Globál

Románia szigorít: a lakáson kívül mindenhol kötelező a maszk

Románia szigorít: a lakáson kívül mindenhol kötelező a maszk

Romániában szombattól a lakáson kívül mindenütt kötelezővé válik az egészségügyi védőmaszk viselése, a textilből készült maszkokat azonban már nem fogadják el, aki ilyet visel, az ugyanúgy bírságra számíthat, mint az, aki egyáltalán nem takarja el orrát és száját - figyelmeztetett pénteken Lucian Bode belügyminiszter.

Ledobták Putyin ejtőernyőseit, heves összecsapások árán állhat helyre a rend az olajbirodalomban

Ledobták Putyin ejtőernyőseit, heves összecsapások árán állhat helyre a rend az olajbirodalomban

A kazah elnök bejelentése szerint péntek reggelre az ország nagy részében sikerült helyreállítani az „alkotmányos rendet”. A tüntetések néhány napja törtek ki az autógáz árának duplára emelkedése miatt, és az ország nagy részére kiterjedtek. Mivel a demonstrációk a kezdeti engedmények után sem csillapodtak le, sőt véres összecsapásokba torkolltak, a kazah vezetés az Oroszország vezette katonai szövetség segítségét kérte. Oroszország – amely szerint külföldről támogatott megmozdulásokról van szó – már több mint 70 repülőgéppel küldött ejtőernyősöket az országba. A hatalmas olaj-, földgáz-, szén- és uránlelőhelyekkel rendelkező Kazahsztán, amely Moszkva egyik leghűségesebb szövetségese, régóta igyekszik kényes egyensúlyt fenntartani a Nyugat, Oroszország és Kína között – kérdés, hogy ez mennyire változik meg a mostani eseményeket követően.

Koronavírus: az évszázad vége helyett már nyáron nyilvános lesz a Pfizer amerikai engedélyezése

Koronavírus: az évszázad vége helyett már nyáron nyilvános lesz a Pfizer amerikai engedélyezése

Egy texasi szövetségi bíró csütörtökön elrendelte, hogy az Élelmiszer- és Gyógyszerbiztonsági Felügyelet tegye nyilvánossá azokat az adatokat, amelyekre a Pfizer Covid-19 vakcinájának engedélyezése során támaszkodott, nagyon jelentős mértékben felgyorsítva azt. A döntés eredményeként a Reuters szerint nyolc hónapon belül minden információt közzé kell tenni.

Újabb koronavírus elleni vakcinát engedélyezhet Magyarország

Újabb koronavírus elleni vakcinát engedélyezhet Magyarország

Nyolcvan adag Szputnyik Light orosz koronavírus-vakcina érkezett Magyarországra, hogy a Nemzeti Népegészségügyi Központ szakemberei megkezdhessék a szükséges vizsgálatokat, amelyek függvényében megindulhatnak majd a kereskedelmi tárgyalások is - jelentette be pénteken Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Fontos bejelentést tett Észak-Korea

Fontos bejelentést tett Észak-Korea

Észak-Korea bejelentette, hogy nem vesz részt a februári pekingi téli olimpián. Ahogyan arról korábban már beszámoltunk, az Amerikai Egyesült Államok bejelentette az olimpia diplomáciai bojkottját, amelyhez Ausztrália, Kanada és Nagy-Britannia is csatlakozott.

Szép lassan a fél világ összefog Kína ellen

Szép lassan a fél világ összefog Kína ellen

Az Egyesült Államok és Japán képviselői aggodalmukat fejezték ki Kína növekvő befolyása miatt, egyúttal leszögezték, hogy szorosabbra fűzik együttműködésüket a regionális biztonsági kockázatok kezelése érdekében – írja a Reuters.

Barack Obama szerint nagyobb a veszély, mint egy éve

Barack Obama szerint nagyobb a veszély, mint egy éve

Míg Joe Biden és Kamala Harris a Capitoliumban emlékezett meg a 2021. január 6-i ostrom első évfordulójáról, az Amerikai Egyesült Államok 44. elnöke közleményben szólt az amerikai nemzethez. Barack Obama úgy látja, hogy az amerikai demokrácia nagyobb veszélyben van, mint egy éve, és szerinte ebben hatalmas szerepe van a Republikánus Pártnak.

Az ország, ahol pár napon belül a duplán oltottak életét is megkeserítik

Az ország, ahol pár napon belül a duplán oltottak életét is megkeserítik

A francia nemzetgyűlés első olvasatban elfogadta csütörtökön a kormány törvénytervezetét, amelynek értelmében a koronavírus elleni védettségi igazolás január 15-én oltási igazolássá alakul át. A javaslatot a jobboldali ellenzéki többségű szenátus a jövő héten vitatja meg a végszavazás előtt, és a Köztársaságiak már jelezték, hogy az államtanácsnál kívánják megtámadni a szöveget.

Gondban a szlovén egészségügy: nincs karantén az orvosoknak, akik fertőzöttekkel találkoztak

A szlovén közegészségügyi intézet (NIJZ) új karantén-iránymutatást adott ki csütörtökön annak érdekében, hogy az egészségügyi rendszer megbirkózhasson az omikron variáns okozta növekvő koronavírus-fertőzések miatt tapasztalható munkaerőhiánnyal: azoknak a dolgozóknak, akik fertőzöttel érintkeztek, de nincsenek tüneteik, nem kell karanténba vonulniuk - olvasható a NIJZ közleményében.

Belgiumban akár napi 125 ezer új koronavírusos fertőzött is lehet

Belgiumban akár napi 125 ezer új koronavírusos fertőzött is lehet

Belgium arra számít, hogy január közepén elérheti a koronavírus-fertőzés jelenlegi, ötödik belgiumi hullámának csúcsát, amely a becslések szerint napi legkevesebb 30, de akár 125 ezer fertőzést jelenthet - közölte Steven Van Gucht virológus csütörtökön.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új ajándék érkezik az Orbán-kormánytól - Mennyi pénzt kapnak a családok?
Kasza Elliott-tal

3M Company

Május közepén írtam az MMM-ről, mert akkor vágott osztalékot a cég. Érdekes módon akkor a befektetők ezt nem értékeltek...

Ricardo

Könyvet Orbánnak

Ruchir Sharma A sikeres nemzetek tíz szabálya című kötete tanulságos olvasmány. A valuta- és adósságválságról...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.