
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök beszámolója szerint Moszkva azt szeretné elérni, hogy részlegesen oldják fel a befagyasztott orosz pénzügyi szankciókat, míg Washington egy nagy orosz-amerikai nyersanyag-megállapodásra törekszik. Az állami irányítású orosz közvetlen befektetési alap vezetője egy héttel korábban utazott az Egyesült Államokba, hogy ott az ukrajnai háborúhoz kapcsolódóan folytasson tárgyalásokat az amerikaiakkal. Azt már az utazás előtt tudni lehetett, hogy a világ legnagyobb országában található ritkaföldfém-készletek kitermelése lehet majd az egyik téma a párbeszéd során, amelyre mindkét fél nyitottnak mutatkozik.
Az ukrán elnök szerint a kulcs a Közel-Kelet lehet, mivel az orosz tárgyaló az itt kiépített kapcsolatait kihasználva jutott el az Egyesült Államokig. Kijevi források szerint Moszkva elsősorban azt szeretné elérni, ha leginkább az orosz oligarchák és az energiaexportra kivetett korlátozásokban tudnának engedményeket kiharcolni. Ukrajna szerint a teljes befagyasztott, nagyjából 300 milliárd eurós orosz vagyon feloldására egyelőre nincs lehetőség, viszont „kisebb” 2-5 milliárd eurós csomagok esetén képes lehet elérni eredményeket a közvetítőkön keresztül.
Az EU már korábban bejelentette, hogy a befagyasztott orosz vagyonból származó hasznot Ukrajnának ajánlja fel.
Címlapkép forrása: Contributor/Getty Images
Veszélyes konyhai eszközök miatt indult sürgős visszahívás
Megnövekedett primer aromás amin szintet mutattak a tesztek.
Amerikai kémkedéstől tartanak Brüsszelből, durva óvintézkedéseket tesznek
Kínával és Oroszországgal együtt került tiltólistára az Egyesült Államok.
A vámháború közepette Kína szorosabbra fűzte kapcsolatait fontos szövetségesével
Egy sor megállapodást aláírtak.
Döntött a német versenyhivatal: az UniCredit megkaparinthatja a Commerzbank közel harmadát
Ez a jóváhagyás is megérkezett.
Kimondta Budapesten Donald Trump energiaügyi diplomatája, hogy mit akarnak az amerikai LNG-vel Európában
Nagyon őszintén beszélt egy hétfői szakmai konferencián Lawrence Korb.
Új funkciók jelentek meg a több millió magyar által használt alkalmazásban
Már kétmillióan használják a DÁP-alkalmazást.
Új lehetőség nagy léptékű zöldenergiás fejlesztésekhez
A társadalmi egyeztetésre meghirdetett biogázos és biometános pályázat nem a megszokott \"pályázzunk egy eszközre\" típusú támogatás.
"Tévedés, ki nem kényszerített hiba, amit Trump csinál"
Szerdán beszélgettem Vakmajom barátommal, és megemlítettem neki, hogy milyen szokatlanul viselkednek az amerikai eszközök: gyengül a dollár, emelkednek a (reál)hozamok, esnek a részvények. Mire
Milyen rejtett költségei vannak az ingatlanvásárlásnak?
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Milyen rejtett költségei vannak az ingatlanvásárlásnak? Alapvető költségek ingatlanvásárláskor Sokan csak az önerőre vagy a vételárra koncentrá
Top 10 osztalék részvény - 2025. április
Április elsején kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, a Google pedig megtréfált, és berakta az értesítő levelet a spam mappába, ezért csak most csináltam meg a listá
Új lakáshitel konstrukció: akár havi 22 500 Ft kedvezmény a családoknak
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Új lakáshitel konstrukció: akár havi 22 500 Ft kedvezmény a családoknak Áprilistól több millió forint maradhat a kasszában Április elsejétől új
Közvetített szolgáltatások és alvállalkozói teljesítmények a HIPA-ban
A helyi iparűzési adó (HIPA) adóalapjának csökkentési lehetőségei sok vállalkozás számára komoly kihívást jelentenek - még azoknak is, akik egyébként magabiztosan navigálnak a magyar ad
Geotermikus energia: a második Trump-ciklus nagy nyertese?
Donald Trump energiaügyi reformjaninak az olajvállalatok mellett a geotermikus energiával foglalkozó cégek lehetnek a legnagyobb nyertesei.
Mit keres Deadpool egy kisvárosban? Hollywoodi sztori Ryan Reynoldsszal
Aki ismeri a walesi csoda alaptörténetét, annak a válasz már részint ismerős lehet. Azonban számos részlet bújik meg a Wrexham AFC hihetetlen felemelkedése mögött. És...
The post Mit keres De


- Szép csendben egy másik ország lehet EU-tag hamarosan, amíg a világ Ukrajnáról beszél
- Formálódik Donald Trump nagy terve – Ravasz húzással kényszerítené térdre Oroszországot
- Von der Leyen ultimátuma Trumpnak: esélyt ad az EU a tárgyalásoknak, de nem örökké
- Trump meghátrál! Tépik a piacokat
- Itt a Telekom bejelentése: változik az inflációkövető díjkorrekció
Trump miatt rángatóznak a tőzsdék – Mi jelent most menedéket?
Gyorsan változnak az események Amerikában.
Kockázat vagy lehetőség a génmódosított élelmiszer?
A génmódosítás és a génszerkesztés fontos lehet az élelmezési válság és a klímaváltozás elleni küzdelemben, de sokan félnek tőle.
Nagy hibát vétett Donald Trump, és hol lehet még a szakadék vége?
Folytatódik a vámháború.
Kiadó modern irodaházak
Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.
Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?
Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?
Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?
Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.