
A hitelminősítő "BBB/A-2"-re javította a bank besorolását (hosszú lejáratú forint és deviza kibocsátói minősítés, valamint rövid lejáratú forint és deviza kibocsátói minősítés) a lehetséges állami stresszhelyzetekkel szembeni ellenálló képességére hivatkozva. Ezek a besorolások eddig BBB- kategóriában és A-3 kategóriában voltak.
Az OTP Csoport kiszélesítette földrajzi jelenlétét hazáján kívül, a magyarországi hitelállomány részesedése a teljes portfólió 32%-ára csökkent. Ez a tendencia véleményünk szerint kisebb kitettséget jelent a magyarországi országkockázatnak - állapították meg a nemzetközi hitelminősítő szakemberei hétfő este közzétett jelentésükben.
Az OTP tőke- és likviditási mutatói elég rugalmasak ahhoz, hogy ellenálljanak egy esetleges stresszforgatókönyvnek, még abban a valószínűtlen esetben is, ha Magyarország esetlegesen nem teljesítene.
Ezért az OTP-t most a magyar állampapírok fölé soroljuk az adósbesorolás tekintetében
- mondtak ítéletet az S&P elemzői.
A hitelminősítő szakemberei azt is vizsgálni szokták, hogy egy-egy bank mennyire lenne védett egy olyan hipotetikus forgatókönyv esetén, ami államcsőddel is kalkulál. Arra jutottak, hogy ezen elméleti szcenárió esetén nem lenne teljesen immunis a magyar bankcsoport, ezért az OTP hosszú távú kibocsátói hitelminősítését (ICR) legfeljebb egy fokozattal a magyar szuverén devizaadós-besorolás fölé korlátozták.
Ennek eredményeképpen az OTP Bank Nyrt-re és alapvető leányvállalatára, az OTP Jelzálogbankra vonatkozó hosszú és rövid távú ICR-besorolást "BBB/A-2"-re emelték "BBB-/A-3"-ról. Emellett mindkét bank hosszú távú szanálási partnerbesorolását (RCR) "BBB+"-ra javították "BBB"-ről, a rövid távú RCR-t pedig "A-2"-re erősítették meg.
A besoroláshoz viszont negatív kilátást rendelt az S&P Ratings, ami tükrözi a magyar államadósságra vonatkozó negatív kilátást. "Emellett azt az értékelésünket is tükrözi, hogy az OTP eszközminőségét és pénzügyi teljesítményét kedvezőtlenül befolyásolhatják az alapvető piacokat érintő, növekvő gazdasági és geopolitikai kihívások" - indokolják.
Emlékezetes, az S&P pénteken kiadott elemzésében stabilról negatívra rontotta a magyar adósbesoroláshoz tartozó kilátást.
A részletes indoklás
Az OTP az elmúlt években csökkentette a magyarországi országkockázatnak való kitettségét egy sor nem magyarországi piacon megvalósuló akvizíciót követően. Az OTP sikeresen felvásárolt és integrált több EU-s és nem EU-s bankot - emlékeztet az S&P. A legjelentősebb az OTP Bank Slovenia (korábban Nova Kreditna banka Maribor d.d.), Szlovénia második legnagyobb bankja. Ezzel az OTP részesedése a magyarországi hitelállományból az elmúlt évtized 40% feletti arányáról 2024 végére 32%-ra csökkent. Bár nincs olyan azonnali akvizíciós terv, amely ennek az aránynak a további csökkenésére utalna, arra számítunk, hogy az OTP idővel folytatja nemzetközi terjeszkedését, ami tovább csökkentheti a magyarországi országkockázati érzékenységet - vetítik előre.
