Gazdaság

A cseheknél is rekordot döntött a növekedés

Tavaly a Cseh Köztársaság fennállása óta minden eddiginél gyorsabban, 6.5 százalékkal növekedett a gazdaság. A negyedik negyedévben tapasztalt még ennél is erősebb növekedési dinamika (6.6) alapvetően az egészségbiztosítási kiadások emelkedésével és az újonnan megvalósult autópálya építésekkel indokolható. A cseh statisztikai hivatal számításai szerint ezektől a hatásoktól eltekintve 6 százalékos lehet a növekedési ráta az októbertől decemberig tartó periódusban, míg a harmadik negyedévben (a felülvizsgált adatok szerint) 6.3 százalékkal növekedett a GDP.

20%-kal emelte idei réz célárát a Credit Suisse

A Credit Suisse elemzői a robosztusan növekvő keresleti oldal és a kínálati oldal korlátossága miatt megemelte a réz 2008 és 2010 közötti árfolyamára vonatkozó várakozását.

A magyar növekedés előtt álló főbb akadályok külföldi szemmel

Az OECD legújabb, "Gazdaságpolitikai reformok - a növekedés jegyében, 2008" című jelentése értékeli Magyarország 2007-es teljesítményét. Az eredmények és kritikák fókuszában implicit módon a foglalkoztatás található - véli Borkó Tamás, az ICEG European Center tudományos munkatársa. Az alábbiakban a szakértő rövid értékelését közöljük.

Befagyott a magyar gazdaság

Tavaly az év folyamán alig növekedett a magyar gazdaság. A stagnáláshoz közeli állapot az építőipar és a mezőgazdaság mélyrepülésének a következménye, de a szolgáltatások is gyengén muzsikáltak. Egyedül az ipar tartotta a lelket a gazdaságban, de az év folyamán ott is jelentős lassulás következett be.

Financial Times: hasra esik, vagy csak megbotlik a román gazdaság?

A román gazdaság erőteljes túlhevülési folyamatáról cikkezett mai számában a Financial Times, számos problémás területre rávilágítva. A brit pénzügyi napilap szerkesztőinek megítélése szerint a fő kérdés az, hogy az EU-csatlakozás gyümölcseit éppen csak most learatni készülő Románia gazdasági növekedésének lassulása ("földet érése") a dráguló külföldi források miatt mérsékelt, vagy erőteljes lesz-e (soft, vagy hard landing). A lap megszólaltatta a Nemzetközi Valutaalap illetékesét, aki szerint egyelőre a puha földet érés a valószínűbb, bár fontos, hogy milyen gazdaságpolitikát folytat az éppen parlamenti választásokra készülő román kormány.

Újra emelkedhet az amerikai munkanélküliség? (előzetes)

Ma délután Fél háromkor a februári átfogó munkaerőpiaci statisztika jelenik meg az Egyesült Államokban, mely tartalmazza a nem mezőgazdasági új munkahelyek számának változását is. A munkaerőpiaci adatokat az elmúlt időszakban különös figyelemmel kíséri a piac, mivel januárban négy és fél év után először csökkent a mezőgazdaságon kívül foglalkoztatottak száma.

Év végére 275 forintos árfolyamot jósol a Royal Bank of Canada

A globális kockázatvállalási hajlandóság csökkenésével eladási nyomás nehezedhet a forintra - derül ki a Royal Bank of Canda legfrissebb, feltörekvő piacokat elemző tanulmányából. A kamatszint várható emelkedése ellenére, az RBC elemzői úgy látják, hogy év végén 275 körüli szinten mozoghat az euro/forint árfolyam. Az RBC véleménye részletesen a Portfolio.hu angol nyelvű oldalán olvasható.

A vártnál kedvezőbb lakásértékesítési statisztika látott napvilágot az USA-ban (2.)

Januárban a várakozásokhoz képest nem csökkent, hanem változatlan szinten maradt az amerikai függőben levő lakásértékesítések száma. A szakértői becslések 0.5 százalékos visszaesésre számítottak, miután decemberben 1.2 százalékos (felülvizsgált érték, eredetileg -1.5%)) visszaesést jelzett a függőben lévő lakásértékesítések mutatója.

Továbbra sem mernek eurobevezetési céldátumot kitűzni a lengyelek

Elsősorban a világgazdaságban mutatkozó bizonytalan kilátásokra hivatkozva továbbra sem tűz ki hivatalos euróbevezetési céldátumot Lengyelország, de a 2012-es pénzcsere "elég valószínű" - jelentette ki a Reuters-nek adott mai interjúban Donald Tusk. Az új lengyel kormányfő gyorsan hozzátette: a kabinet megteszi a szükséges lépéseket az eurobevezetés érdekében. Az euro előszobáját jelentő ERM-II. árfolyamrendszerbe csak akkor lép majd be Lengyelország, amikor az összes maastrichti kritériumot teljesíti - tette hozzá.

Trichet: a növekedési és az inflációs prognózisát is módosította az EKB (4.)

