Zsinórban harmadik éves veszteséges a Spar Magyarország - derült ki az RTL riportjából, amelyben Heiszler Gabriella, az üzletlánc elnöke nyilatkozott.
Úgy néz ki, az orosz haderő nagyszabású támadást hajtott végre a donyecki Andrijivka térségében – harctéri felvételek alapján úgy tűnik, az offenzíva kudarcba fulladt.
Tavalyi nagy vesztesége után a Porsche azt tervezi, hogy visszatérne a hadiiparba – írja az Europäische Sicherheit und Technik nevű német szakmai lap.
A szakszerűbb alapképzés és az új katonák számára bevezetett adaptív időszak segítségével sikerült csökkenteni a harctéri veszteségeket az ukrán katonák között márciusban a korábbi hónapokhoz képest - jelentette ki Olekszandr Szirszkij ukrán főparancsnok hétfőn közösségi oldalain tett bejegyzésében.
Kína egyik legnagyobb ingatlanfejlesztője, a Country Garden bevételei több mint harmadával csökkentek tavaly, ami jól tükrözi az ország ingatlanpiacának immár negyedik éve tartó válságát - írta meg a Financial Times.
A Stellantis-csoport egyik leggyengébben teljesítő márkája, a Maserati új stratégiával próbálja megfordítani az értékesítési mutatóit: a személyre szabott szolgáltatások bővítésével és átfogó átalakítási tervekkel igyekszik visszaszerezni korábbi piaci pozícióját.
Veszteséglistát közölt a kurszki ukrán hadműveletről egy nyílt forráskódú adatokból dolgozó (OSINT) elemző. A számok nem mutatnak jól Kijev számára.
Donald Trump amerikai elnök kedden úgy fogalmazott a Newsmaxnak, hogy valószínűsíthető, hogy az oroszok csak az időt húzzák a béketárgyalásokkal Ukrajna ügyében.
Az orosz-ukrán háborúban korábban Oroszország háromszor annyi harckocsit vesztett, mint Ukrajna, azonban a kurszki csatában ez az arány jóformán teljesen kiegyenlítődött, ami komoly aggodalomra ad okot az ukrán hadsereg számára - számolt be a Forbes.
Az Apple streaming szolgáltatása évi egymilliárd dolláros veszteséget termel, miután a vállalat kemény versennyel és egyre válogatósabb fogyasztókkal néz szembe. A szolgáltatás előfizetői lemorzsolódása a legmagasabb a piacon, miközben a cég egyedi stratégiát követ a streaming háborúban - számolt be a Yahoo Finance.
A brit védelmi minisztérium hírszerzési jelentést tett közzé az ukrajnai háborúról, ezúttal az elmúlt több mint három év alatt elszenvedett orosz veszteségekről.
Közzétette a 2024-es évre szóló pénzügyi jelentését az RTL Group, amiből kiderült, hogy az RTL Magyarország 8 millió euró, tehát mai árfolyamon körülbelül 3,2 milliárd forint veszteséget termelt tavaly. Volt azonban pozitív fejlemény is a cég szempontjából, a bevételeik ugyanis a 2023-as 125 millió euróról 138 millióra, tehát hozzávetőlegesen 50 milliárd forintra nőttek, a növekedési ütem pedig meghaladta a magyar reklámpiac bővülését. Az RTL a Portfolio megkeresésére közölte: a digitális stratégiájukból adódóan 2024-ben sok egyszeri tétel terhelte az üzemi eredményüket, melyek hatása idén már mérsékeltebben érvényesül, így ezen a soron is javulásra számítanak. A nemzetközi csoport bevétele gyakorlatilag nem változott, az eredmény viszont valamelyest csökkent.
A bitcoin tőzsdén kereskedett alapok (ETF-ek) a leghosszabb heti nettó tőkekiáramlási sorozatukat könyvelték el a tavalyi januári bevezetésük óta, miután Donald Trump amerikai elnök vámintézkedései szélesebb körű menekülést váltottak ki a kockázatosabb eszközökből - jelentette a Bloomberg.
A Nissan vezérigazgatója, Makoto Uchida április 1-jén távozik pozíciójából, helyét Ivan Espinosa veszi át. A vezetőségváltás a Hondával folytatott sikertelen fúziós tárgyalásokat követi, és a vállalat gyenge pénzügyi teljesítménye is indokolja - közölte a CNBC.
A koronavírus-járvány 2020-as kezdete óta nem volt ennyi rossz a helyzet, a mainzi székhelyű Biontech 2024-ben 670 millió eurós veszteséget szenvedett el – jelentette be a vállalat hétfőn.
A Porsche Automobil Holding a 2024-es pénzügyi évre mintegy 20 milliárd eurós adózás utáni veszteséget vár a befektetési részesedések romlása miatt – írja a Bloomberg.
Zuhanórepülésben az árfolyam.
Fegyvert, lőport, eszközöket szállítanak.
Estek a piacok a beszéd hatására.
Nagymamáink receptjével ér el nemzetközi sikereket a magyar márka.
Egyre nő a közvetett veszteség, a tejiparban és a sertéságazatban is jelentősek a fennakadások.