Mindezekre alapozva az elemzők úgy vélekednek, hogy az OTP bizonyos mértékig képes lenne ellenállni az államadósság, Magyarország hipotetikus fizetésképtelensége által generált pénzügyi stressznek. Ez az értékelés indokolja, hogy az OTP-re vonatkozó besorolást már nem korlátozza a magyar államadós-besorolás - teszik hozzá. "Úgy véljük azonban, hogy a magyar államadósság nemteljesítése még mindig jelentős hatással lenne a bank franchise-jára és pénzügyi helyzetére. Ezért az OTP-re vonatkozó ICR-ünket legfeljebb egy fokozattal a magyar szuverén FC-besorolás felett korlátozzuk" - írták.
Az OTP államcsőddel szembeni ellenálló képességére vonatkozó értékelésünket a szuverén stresszteszt modellünk alapján készítjük el - részletezik jelentésükben. "Megközelítésünk szerint megbecsüljük a lehetséges hitelezési veszteségeket és likviditáskiáramlásokat, amelyeket az OTP egy hipotetikus szuverén nemteljesítési forgatókönyv esetén elszenvedhet, és így felmérjük a bank pénzügyi ellenálló képességét. Elemzésünk figyelembe veszi mind a csoport potenciális fizetőképességét konszolidált alapon, mind pedig - ami még nagyobb kihívást jelent - az OTP Bank Nyrt-t mint jogi személyt" - írták.
Megállapítják: a modellezett veszteségek - amelyek elsősorban a hazai állampapír-portfólióból és a belföldi hitelállományból származnak - jelentősek lehetnek. Két olyan tényezőt látnak ugyanakkor, amely némileg enyhítheti a szabályozói tőke kimerülését:
- Feltételezik, hogy a hatóságok szanálási jogköröket alkalmaznának az OTP-re, ami az összes fennálló tőkeinstrumentum leírásához és a nem elsőbbségi adósságinstrumentumok mentőcsomagjának igénybevételéhez vezetne.
- Feltételezik, hogy a magyar anyabank hazatelepíthetné a nyereséget és az uniós leányvállalatokban (Szlovénia kivételével) tartott többlet szavatolótőke egy részét.
Az EU-n kívüli leányvállalatok esetében nagyobb valószínűséget adnak annak, hogy a helyi szabályozó hatóságok az eltérő szabályozási keretek és nemzeti érdekek miatt akadályozhatják a nyereség és a többlet szabályozói tőke átutalását a magyar anyavállalathoz.
A fenti feltételezések alapján azzal számolnak az elemzők, hogy az OTP szuverén stresszhelyzetben képes lenne a likviditást és a tőkésítést olyan szinten tartani, amelyet a magyar hatóságok valószínűleg elfogadhatónak tartanának, valamilyen szabályozási engedékenységet alkalmazva. Ez időt adna a banknak arra, hogy a tőke- és likviditási mutatókat visszaállítsa a minimumkövetelményekhez.
A besorolások negatív kilátása tükrözi a Magyarországra vonatkozó negatív kilátást. Ennek oka, hogy a bank besorolásai egy fokozattal a magyar államadós-besorolás felett vannak korlátozva. Emlékeztetnek arra, hogy április 11-én Magyarország kilátását stabilról negatívra módosították, ami tükrözi az ország államháztartását érintő kockázatait, amelyeket a bizonytalan növekedési kilátások, a magas kamatkiadások, a szűkülő uniós forrásbeáramlások és a 2026-os, szoros választások előtt álló kiadási nyomás jelentenek.
A Standard and Poor's elemzése arra is kitér, hogy leminősítést kaphat a magyar bankcsoport a következő két évben, amennyiben:
- Magyarország esetében is hasonló minősítési intézkedést hoznak.
- A csoport a jelenlegi várakozásaikkal ellentétben jelentősen növeli a magyarországi országkockázati kitettségét. Az uniós országokban lévő leányvállalatok tőkerepatriálásával kapcsolatos kihívásokra utaló bizonyítékok, vagy e leányvállalatok jelentős pénzügyi gyengülése szintén negatív minősítési intézkedést eredményezhet.
