Az Egyesült Államok még a tavalyi évben jelentette be azt, hogy a NATO keleti szárnyának megerősítése céljából katonákat, valamint fegyvereket küld Lengyelországba. A Twitterre frissen felkerült videó alapján a Patriot légvédelmi rakéták meg is érkeztek a lengyel-ukrán határra.
Kedden jelent meg egy felvétel a Twitteren arról, hogy az orosz erők immáron éjszaka is bevetik az egyik legpusztítóbb fegyverüket, a TOSz-1-es rakétasorozatvetőt. A Szolncepjok ("Perzselő napfény") ragadványnévvel illetett fegyver az orosz-ukrán háború egyik legpusztítóbb fegyverének számít.
Egy németországi oroszbarát aktivistákból álló csoport pénzt adományozott az Ukrajnában harcoló orosz hadsereg egyik hadosztályának, és a kommunikációs eszközök vásárlására fordították - derül ki a hadosztály egyik tisztjének a szervezőkkel váltott üzeneteiből, melyek a Reuters kezébe jutottak.
Erősen kezdett Csehország szombaton megválasztott új elnöke, Petr Pavel. Bár hivatalába csak márciusban iktatják be, már most komoly diplomáciai feszültség robbant ki a Cseh Köztársaság és a Kínai Népköztársaság között, miután a megválasztott államfő hétfőn telefonon beszélt Tajvan elnökével. Petr Pavel azt is kijelentette, ha véget ér a háború, Ukrajnát föl kellene venni a NATO-ba. A leendő elnök a magyar kormányt és a Visegrádi Együttműködést is többször bírálta kampányában, így az a kérdés is fölvetődik, mi lesz most az ukrajnai háború kirobbanása óta amúgy is gyengülő szövetséggel.
Házkutatást tartott az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) szerdán több ukrán politikus és üzletember otthonában, valamint az adóhivatalban - közölte az ukrán kormánypárt frakcióvezetője.
Fehéroroszország szerdán közölte, hogy fegyveres erői immár képesek önállóan kezelni az Oroszország által szállított, akár nukleáris töltet hordozására is képes Iszkander rakétarendszereket, miután befejezték az oroszországi kiképzést, valamint a hazai földön tartott hadgyakorlatokat - írta meg a Reuters.
A 2021-es rekordtermésnek csak közel a felével, de még a 2022-es termésnél is kevesebb gabonával lehet idén számolni Ukrajnában – jelezte szerdán ukrán gazdasági miniszterhelyettes. A számol nyelvén ez azt jelenti Denis Kudin elmondása alapján, hogy a 2021-es 86 millió tonnáról 2022-ben 51 millióra esett termés idén 49,5 millióra csökkenhet. Ez azonban érdemben magasabb előrejelzés, mint azt a minap az ukrán mezőgazdasági termelők vázolták (35-40 millió tonna), így ez felcsillantotta a reményeket is. Az ukrán gabonatermés várható alakulása nemcsak a globális élelmezés szempontjából kulcsfontosságú téma, hanem a beözönlő ukrán importgabona miatt Magyarországon is, ami súlyos zavarokat okozott itthon a gabonakereskedelemben.
Kedd este egy 230 ezer követővel rendelkező Twitter-felhasználó kirakott egy posztot, amiben Joe Biden két, látszólag egymásnak ellentmondó beszédének egy-egy részlete szerepelt. A harmadik világháború kirobbanására erőteljesen utaló poszthoz még az amerikai milliárdos Elon Musk is hozzászólt, ám végül kiderült, a kép készítője pontatlanul, fontos részletek kihagyásával idézte Joe Biden amerikai elnököt – írta meg a Telex.
A NATO országok által Ukrajnának felajánlott harckocsik kapcsán nagyon túlzó elvárások jelentek meg a közvéleményben. Nem csak a tankok száma kevés, de számos olyan technikai és katonaföldrajzi tényező van, amelyek korlátozzák a hatásukat a háború egészére. A következőkben megismerhetjük a Leopard 2, Challenger 2 és M1 legfontosabb harcászati előnyeit és korlátait, a taktikai működtetés lehetséges mikéntjét.
Miután a Wagner-csoport bahmuti offenzívája kifulladni látszott, reguláris orosz erőket vontak be a harcokba, így az oroszok ismét visszanyerték a kezdeményezést a Donyeck megyei város közelében – írja az amerikai Institute for the Study of War (ISW) keddi jelentése.
Rácz András külpolitikai szakértő február 1-én osztotta meg az orosz Rybar Telegram-csatorna bejegyzését, melyben a hivatalosan nem az orosz állam irányítása alatt álló, azzal azonban nagyon közeli kapcsolatot ápoló hírportál az orosz hadsereg deszantos alakulatának (VDV) négy hónappal ezelőtti, már akkor is brutális veszteségeiről értekeztek.
A Reuters értesülései szerint egy kelet-ukrajnai, az oroszok által beiktatott katonai tisztségviselő szerint az orosz erők bekerítették Bahmutot és harcolnak azért, hogy átvegyék az ellenőrzést a T0504-es autóút felett, amely összeköti a várost a közeli Csasziv Jar várossal. Ha az orosz erőknek sikerül megszerezni az ellenőrzést az útvonal felett, Ukrajnának egyetlen összeköttetése marad az ostromlott várossal.
Ferenc pápa január 31-én tett látogatást a közép-afrikai Kongói Demokratikus Köztársaságban, ahol őszinte véleményt formált az ország helyzetéről, valamint a globális hatalmak Afrikához való hozzáállásáról is - Írja a Reuters.
Nevük elhallgatását kérő források szerint Spanyolország négy-hat darab német gyártmányú Leopard 2A4 harckocsit tervez Ukrajnába küldeni első körben. A mostani számok éles ellentétben állnak a korábban megígért 20-53 darab harckocsival - írta meg a Reuters.
Olekszij Danyilov, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács titkára nem zárja ki, hogy Vlagyimir Putyin újabb nagy inváziót tervez délről, keletről és északról, esetleg február 24-ére, a tavalyi invázió egyéves évfordulójára időzítve – mondta a tisztviselő a Sky News-nak.
Amikor egy újságíró hétfőn megkérdezte Joe Biden amerikai elnököt arról, hogy Washington tervez-e F-16-os vadászbombázókat küldeni Ukrajnába, Biden egy egyszerű „nem” válasszal lezárta a témát. A Pentagon munkatársai szerint azonban ez korántsem jelenti azt, hogy Kijev tényleg nem fog kapni a szárfegyverből – Írja a Washington Post.
Lengyelország kijelentette, legfőbb célja, hogy a Leopard 2 harckocsik kiképzési idejét öt hétre rövidítse le az országban található bázison, ahol minden valószínűség szerint hamarosan megkezdődik az ukrán katonák tréningelése. A bázison egyszerre 14 harckocsira elegendő személyzet kiképzésére van lehetőség, ezzel párhuzamosan pedig a szervízegységek betanítása is megkezdődik - írta meg a Reuters.
Az Európai Unió tagállamai arra figyelmeztették Brüsszelt, ne nyújtson irreális reményeket Ukrajna gyors uniós csatlakozásával kapcsolatban – írja a Financial Times.