Globál

Aggasztó cikket közölt a CNN egy nappal az amerikai választások előtt

Aggasztó cikket közölt a CNN egy nappal az amerikai választások előtt

A CNN értékelése szerint a Republikánus Párt jelöltjei már most azon dolgoznak, hogy a holnap esedékes időközi választások eredményeinek hitelességét rombolják. A vádaskodás fontos célja lehet Pennsylvania állam, ahol csak több nappal a választás napja után lesz eredmény.

Komolyan aggódik Obama: elszabadulhat a pokol Amerikában

Komolyan aggódik Obama: elszabadulhat a pokol Amerikában

Több beszédet is tartott a Demokrata Párt félidős választási kampányában Barack Obama volt amerikai elnök: szinte kivétel nélkül az amerikai demokrácia állapota miatt és az esetlegesen elszabaduló politikai jellegű erőszak kapcsán fejtette ki aggályait.

Hatalmasat profitálhat egy kis ország az orosz-ukrán háborúból, de van egy kis bökkenő

Hatalmasat profitálhat egy kis ország az orosz-ukrán háborúból, de van egy kis bökkenő

A nemzetközi intézmények és Grúzia (Georgia) arra számít, hogy idén a világ egyik leggyorsabban növekvő gazdaságává válhat. Moszkva ukrajnai inváziója és Vlagyimir Putyin részleges mozgósítását követően ugyanis több, mint 100 ezer orosz érkezett az országba, fellendítve ezzel a keresletet. A nemzetközi intézmények azonban felhívják a figyelmet a növekedés ideiglenességére, káros hatásaira és veszélyeire - írta meg a Reuters.

Durva videó: gránátokat dobtak az orosz katonára az ukránok, de aligha számítottak arra, ami ezután történik

Durva videó: gránátokat dobtak az orosz katonára az ukránok, de aligha számítottak arra, ami ezután történik

A háború óta rengeteg videót tesznek közzé elsősorban az ukránok, kisebb részben az oroszok arról, hogy civil drónokról dobálnak gránátokat lövészárkokban rejtőző gyalogosokra, általában halálos hatékonysággal. Egy sérült orosz / szakadár harcos viszont számít a támadásra és elkap, majd eldob két gránátot is, legalább átmenetileg megmentve ezzel saját életét.

Bekeményít Musk: nem lesz figyelmeztetés, egyből tiltás jön

Bekeményít Musk: nem lesz figyelmeztetés, egyből tiltás jön

Elon Musk, a Twitter új tulajdonosa és elnök-vezérigazgatója vasárnapi tweetjében azt ígérte, hogy figyelmeztetés nélkül örökre felfüggesztik azokat a fiókokat, amelyek anélkül személyesítenek meg valaki más, hogy világosan jeleznék, parodizálási szándékkal teszik ezt.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Kiszámoló

CSOK csapda

Gábor írt egy tanulságos levelet. A meglévő gyerekük mellé úton volt a második, s úgy gondolták, hogy ideje lenne...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.