- Az OTP Bank jövedelemtermelő képességének lényeges gyengülése, vagy a vártnál magasabb hitelezési veszteségek jelentősen befolyásolják a csoport tőkésítését.
- A bankot jelentős reputációs kockázatok vagy egyéb, a franchise-ját érintő nem pénzügyi kockázatok érik, például az oroszországi üzleti tevékenysége miatt.
A kilátást stabilra módosíthatjuk, ha Magyarországgal kapcsolatban is hasonlóan járunk el - vetítik előre.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
Szijjártó Péter: az amerikai pénzügyminisztérium levette Rogán Antalt a szankciós listáról
Más szelek fújnak a miniszter szerint.
Fehér Ház: Donald Trump nyitott a Kínával való megállapodásra!
Fordulat jöhet a vámháborúban?
Egymásnak feszült Trump és Zelenszkij, Kijev szerint hatástalan a tűzszünet - Híreink az orosz-ukrán háborúról kedden
Cikkünk folyamatosan frissül a háború eseményeivel.
Véleményt mondott a NATO-főtitkár Amerika béketárgyalásairól
"Nem könnyű tárgyalni" a felekkel.
A francia Klímatanács 2024. évi jelentése
A francia Klímatanács szerint az ország eddigi intézkedései nem lesznek elegendőek a 2050-re célul kitűzött karbonsemlegesség...
Jövedelmező a vállalkozásod?
A mai tanácsadáson szintén szóba került, hogy sok vállalkozó elfelejti beárazni a saját tulajdonában lévő eszközök...
Nemzetgarázdasági stratégia - Trump a problémát sem érti
Ellentmondásokkal van tele Trump programja, a döntéshozóknak nemcsak koherens elképzelés nincsenek, de valószínűleg...
Közvetített szolgáltatások és alvállalkozói teljesítmények a HIPA-ban
A helyi iparűzési adó (HIPA) adóalapjának csökkentési lehetőségei sok vállalkozás számára komoly kihívást...
Új lehetőség nagy léptékű zöldenergiás fejlesztésekhez
A társadalmi egyeztetésre meghirdetett biogázos és biometános pályázat nem a megszokott "pályázzunk egy eszközre"...
"Tévedés, ki nem kényszerített hiba, amit Trump csinál"
Szerdán beszélgettem Vakmajom barátommal, és megemlítettem neki, hogy milyen szokatlanul viselkednek az amerikai eszközök:...
Milyen rejtett költségei vannak az ingatlanvásárlásnak?
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Milyen rejtett költségei vannak az ingatlanvásárlásnak? Alapvető költségek...
A 505 State Street, New York első teljesen elektromos felhőkarcolója
New Yorkban felépült a város első teljesen elektromos felhőkarcolója. A projekt az Egyesült Államokban egyedülálló...
Top 10 osztalék részvény - 2025. április
Április elsején kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, a Google pedig megtréfált, és berakta...


- Itt a váratlan bejelentés: jön az új állampapír!
- Tökéletes vihar készül a tőzsdéken: akár 2008 óta nem látott zuhanás is jöhet
- Szép csendben egy másik ország lehet EU-tag hamarosan, amíg a világ Ukrajnáról beszél
- Formálódik Donald Trump nagy terve – Ravasz húzással kényszerítené térdre Oroszországot
- Trump meghátrál! Tépik a piacokat
Kritikus napok előtt a globális tőkepiac
Mekkora a bizalmi válság?
Trump miatt rángatóznak a tőzsdék – Mi jelent most menedéket?
Gyorsan változnak az események Amerikában.
Kockázat vagy lehetőség a génmódosított élelmiszer?
A génmódosítás és a génszerkesztés fontos lehet az élelmezési válság és a klímaváltozás elleni küzdelemben, de sokan félnek tőle.
Kiadó modern irodaházak
Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.
Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?
Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?
Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?
Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.