Koronavírus: egész Európában telítődnek a kórházi ágyak, drasztikus intézkedések kerülnek elő
Újabb több mint 600 ezer emberről állapították meg a világban, hogy koronavírus-fertőzött. A pénteki magyar adatok szomorú rekordokat mutattak, most először lépte át a koronavírus miatti napi halálozás a 100-as határt. Közben két olyan beszámoló is érkezett a frontban dolgozó magyar szakemberektől, ami alapján kijelenthető: lassan kritikus pontjához ér a második járványhullám, a kijelölt intenzív osztályok ugyanis betelnek. Közben Romániában kijárási korlátozás lép életbe és bezárnak az iskolák, Lengyelország pedig országos karantént fontolgat, Lettországban pedig négy hétre bezárnak.