Globál

Biden botrányos javaslata csapás lenne Magyarországra is – És még a célját sem tudná elérni

Biden botrányos javaslata csapás lenne Magyarországra is – És még a célját sem tudná elérni

Joe Biden amerikai elnök a múlt héten globális adóminimum javaslattal ált elő a társasági adóra vonatkozóan. A javaslat nagyon egyszerű, de éppen ezért megkérdőjelezhető, így nem csoda, hogy már a tárgyalások során is falakba ütközött. Az eredeti amerikai szándék már most sem érvényesül, de ha megvalósulna, az lényegében zárójelbe tenné az OECD eddigi sikereit az adóelkerülés elleni fellépés terén, és ki tudja, milyen adózáson kívüli engedményekre kényszerülne az USA annak érdekében, hogy ne súlyos hitelességi problémákkal kellejen kihátrálnia a javaslatból.

Helyettest kaphat Kim Dzsongun

Helyettest kaphat Kim Dzsongun

Az észak-koreai állampárt változtatna a szabályzatán és kialakítana egy új vezetői pozíciót, amely a második legfontosabb tisztség lenne a Kim Dzsongun által betöltött főtitkári tisztség után – írja a Reuters.

Ukrajna Németországtól venne fegyvereket az orosz szeparatisták ellen

Ukrajna Németországtól venne fegyvereket az orosz szeparatisták ellen

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azt szeretné, hogy Németország fegyvereket adjon el országának, támogatandó Kijev küzdelmét az orosz támogatású szeparatisták ellen az ország keleti részén - derül ki abból az interjúból, amely a Frankfurter Allgemeine Zeitung keddi kiadásában jelent meg az ukrán államfővel.

Megszólalt Merkel és Macron a kémbotrányról

Megszólalt Merkel és Macron a kémbotrányról

A dán hírszerzés és az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) európai politikusokat célzó közös lehallgatási műveleteiről szóló sajtóbeszámolók tisztázását kérte a dán kormánytól hétfőn Angela Merkel német kancellár és Emmanuel Macron francia elnök.

Moszkva választ ígér Brüsszel barátságtalan lépéseire

Moszkva választ ígér Brüsszel barátságtalan lépéseire

Oroszország kész az egyenrangú együttműködésre az Európai Unióval, de feltétlenül válaszolni fog Brüsszel újabb barátságtalan lépéseire - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter egy, az orosz-uniós kapcsolatokról hétfőn Moszkvában tartott tanácskozáson.

Berágott Észak-Korea: gyalázatos kettős mércét követ Amerika

Berágott Észak-Korea: gyalázatos kettős mércét követ Amerika

Az észak-koreai állami média hétfőn bírálta, hogy az Egyesült Államok a dél-koreai rakétákra vonatkozó korlátozásokat oldott fel, azzal vádolva Washingtont, hogy "ellenséges politikát" folytat, és "gyalázatos kettős mércét" alkalmaz.

Mindössze 11 új koronavírusost találtak, de az indiai mutáns miatt „kritikus a helyzet” Ausztráliában

Mindössze 11 új koronavírusost találtak, de az indiai mutáns miatt „kritikus a helyzet” Ausztráliában

Az elmúlt 24 órában 11 új koronavírusos esetet találtak hivatalosan Ausztrália második legnépesebb államában, Victoria államban, ezzel 51-re nőtt itt az aktív esetek száma – írja a Reuters. A távolról rendkívül alacsonynak tűnő esetszám miatt ugyanakkor az ausztrálok szigorú lockdownt-t rendeltek el, az egyik feltehetően ragályosabb indiai variáns miatt aggódnak.

Úgy tűnik, 12 év után véget ér a Netanjahu-korszak - Egységkormány jöhet Izraelben

Úgy tűnik, 12 év után véget ér a Netanjahu-korszak - Egységkormány jöhet Izraelben

Vasárnapi televíziós beszédében jelentette be Naftali Bennet (címlapképünkön), a jobboldali Jobbra (Jamina) párt vezetője, hogy támogatja Jaír Lapid pártját egy nemzeti egységkormány megalakításában, ami ha szerdáig sikerülne, akkor azt jelentené, hogy a 2009-ben kezdődött Benjamin Netanjahu miniszterelnöki korszak véget ér. Az új egységkormány vezetője átmenetileg éppen Bennet lehet.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új ajándék érkezik az Orbán-kormánytól - Mennyi pénzt kapnak a családok?
Kasza Elliott-tal

3M Company

Május közepén írtam az MMM-ről, mert akkor vágott osztalékot a cég. Érdekes módon akkor a befektetők ezt nem értékeltek...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.