Globál

Telefonon egyeztetett Putyin és Erdogan

Telefonon egyeztetett Putyin és Erdogan

Recep Tayyip Erdogan török és Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken szorosabbá váló kétoldalú kapcsolatokról beszélt telefonon, és a török államfő megismételte: Ankara szívesen részt venne az ukrajnai háború békés befejezésének előmozdításában - jelentette be a török elnöki hivatal.

Már a botrányhős oroszpárti politikus sem hisz az orosz győzelemben: fegyvert fogott Ukrajna mellett

Már a botrányhős oroszpárti politikus sem hisz az orosz győzelemben: fegyvert fogott Ukrajna mellett

Úgy tűnik, beállt az ukrán haderő valamelyik önkéntes alakulatába Mihailo Dobkin, Ukrajna egyik legismertebb oroszpárti politikusa. A volt harkivi kormányzó ellen számos eljárás folyt korrupció és hivatali visszaélés miatt, a pletykák szerint pedig arról tárgyalt Putyinnal az invázió előtt, hogy önálló „népköztársaságot” hozna létre Harkiv megyéből.

Kik pályáznak Putyin leváltására, és mennyire valószínű a puccs? - Tiszta lappal kezdhetne a Kreml új ura egy neves történész szerint

Kik pályáznak Putyin leváltására, és mennyire valószínű a puccs? - Tiszta lappal kezdhetne a Kreml új ura egy neves történész szerint

Szergej Radcsenko történész nemrég kifejtette véleményét az éppen 70. születésnapját ünneplő Vlagyimir Putyin leváltására irányuló puccs valószínűségéről, és felsorolta a helyére esélyes jelölteket - számolt be a Sky News. A történész úgy gondolja, ha Putyint leváltanák, utódai valószínűleg hibáztatnák az Ukrajnával kapcsolatos döntéseiért, és megpróbálnának tiszta lappal kezdeni.

Kanyarban előzné Amerikát a feltörekvő nagyhatalom az iraki háború óta kulcsfontosságú iparágban, de van egy kis bökkenő, ami komoly bukással járhat

Kanyarban előzné Amerikát a feltörekvő nagyhatalom az iraki háború óta kulcsfontosságú iparágban, de van egy kis bökkenő, ami komoly bukással járhat

Az indiai kormány arra ösztönzi az okostelefon-gyártókat, hogy az országban értékesített új készülékek jövő évtől támogassák a NavIC navigációs rendszerét. A fejlesztéssel járó jelentős többletköltségek és a szűkös időkeret megijesztette az iparágat. A legnagyobb eladók, mint a kínai Xiaomi, az amerikai Apple és a dél-koreai Samsung szerint a lépés jelentős hardveres változtatásokat igényel. De mi köze van a hirtelen jött intézkedésnek az orosz-ukrán háborúhoz, Irakhoz, és az amerikai GPS-hez?

Ravasz csellel próbálja rászedni Putyin az ENSZ-t, de van a történetben egy kellemetlen csavar

Ravasz csellel próbálja rászedni Putyin az ENSZ-t, de van a történetben egy kellemetlen csavar

Az ENSZ közgyűlése jövő héten tervez szavazást tartani arról, hogy elítéljék-e a Moszkva által tartott népszavazásokat, melyek keretében Oroszország négy ukrán megyét annektált. Oroszország most azért lobbizik, hogy a nemzetközi szervezetben bevettnek számító nyílt szavazás helyett titkos szavazással döntsön a közgyűlés – írja a Reuters.

Alakul a törés Putyin belső körében: lecsapott a szpecnaz a Wagner-csoport kulcsemberére

Alakul a törés Putyin belső körében: lecsapott a szpecnaz a Wagner-csoport kulcsemberére

A napokban őrizetbe vette az orosz Roszgvargyija SzOBR különleges műveleti egysége Alekszej Szlobenjukot, Jevgenyij Prigozsin orosz oligarcha kommunikációs tanácsadóját. Szlobenjuk üzemeltette a Wagner-csoport nevű zsoldosbrigádhoz köthető, nem hivatalos Telegram-csatornák jelentős részét, ahol az elmúlt hetekben egyre hevesebb kritikákat fogalmazott meg az orosz védelmi minisztériummal szemben.

Amerikai nukleáris meghajtású repülőgép-hordozó kezdett hadgyakorlatba, Észak-Korea szerint ez a lerohanásuk gyakorlata

Amerikai nukleáris meghajtású repülőgép-hordozó kezdett hadgyakorlatba, Észak-Korea szerint ez a lerohanásuk gyakorlata

A Ronald Reagan nukleáris meghajtású amerikai repülőgép-hordozó pénteken ismét haditengerészeti gyakorlatokat kezdett dél-koreai hadihajókkal, egy nappal azután, hogy Észak-Korea újabb ballisztikus rakétákat bocsátott fel és harci repülőgépekkel gyakorlatozott, ami a riválisaival szembeni feszültség fokozódását jelentette. Észak-Korea az amerikai repülőgép-hordozó csoport hadgyakorlatát az ország lerohanásának gyakorlatának tekinti.

Joe Biden: nukleáris Armageddon lehetőségével nézünk szembe

Joe Biden: nukleáris Armageddon lehetőségével nézünk szembe

Joe Biden amerikai elnök szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök atomfegyverek bevetésével való fenyegetése a kubai rakétaválság óta a legnagyobb ilyen jellegű kockázat; hozzátéve, hogy Washington "megpróbálja kitalálni" Putyin hogyan kerülheti el az arcvesztést és a hatalom elvesztését - számolt be a Reuters.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Kasza Elliott-tal

3M Company

Május közepén írtam az MMM-ről, mert akkor vágott osztalékot a cég. Érdekes módon akkor a befektetők ezt nem értékeltek...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.