Véres tavasz: elképesztő orosz veszteségekről számolt be a brit hírszerzés
Globál

Véres tavasz: elképesztő orosz veszteségekről számolt be a brit hírszerzés

Portfolio
Hírszerzési jelentést tett közzé a brit védelmi minisztérium, ezúttal a 2025-ös orosz veszteségekről.

A jelentés szerint 2025-ben eddig 138 ezer orosz katona halt meg vagy sebesült meg a fronton.

Az ukrán vezérkar szerint márciusban a napi orosz veszteségszám (halottak és sebesültek) 1300 volt. Ez némi emelkedést jelent a februári 1250-ről, de nem éri el a tavaly év végi, napi 1600-as veszteségszámot.

A veszteségek aránya tovább nőt április elején is, ami az orosz támadások számának növekedésének tudható be. Az orosz erők valószínűleg ismét lendületet akarnak szerezni a frontvonalon, miután az év első hónapjaiban kevesebb támadást hajtottak végre.

Annak ellenére, hogy a frontvonal viszonylag statikus, az orosz veszteségek idén tavasszal jelentősen nagyobbak, mint tavaly tavasszal, amikor a napi orosz veszteségszámok folyamatosan 1000 fő alatt voltak.

Az ukrajnai invázió kezdete óta az orosz veszteségek halottakkal és sebesültekkel együtt már több mint 920 ezer főre tehetők

– írta a brit védelmi minisztérium.

Címlapkép forrása: Metin Aktas/Anadolu Agency via Getty Images

Kiszámoló

Jövedelmező a vállalkozásod?

A mai tanácsadáson szintén szóba került, hogy sok vállalkozó elfelejti beárazni a saját tulajdonában lévő eszközök úgynevezett alternatíva költségét (kiadhatnám másnak is a saját üzl

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Itt a váratlan bejelentés: jön az új állampapír!
Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Díjmentes online előadás

Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?

Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Portfolio Gen Z Fest 2025
2025. május 9.
Portfolio AgroFood 2025
2025. május 20.
Portfolio AgroFuture 2025
2025. május 21.
Digital Compliance 2025
2025. május 6.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet