Globál

Kiderült: Putyin raportra hívta a Wagner vezérét

Kiderült: Putyin raportra hívta a Wagner vezérét

Vélhetően izzasztó beszélgetésen van túl Jevgenyij Prigozsin, miután június 29-én találkozott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. A megbeszélésre mindössze öt nappal a Wagner csoport lázadása után került sor. A Kreml szerint a háromórás megbeszélésen a zsoldosvezér mellett a Wagner fontosabb katonai vezetői is részt vettek - írja az AP News.

Viszlát, szélsőbal? – Egymás után búcsúznak a rendszerkritikus baloldal nagy reménységei

Viszlát, szélsőbal? – Egymás után búcsúznak a rendszerkritikus baloldal nagy reménységei

Az elmúlt hetekben két súlyos vereséget volt kénytelen elkönyvelni az európai radikális baloldal. A görög Sziriza elvesztette a görög parlamenti választásokat, és megfelezte szavazóinak számát a 2015-ös nagy győzelméhez képest, amikor négy évre a kormányzást is magához ragadta Görögországban. A spanyol, jelenleg a kormánykoalíció kisebb pártjaként működő Podemos pedig súlyos vereséget szenvedett az önkormányzati választásokon, a július 23-án esedékes parlamenti megmérettetésen pedig már nem is önálló pártként indul, hanem egy nagyobb baloldali szövetség tagjaként. Miközben 2015-ben még mindenki a radikális baloldal előretöréséről beszélt, nyolc évvel később már a hívek jó része sem lát reményt a rendszerkritikus baloldali pártok újjáéledésére.

Kínába látogat Peking legújabb stratégiai szövetségese

Kínába látogat Peking legújabb stratégiai szövetségese

Manasseh Sogavare, a Salamon-szigetek miniszterelnöke először látogat Kínába a biztonsági megállapodás aláírása óta, és ígéretet tett arra, hogy a fokozódó kínai-amerikai feszültségek közepette semleges marad, és országa fejlesztési szükségleteit helyezi előtérbe.

Drámai jelentés érkezett: kiderült, mekkora veszteségei lehetnek az orosz haderőnek

Drámai jelentés érkezett: kiderült, mekkora veszteségei lehetnek az orosz haderőnek

Orosz oknyomozó oldalak jártak utána, hogy eddig összesen körülbelül mekkora áldozatokat követelt az orosz haderőtől az Ukrajna elleni invázió. A széleskörű módszertan szerint eddig körülbelül 47 ezer fő esett el az ukrajnai hadműveletekben. A Meduza által közölt jelentés azért kiemelkedően fontos, mert az orosz védelmi minisztérium szinte semmilyen számot sem oszt meg a nyilvánossággal a veszteségeiről.

Senkit sem lepett meg az üzbég elnökválasztás eredménye

Senkit sem lepett meg az üzbég elnökválasztás eredménye

Savkat Mirzijojev nyerte az Üzbegisztánban vasárnap rendezett előrehozott elnökválasztást a szavazatok 87,1 százalékának megszerzésével - ismertette hétfőn az előzetes eredményeket a taskenti központi választási bizottság.

Erdogan lehet a gabonaalku utolsó reménye

Erdogan lehet a gabonaalku utolsó reménye

Vlagyimir Putyin orosz elnök és Tayyip Erdogan török elnök várható tárgyalásai jelentik az utolsó reményt a jövő héten lejáró fekete-tengeri gabonaüzlet meghosszabbítására - jelentette az orosz RIA hírügynökség. A tárgyalásokat ismerő források azonban kevés optimizmusról számolnak be az alku meghosszabbítását illetően - írja a Reuters.

Zelenszkij: Biden akár öt perc alatt véget vethetne az ukrajnai háborúnak

Zelenszkij: Biden akár öt perc alatt véget vethetne az ukrajnai háborúnak

Joe Biden amerikai elnök akár öt perc alatt lezárhatná a háborút, ha belekényszerítené Ukrajnát abba, hogy mondjon le a területeiről, de ez az ország számára elfogadhatatlan kimenetel lenne – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök. Ugyanakkor nem cáfolta azokat az értesüléseket, melyek szerint Ukrajna hajlandó lenne tárgyalni a konfliktus lezárásáról, ha elérik a Krím határát az ukrán katonák.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Kőkemény üzenet jött Kijevből Budapestnek is: marad a Lukoil-szankció, fel kell adni az orosz olajat, amennyire lehet
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.