Globál

Indoklás nélkül menesztették a tunéziai kormányfőt

MTI
Kaisz Szaíd tunéziai államfő csütörtök este indoklás nélkül, kevesebb mint egy évvel kinevezése után felmentette tisztségéből Kamel el-Maduri miniszterelnököt – derült ki az elnöki közleményből.

A kormány élére Szara Zaafaránit nevezte ki a távozó politikus helyére, a gazdaság hanyatlása és a szubszaharai afrikai országokból érkező migránsok egyre súlyosbodó áradata közepette.

Zaafaráni, aki mérnök, és 2021 óta a felszerelési és lakásügyi miniszteri posztot töltötte be, kevesebb mint két év alatt a harmadik miniszterelnök.

Az elmúlt hónapokban Szaíd élesen bírálta a miniszterek teljesítményét, mondván, hogy sokan nem feleltek meg az elvárt normáknak, és hogy magasak a tunéziai nép elvárásai.

Az elnökség Facebook-oldalán közvetített megbeszélésen az elnök felszólította Zaafaránit, hogy

koordinálja tovább a kormány tevékenységét és győzze le az akadályokat, hogy megfeleljen a tunéziai nép elvárásainak.

A gazdasági növekedés az elmúlt évben nem haladta meg az 1,4 százalékot, és az észak-afrikai ország államháztartása súlyos válsággal küzd, ami kulcsfontosságú élelmiszerek, köztük a cukor, a rizs és a kávé hiányához vezetett.

Az elnöknek teljes jogköre van a miniszterek és bírák elbocsátására. Tavaly augusztusban jelentős átszervezést hajtott végre, amelynek során el-Madurit, egy szociális ügyekre szakosodott magas rangú köztisztviselőt nevezett ki miniszterelnöknek. Emellett 19 minisztert cserélt le, döntését az állam legfőbb érdekével és a nemzetbiztonság megteremtésének szükségességével indokolta.

Csaknem négy éve, 2021 nyarán

Kaisz Szaíd feloszlatta a parlamentet, és azóta rendeleti úton irányítja az országot. Politikai ellenfelei szerint az elnök alkotmányos puccsal őrizte meg hatalmát.

Az országban tavaly októberben tartottak elnökválasztást, amelyen Szaídot a szavazatok több mint 90 százalékával újraválasztották. A voksoláson a szavazásra jogosultak kevesebb mint 30 százaléka vett részt.

MNB Intézet

Ingyenmunka a tudományban

A tudományos közösség rá van kényszerítve arra, hogy a kiadók által működtetett szakfolyóiratokban publikáljon. Ez a függőség komoly visszaélésekhez és torzulásokhoz vezet. The post In

Holdblog

Lúzerek, csalók és a többiek

Az elmúlt időszakban eleget szidtam már az UEFA-FIFA párost. Ezekben a hetekben nem meglepő módon több esetben ki is tört a panaszkodási láz az egyre... The post Lúzerek, csalók és a többiek

PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Itt van Orbán Viktor bejelentése: minden kistelepülésen élőt érint
Portfolio Gen Z Fest 2025
2025. május 9.
Portfolio Retail Day 2025
2025. április 2.
Portfolio Vállalati Energiamenedzsment 2025
2025. április 8.
Digital Compliance 2025
2025. május 6.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Díjmentes előadás

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!

Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.

Interaktív online előadás

Warren Buffett helyett én: Kezdők útmutatója a befektetéshez

Fedezd fel a befektetés világát úgy, ahogy még sosem! Ez a webinárium egyszerűen és érthetően mutatja be az alapelveket, amelyekre még a legnagyobb befektetők, mint Warren Buffett is esküsznek.

Ez is érdekelhet