Továbbra is fokozott figyelemmel követi az Európai Központi Bank az eurozóna gazdasági folyamatait, mivel az újonnan napvilágot látott makrogazdasági adatok egyértelműen a növekedés lassulását jelzik, míg közép és hosszú távon továbbra is felfelé mutató inflációs kockázatokkal kell számolni - jelentette ki a mai kamatdöntést követő sajtótájékoztatón Jean-Claude Trichet. Az EKB elnöke azt is jelezte: a Kormányzótanács célja a másodlagos inflációs hatások megjelenésének elkerülése és az árstabilitás fenntartása.

Ellentmondásos amerikai munkaerőpiaci adatok (2.)

Míg a heti friss munkanélküli segélykérelmek száma a vártnál nagyobb mértékben, 24 ezerrel 351 ezer főre csökkent a múlt héten, addig a több mint egy hete segélyből élők állománya 29 ezerrel 2.83 millió főre emelkedett a február 23.-i állapot szerint - közölte az Egyesült Államok Munkaügyi Minisztériuma. Utóbbi adat 2005. szeptembere óta a legmagasabb.

EKB: marad az alapkamat

A piaci konszenzusnak megfelelően, mai ülésén változatlanul, 4.00%-os szinten tartotta az eurózóna irányadó kamatlábát az Európai Központi Bank Kormányzótanácsa. A befektetők a bejelentést követő, fél háromkor kezdődő sajtótájékoztatóra figyelnek, melyen Jean-Claude Trichet elnök ismerteti a döntés hátterét és utalást tehet a kamatpálya további alakulására és az erős euró hatásaira is.

Újabb csúcs, már 105 dollár felett az olajár!

Miután tegnap a nem várt amerikai nyersolaj készlet csökkenést követően szárnyalásba kezdett az olaj árfolyama, ma újabb 105.96 dolláros rekordot állított fel. A mai további 1.1%-os emelkedést a dollár mélyrepülése is támogatja.

Nem vágott a Bank of England

A piaci várakozásoknak meglelően a jegybanki irányadó ráta szinten tartásáról döntött a Bank of England monetáris tanácsa, így továbbra is 5.25 százalékos az angol irányadó ráta. Elemzők szerint újabb kamatvágásra a soron következő ülésen kerülhet sor, a felfelé mutató inflációs kockázatok miatt azonban megoszlanak az ezzel kapcsolatos vélemények.

Fény az alagút végén, avagy lesz-e valami a csomagból?

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján világosan látszik, hogy a magyar költségvetési rendszer nem képes megakadályozni a magas hiány kialakulását - áll az Európai Bizottság Country Focus sorozatának friss számában. Az írás sorra veszi a jelenlegi szabályozás problémáit, megállapítva, hogy milyen intézményi tényezők segítik a "fiskális alkoholizmust".

Túl vagyunk-e az inflációs csúcson? - Portfolio.hu-felmérés

Februárban 7.0 százalék lehetett az egy évre visszatekintő drágulás - legalábbis a Portfolio.hu havi felmérésében részt vevő elemzők előrejelzéseinek konszenzusa szerint. Ez azt jelentené, hogy a januári 7.1 százalék után minimális csökkenés következett be az inflációban. Igaz, a 2008 és 2009 végére vonatkozó prognózisok szerint az inflációs várakozások emelkedtek, a piac szerint a jegybank még 2009 végén sem éri el inflációs célját.

KBC: a tartósan magas olajárra kell felkészülni

A WTI típusú olaj áprilisi határidős árfolyama tegnap az OPEC döntés, illetve elsősorban az azt követő amerikai készletadatok hatására jelentős, 5%-os mértékben emelkedett és 104 dollár feletti rekordszintet állított fel. A KBC Securities mai napon tartott sajtótájékoztatójának apropóját a rekord olajár adta, melynek felhajtóereje Tordai Péter elemző szerint többek között a gyengülő dollár árfolyam, valamint az alacsony szinten álló amerikai olajkészletek.

Mit lép ma a Bank of England és az EKB? (előzetes)

A Bank of England és az Európai Központi Bank mai kamatdöntését különös figyelemmel kísérik a piacok. Elemzők szerint az angol jegybank és az EKB monetáris tanácsa is a tartás mellett dönt, így továbbra is 4 százalékos lehet eurozóna irányadó rátája. A döntés bejelentését követően Jean-Claude Trichet EKB elnök tart beszédet, melyben fontos üzentet fogalmazhat a piacok számára.

Azonnal eltörölné a kormány a vizitdíjat, a kórházi napidíjat és a tandíjat, ha...

Megerősítve az Index tegnapi információját, este Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a köztévében, míg Horváth Ágnes egészségügyi miniszter ma a Népszabadságnak nyilatkozva mondta azt, hogy a most vasárnapi népszavazás után a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj azonnali eltörlését kezdeményezi a kormány, ha a "népakarat" úgy kívánja.

Ma újabb ingatlanpiaci jelentés érkezik (USA-előzetes)

Ma délután fél háromkor a heti friss munkanélküli segélykérelmek múlt heti, négy órakor pedig a függőben lévő lakásértékesítések januári alakulásáról érkezik jelentés az Egyesült Államokból. Múlt héten újabb kedvezőtlen hírek láttak napvilágot az amerikai ingatlanpiacról, így a mai adatközlést különös figyelemmel követhetik a piacok.

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Kiszámoló

CSOK csapda

Gábor írt egy tanulságos levelet. A meglévő gyerekük mellé úton volt a második, s úgy gondolták, hogy ideje lenne...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.