Kína 28 harci repülőt küldött tajvani ellenőrzés alatt álló légtérbe, amely a legjelentősebb ilyen jellegű akció volt, amióta a tajvani kormány jelentést készít a kínai légierő berepüléseiről – írja az NPR.
Az izraeli légierő egy sor légicsapást mért a Gázai övezetben található katonai létesítményekre, válaszul arra, hogy kedden a Hamászhoz köthető szélsőségesek gyújtószerkezetekkel felszerelt léggömbök tucatjait indították Izraelbe – írja a Politico.
Montenegró nem szándékozik megbüntetni azokat, akik nem akarják beoltatni magukat a koronavírus ellen, viszont a tervek szerint a nem beoltottak a jövőben csak negatív teszttel vagy a betegségből történő felgyógyulást igazoló dokumentum felmutatásával vehetnek majd részt a különböző rendezvényeken - közölte a montenegrói egészségügyi minisztérium.
Kína három asztronautát küld fel csütörtökön a kialakítás alatt álló űrállomására - adta hírül a kínai sajtó a Kínai Emberes Űrrepülésért Felelős Ügynökség (China Manned Space Agency, CMSA) szerdai bejelentésére hivatkozva.
Az indiai koronavírus-variáns legalább kétszer nagyobb eséllyel okoz súlyos megbetegedést, mint a brit, és a vakcinák is kevésbé hatásosak ellene - derítették ki skót tudósok. Ma Magyarországon 10 ezer fő alatt volt az újonnan beoltottak száma a reggeli adatban, ami rendkívül alacsony, és az átoltottság elakadását mutatja. Tegnaptól hazánkban is megszűnt a tömeges oltás időszaka, azaz már csak kevesebb oltóponton lehet oltáshoz jutni, ezt a oltási hajlandóságban látott visszaesés indokolja. Pedig a nemzetközi példák között akad egészen elrettentő is: Chile legalább 60%-át beoltotta a lakosságának (azaz 5%-ponttal többet, mint mi), mégis lezárásra kényszerültek, mert az egészségügyi rendszerük túltelítődött. Izrael az ellenpélda, ahol már beltérben sem kell maszkot viselni. Legfrissebb keddi híreink percről percre.
A vuhani víruslaborban tartott denevérekről hozott nyilvánosságra egy felvételt a Sky News. Az új bizonyíték fontos a koronavírus eredetéről szóló vitában, a kínaiak eddig ugyanis tagadták, hogy denevéreket tartottak volna a laborban.
A koronavírus-járvány okozta sokk után végbement a visszarendeződés a magyar járműiparban, az egyes szereplők között viszont különbségek tapasztalhatók abban a tekintetben, hogy sikerült-e elérniük a pandémia megjelenése előtti termelési szinteket, vagy sem. A járvány váratlan megjelenése egyértelműen rávilágított a beszállítói láncok gyenge pontjaira, a szigorú költségkontroll és az idő rövidsége viszont nem tette lehetővé azok sokak által várt rövidítését. Az Ipar 4.0 vívmányainak alkalmazása viszont még inkább előtérbe került, annál is inkább, mert a várakozások szerint a jövőben egyre fontosabb szerepet játszanak majd a magyarországi autóipari vállalatok versenyképességének megőrzésében. A jövő legnagyobb kihívása pedig a gyártás biztosítása lesz, ugyanis a globális chiphiány negatívan érinti az autóipari vállalatokat és ez várhatóan az előttünk álló években is fennmarad. Többek között ezek a megállapítások hangzottak el a Portfolio és a Magyar Gépjárműipari Egyesület (MAGE) közös szakmai konferenciáján.
Egy hónapon át tilos tömegrendezvényt tartani az orosz fővárost körülvevő Moszkva megyében a járványhelyzet romlása miatt - jelentette be Andrej Vorobjov, a régió kormányzója egy keddi tanácskozáson, miközben országos szinten ismét több mint 14 ezer új fertőzöttet diagnosztizáltak.
A kínai légierő mintegy 28 repülőgépe, köztük több vadászgép és atomfegyverek hordozására is alkalmas bombázó repült be Tajvan légvédelmi azonosítási zónájába a mai nap – írja a Reuters. Ez volt eddig a valaha volt legnagyobb ilyen jellegű behatolás Kína részéről.
Japánban el kellett volna tekinteni a koronavírus elleni oltóanyagok hazai tesztelésétől, hogy előbb el lehessen kezdeni az oltókampányt - jelentette ki kedden Kono Taro, a japán kormány oltási kampányért felelős minisztere.
A brit variánsnál sokkal fertőzőbb indiai mutáns koronavírus a francia új esetszámon belül 2-4%-ot tehet ki - jelentette be Olivier Veran egészségügyi miniszter.
Ukrajna nem engedi be az országba azokat, akik az oltási dokumentumuk szerint az orosz Szputnyik V vakcinát vették fel a koronavírus ellen, mivel az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és Ukrajna ezt az oltóanyagot nem ismeri el - közölte kedden Valentin Melnik, a kijevi Boriszpil-1 nemzetközi repülőtér határőrszolgálatának helyettes vezetője.
Újabb hazai kézifegyver-gyártási megállapodás körvonalazódik: 30 ezer darab „Browning-fegyverprototípus” gyártását hozná Magyarországra a belga FN Herstal – jelentette be Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos a Biztonságpiac VIII. Konferencián. Az eseményen Birkner Zoltán, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke arról is beszélt, hogy 2030-ra 500 milliárd forintos outputot várnak a magyar hadiipartól és milliárdos összegeket fektet jelenleg a magyar kormány a megfelelő szakembergárda képzésébe és a hazai biztonságpiaci innováció támogatásába.
Felfedezte Szibéria legrégibb permafroszt (örökké fagyott) talaját egy nemzetközi kutatócsoport. Az 50 méter mélyen fekvő talajréteg 650 ezer éve fagyhatott meg - közölte a bremerhaveni Alfred Wegener Intézet (AWI) kedden.
A svéd-brit AstraZeneca vállalat bejelentette, hogy monoklonális antitest kezelése a teszteken nem tudta megakadályozni a koronavírussal történő tünetes megfertőződést - írja a Reuters.
A hétvégén hivatalosan is lezárult a 12 éve tartó Netanjahu-korszak és távozott a veterán politikus Izrael miniszterelnöki posztjáról. A közel-keleti országot egy jobboldali radikális politikus, Naftali Bennett irányítja tovább, aki korábban Netanjahu szövetségese volt, majd ellenzékbe került és a centristákkal szövetkezve veszi most át a miniszterelnöki széket. Naftali Bennett sikeres katona és vállalkozó volt, 16 év politikai tapasztalattal és számos ellentmondásos kijelentéssel a háta mögött. Bemutatjuk Izrael új első emberét.
A Portfolio híreinek, elemzéseinek többségét előfizetés nélkül olvashatod. Ez azért van így, mert a hirdetések jelentik szerkesztőségünk legfontosabb bevételi forrását. A célunk az, hogy ez hosszú távon is így maradjon.
Kérünk, ne használj adblockert, és olvasd tovább a Portfolio-t!