Globál

Sorra váltják le az orosz parancsnokokat, merénylők csaptak le a szakadár vérbíróra – Háborús híreink vasárnap

Sorra váltják le az orosz parancsnokokat, merénylők csaptak le a szakadár vérbíróra – Háborús híreink vasárnap

A brit védelmi minisztérium szerint Alekszandr Linkov kerül az orosz Középső Katonai Körzet élére. Az invázió kezdete óta már lecserélték a Nyugati, Keleti, illetve Déli Katonai Körzet vezetőit. Merénylet ért egy bírót Donyeck megyében, aki korábban halálos ítéletet mondott ki két, Ukrajnában harcoló brit zsoldosra. A Washington Post információi szerint az Egyesült Államok arra ösztökéli Ukrajnát, ne zárkózzon el nyilvánosan a béketárgyalások elől, ugyanakkor amerikai források szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök nem gondolja komolyan a tárgyalásokat. Folyamatosan frissülő hírfolyamunk.

Az eltitkolt atomkatasztrófa: a vég nélküli pusztítás szelleme máig kísért Oroszországban

Az eltitkolt atomkatasztrófa: a vég nélküli pusztítás szelleme máig kísért Oroszországban

Míg Csernobil és Fukusima nevét szinte mindenki hallotta már, mivel ezek a világ legsúlyosabb atomkatasztrófáinak helyszínei, addig a legkorábbi eset történetét szinte alig ismeri valaki, köszönhetően a szovjet államapparátus titkolózásának. A majaki vagy kistimi katasztrófa néven ismert esemény szőnyeg alá söprésének egy jelentős következménye az is, hogy az ottani feldolgozó-üzem máig működik, jelentősen terhelve a környezetét és rontva az ott élők életkörülményeit.

Jön a vörös földcsuszamlás?

Jön a vörös földcsuszamlás?

Az Egyesült Királyság nem arról híres, hogy földcsuszamlásszerű győzelmek születnek, azonban a következő általános választás ismét hatalmas többséget, hatalmas baloldali többséget hozhat. A Munkáspárt stabilan őrzi nagymértékű előnyét a közvélemény-kutatásokban, és ezen egyelőre az új konzervatív miniszterelnök, Rishi Sunak sem tud változtatni. Bár megszokott dolog, hogy egy új miniszterelnök megnöveli saját és pártja támogatottságát, míg ez Liz Trussnál nem volt látható, Sunaknál mértékkel észlelhető. A mézeshetek várhatóan Sunaknal sem fognak sokáig tartani, és nem lesz elég a korábbi munkáspárti vezető, Jeremy Corbyn emlegetésével való rémisztgetés. A kormánynak eredményeket kell felmutatnia, elsőként november 17-én az új költségvetési tervezetet.

Háborús hírek: Irán és Észak-Korea is segítheti Oroszországot

Háborús hírek: Irán és Észak-Korea is segítheti Oroszországot

Az elmúlt 24 órában 600 orosz katona esett el a harcokban az ukrán védelmi minisztérium szerint. A brit hírszerzés úgy látja, hogy az új besorozott orosz katonai állomány kiképzése nagyon döcög, a harctérre képzetlenül érkeznek a friss emberek. Eközben Törökország újabb feltételeket támasztott a svéd és a finn NATO-tagság jóváhagyásáért cserébe.

Egyre több német dől be az orosz propagandának, a volt NDK területén az utcákon tüntetnek a szankciók ellen

Egyre több német dől be az orosz propagandának, a volt NDK területén az utcákon tüntetnek a szankciók ellen

Az egykor az NDK-hoz tartozó keletnémet tartományokban egyre többen vonulnak az utcákra a háborús hatások, a magas infláció, és az energiaválság miatt, az öt tartomány belügyminisztere ezért közösen igyekszik felvenni a harcot a tiltakozó megmozdulások további radikalizálódása ellen - írja az Infostart. Eközben nő azok tábora is, akik hisznek az orosz propaganda által terjesztett állításoknak.

Észak-Korea újabb rakétát lőtt ki

Észak-Korea újabb rakétát lőtt ki

Észak-Korea szombaton kilőtt négy rövid hatótávolságú rakétát a Sárga-tengerre, válaszul a héten tartott közös dél-koreai-amerikai hadgyakorlatra.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Kiszámoló

CSOK csapda

Gábor írt egy tanulságos levelet. A meglévő gyerekük mellé úton volt a második, s úgy gondolták, hogy ideje lenne...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.