Elmondta Trump alelnöke, mi az Európát fenyegető legnagyobb veszély
Globál

Elmondta Trump alelnöke, mi az Európát fenyegető legnagyobb veszély

Portfolio
J. D. Vance amerikai alelnök pénteken előadást tartott a Müncheni Biztonsági Konferencián, amelyen többek között az Európára leselkedő veszélyekről beszélt.

Az Európát fenyegető veszély, amely miatt a leginkább aggódom, nem Oroszország, nem Kína, nem más külső szereplő. Ami miatt aggódom, az a belülről jövő fenyegetés, Európa visszahúzódása néhány alapvető értékétől

– jelentette ki Münchenben J. D. Vance.

Európa visszaesésének bizonyítékaként említette, hogy a román alkotmánybíróság megsemmisítette a tavalyi román elnökválasztás első fordulójának eredményét, mert hírszerzési információk szerint orosz beavatkozás történt.

Vance beszédében elsősorban az európai országokat bírálta, kiemelten az Egyesült Királyságot, amely szerinte megsérti a vallásos britek szabadságát.

Az amerikai alelnök részletesen kitért a migráció kérdésére is. Szóba hozta a csütörtökön Münchenben történt merényletet, melynek során egy 24 éves afgán férfi hajtott a tömegbe, több tucat sérültet hagyva maga után.

Vance szerint az emberek egyre inkább olyan politikai vezetőket választanak, akik azt ígérik, hogy véget vetnek az ellenőrizetlen bevándorlásnak.

Ezen a kontinensen egyetlen szavazó sem ment el az urnákhoz, hogy megnyissa a kapukat az át nem vizsgált bevándorlók milliói előtt

– jegyezte meg az amerikai alelnök.

Címlapkép forrása: Nathan Laine/Bloomberg via Getty Images

Kiszámoló

Új nap, újabb gyászos statisztika

A KSH ma kihozta a tavaly decemberi ipari termelés második becsléséről szóló statisztikai adatot. Egy év alatt 6,4%-kal csökkent az ipari termelés, miután már az előtte való évben is csökke

PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újjáalakul az Európai Unió, Magyarország a nagy vesztesek közé kerülhet
Díjmentes előadás

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!

Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.

Díjmentes előadás

Vigyázz, Kész, Tőzsde! Használd ki a legjobb akciókat!

Ne maradj le a legnagyobb számlanyitási akciókról! Megmutatjuk, hogyan indítsd el az első befektetésed, milyen bónuszokat érdemes kihasználni, és hogyan kezdhetsz bele a tőzsdei vagyonépítésbe.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Green Transition & ESG 2025
2025. március 6.
Property Warm Up 2025
2025. február 20.
Agrárium 2025
2025. március 19.
Biztosítás 2025
2025. március 4.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
jd vance amerikai alelnök