számok Putyin mozgósítási terveiről – Egyre több helyen lángol föl az ellenállás Oroszországban

Nagyon furcsa dolgot árulnak el a számok Putyin mozgósítási terveiről – Egyre több helyen lángol föl az ellenállás Oroszországban

Számos beszámoló és felvétel terjed, illetve számos, hivatalosan ugyan meg nem erősített, de valószínű adat van arról, hogy Oroszország etnikai kisebbségeit aránytalanul nagy mértékben mozgósítják és küldik harcolni Ukrajnába. Az olyan, jelentős részben nemzetiségiek lakta régiók, mint az észak-kaukázusi Dagesztán vagy a távol-keleti Burjátföld már így is számarányukhoz képest sok katonát küldtek az ukrán frontokra. A mozgósítás ellen azonban az ellenállás is megjelent, ez pedig a Kreml számára igencsak kellemetlenné is válhat, még ha az orosz autoriter rendszert nem is rengeti meg.

Dübörög az ukrán ellentámadás, egyre nagyobb a baj az orosz mozgósítással - Háborús híreink csütörtökön

Dübörög az ukrán ellentámadás, egyre nagyobb a baj az orosz mozgósítással - Háborús híreink csütörtökön

Folyamatosan foglalják vissza az ukrán fegyveres erők a településeket az ország északkeleti és déli részén. A mozgósított orosz katonák még a frontszolgálat megkezdése előtt elkezdtek lázadozni a rossz felszereltség és ellátmányozási körülmények miatt. Cikkünk folyamatosan frissül a napi háborús aktualitásokkal.

A csecsen hadúr videóüzenetben fenyegette meg az orosz egyetemeket

A csecsen hadúr videóüzenetben fenyegette meg az orosz egyetemeket

Adam Delimkanov csecsen politikus, korábbi csecsenföldi rendőrfőnök egy általa közzétett videóban nyilatkozott arról, hogy az orosz egyetemek, és egyetemi hallgatók egy része meglátása szerint nem támogatja eléggé Oroszország ukrajnai „különleges katonai műveletét”. Delimkanov szerint az engedetlenségnek következményei lesznek.

Hírszerzési jelentés: súlyos dilemma előtt áll az orosz katonai vezérkar

Hírszerzési jelentés: súlyos dilemma előtt áll az orosz katonai vezérkar

Egyre közelebb kerülnek az ukránok a Herszon térségében található, stratégiai fontosságú Nova Kahovka településhez. Az orosz vezérkarnak hamarosan el kell döntenie, hogy feladják-e a települést, hogy védvonalakat alakítsanak ki a Dnyeper túloldalán, vagy politikai nyomásra jelentős erőforrásokat csoportosítanak át a térség védelmére – írja napi jelentésében a brit védelmi minisztérium.

Az Európai Parlament még több fegyvert küldene Ukrajnának

Az Európai Parlament még több fegyvert küldene Ukrajnának

Az Európai Parlament az Ukrajnának juttatott katonai segítség növelésére, és további szigorú szankciók elfogadására szólította fel az uniós tagállamokat és a többi országot - tájékoztatott az uniós parlament csütörtökön.

Borrell: az EU célja Oroszország elszigetelése

Borrell: az EU célja Oroszország elszigetelése

 Európa a prágai találkozóval jelzést kíván küldeni Oroszországnak - jelentette ki Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője csütörtökön Prágában, ahol délután megkezdődik az Európai Politikai Közösség első találkozója, pénteken pedig az Európai Unió 27 tagállamának állam- és kormányfői tartanak informális tanácskozást.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Kasza Elliott-tal

3M Company

Május közepén írtam az MMM-ről, mert akkor vágott osztalékot a cég. Érdekes módon akkor a befektetők ezt nem értékeltek...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.