
Idén eddig két hivatalos telefonbeszélgetést jelentettek be Putin és Trump között - február 12-én és március 18-án -, bár találgatások szerint ennél jóval gyakoribb lehet a kapcsolattartás. Egyes jelentések szerint pedig már Trump elnökké választása előtt is beszéltek egymással.
Amikor Dmitrij Peszkov kremli szóvivőt az állami televízió vezető tudósítója Trump olyan megjegyzéseiről kérdezte, amelyek több telefonbeszélgetésre utaltak, Peszkov csak annyit mondott:
Azokról a beszélgetésekről tájékoztatjuk Önöket, amelyekről tudunk. De nem zárhatunk ki semmi mást.
A Trump és Putyin közötti kapcsolatok aggodalommal töltik el az európai vezetőket, akik attól tartanak, hogy az Egyesült Államok hátat fordíthat Európának egy Oroszországgal kötendő átfogó megállapodás reményében, amely az olajárakat, a közel-keleti helyzetet és a Kínával való versengést is magában foglalhatja.
Putyin utoljára 2022 februárjában beszélt hivatalban lévő amerikai elnökkel, amikor Joe Bidennel tárgyalt, nem sokkal az ukrajnai invázió előtt.
Bob Woodward újságíró 2024-es 'War' című könyvében azt állította, hogy
Trump akár hétszer is beszélhetett közvetlenül Putyinnal azután, hogy 2021-ben elhagyta a Fehér Házat.
Peszkov szerint egyébként hamarosan újabb telefonbeszélgetésre kerülhet sor Putyin és Trump között, ha Ukrajna folytatja az orosz energetikai infrastruktúra elleni támadásait. A múlt héten Putyin beleegyezett az ilyen támadások felfüggesztésébe egy Trumppal folytatott telefonbeszélgetést követően.
Az orosz elnöki szóvivő egy vasárnap közzétett másik nyilatkozatában azt is elmondta, hogy a legutóbbi telefonbeszélgetés egy lépés a személyes találkozó felé, és a hétfőre tervezett rijádi orosz-amerikai tárgyalások szintén ebbe az irányba mutatnak.
Forrás: Reuters
Címlapkép forrása: Chris McGrath/Getty Images
Rasszizmusra hivatkozva próbálták bevédeni a Huaweit a korrupciós botrányba keveredő képviselők
További részletek derültek ki a brüsszeli korrupciós botrányról, a Transparency már évekkel ezelőtt figyelmeztetett.
Ukrajna egyik legsikeresebb fegyverét másolták le a világ másik felén: nagyszabású katonai inváziótól tartanak
A stabilitásra is gondoltak.
Erőt mutat a forint: közel 398-as szint
Érkezik az első kamatdöntés Varga Mihály kinevezése óta.
A magyarok közel háromnegyede felújítaná otthonát a következő öt évben
Átfogó felmérés látott napvilágot.
Jönnek az új jogsiszabályok: így lehet vezetői engedélyt szerezni, rengeteg változás lesz
Mindenhol jön a zéró tolerancia az alkoholra.
Megkérdőjelezhetetlen légifölényt alakítana ki Trump a szupermodern F-47-es vadászgéppel, de van ezzel egy kis gond
Más területen is azonnal döntést kellene hozni.
Sorra dőlnek a rekordok a CIB-nél, gőzerővel fejleszt a bank
Az egyik legjobban növekvő bank voltak az elmúlt két évben.
Viták a globális felmelegedés gyorsulásáról
A klímaváltozás tényét a tudósok ma már nem vitatják, annak üteméről, esetleges gyorsulásának mértékéről viszont még nem alakult ki konszenzus közöttük.
Lúzerek, csalók és a többiek
Az elmúlt időszakban eleget szidtam már az UEFA-FIFA párost. Ezekben a hetekben nem meglepő módon több esetben ki is tört a panaszkodási láz az egyre...
The post Lúzerek, csalók és a többiek
Nemcsak államcsődöt, befektetést is találni Latin-Amerikában
2025 elején Latin-Amerika kötvénypiaca rendkívül aktív volt. A térség országai kihasználták a kedvező nemzetközi kötvénypiaci feltételeket, és jelentős mennyiségű államadósságot fina
Zöldebb és hatékonyabb távfűtés: Elindult a Jedlik Ányos Energetikai Program
A klímaváltozás elleni küzdelem és az energiahatékonyság növelése kulcsfontosságú célkitűzés Magyarország és az Európai Unió számára.
Lehet-e Fiatalon Lakáshoz Jutni Támogatás Nélkül? - A Rögös Út
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Lehet-e Fiatalon Lakáshoz Jutni Támogatás Nélkül? - A Rögös Út Manapság sok fiatal álmodik arról, hogy végre saját otthonra tegyen szert, de vajon
BVK-k adózása - az osztalékkövetelés vagyonrendelése a NAV célkeresztjében
A NAV nemrégiben megjelent ellenőrzési terve a 2025-ös ellenőrzések fókuszába helyezi a bizalmi vagyonkezelési jogviszonyokat. Az ellenőrzések során egyrészt a lehetséges adóelkerülést, m
Kínába és a Nyugatra tartanak a dollármilliárdosok
Hiába a vagyon, egy dollármilliárdos sem érzi magát feltétlenül jól bárhol. Ők is vándorolnak ide-oda, bár a milliárdosmigráció vélhetően nem okoz olyan társadalmi és kulturális...
The
Portfólió optimalizálás - Philip Morris
A PM csomagom bekerülési ára kb. 75 dollár, most 150 dollár felett van az árfolyama, van rajta 100% haszon. Ez a legnagyobb értékű részvénycsomag az osztalékportfóliómban. A hozama 7,19%, ami

Közösségépítés a védelmi innovációban (x)

- Adómentessé válnak a magyar anyák – Itt a kegyelemdöfés a nyugdíjpénzeknek?
- Brüsszelben egyszerűen átlépik a magyar vétót, Európa integrációja felé fordulnak
- Árrésstop: drasztikus lépésekre készül a Spar
- Belepiszkál a lakossági bankszámlákba a kormány, mégis hová vezet ez?
- Azonnali döntést hozott Putyin a Trumppal való beszélgetés után: ki is adta a parancsot a hadseregnek
Portfolió menedzser
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.
Letartóztatták Erdogan legfőbb kihívóját – De miért éppen most?
Mi történik Törökországban?
Súlyos vége lehet a BYD elleni EU-s vizsgálatnak
Tiltott támogatásokat keresnek.
Óriási biznisz a rovarfehérje-gyártás, a magyar piac is készülhet a jövőre
12 naponta 2 milliárd fekete katonalégy lárvát nevelnek, majd dolgoznak fel Magyarország első ipari léptékű rovarfehérje-üzemében.
Kiadó modern irodaházak
Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.