Gazdaság

11 éves csúcson a kínai infláció

Februárban 11 éves csúcsra, 8.7 százalékra emelkedett a kínai infláció, míg a piac 8 százalék körüli értékre számított. Elemzők szerint komoly veszélyt jelenthet az inflációs nyomás további erősödése, mivel a ráta jelenleg is jóval a kormányzat 4.8 százalékos célja felett van.

Újabb csúcs az olajpiacon, stabilan háromszámjegyű árfolyam

Soha nem látott 108.21 dolláros történelmi csúcsra emelkedett a WTI áprilisi határidős árfolyama a tegnapi kereskedés során, melyet 2.6%-os erősödéssel fejezett be. A mai nap eddig stagnálást eredményezett. Az olaj árfolyamának emelkedésében szerepet játszó tényezők között sorolható fel, hogy a dollár ismét történelmi mélységben tartózkodott az euróval szemben, illetve a részvénypiacon tovább folytatódott az eladói nyomás, mely a biztonságosnak vélt nyersanyagok felé orientálja a befektetőket.

Rendben csökkent az infláció - túl vagyunk a csúcson (2.)

Rendben csökkent az infláció - túl vagyunk a csúcson
Februárban az éves infláció 6.9 százalékra csökkent a januári 7.1 százalék után. Az adat megfelel a várakozásoknak, a piaci felmérések konszenzusa 6.9-7.0 százalék volt. A maginfláció minimálisan, 5.2 százalékról 5.3 százalékra emelkedett.

A dráguló olaj miatt romolhat a külkereskedelmi egyenleg? (USA-elözetes)

A hét első felében kevés makrogazdasági jelentés érkezik az USA-ból, tegnap a nagykereskedelmi raktárkészletek januári értéke látott napvilágot, ma délután fél kettőkor pedig a külkereskedelmi egyenleg januári alakulásáról tesznek jelentést. Fontos makrogazdasági adatok csütörtökön és pénteken várhatók (kiskereskedelem, import - és fogyasztói árstatisztika).

Gyurcsány meggondolta magát

Vaskos meglepetéssel szolgált a mini-adócsomagról tartott mai parlamenti szavazás. Lényegében elvetették az érték alapú ingatlanadót. Mellesleg korrigálták az áfatörvényt és az adózás rendjét is - írja az adóváltozásokat összefoglaló cikkében az Index.

Vártnál minimálisan kisebb deficit februárban az államháztartásban

A Pénzügyminisztérium által prognosztizáltnál (219.8 milliárd forint) némileg kisebb hiánnyal (215.9 milliárd forint) zárta februárt az államháztartás - közölte a tárca. Februárban az államháztartáson belül a központi költségvetés hiánya 250.5 milliárd forint, a tb alapok többlete 13.7 milliárd forint, az elkülönített állami pénzalapoké 20.9 milliárd forint volt.

Mérsékelt készletbővülés az USA-ban

Várt feletti ütemben, 0.8 százalékkal bővült januárban a nagykereskedelmi raktárkészletek állománya, míg 2007 utolsó hónapjában 1.1 százalékos bővülésről tett jelentést az Egyesült Államok Kereskedelmi Minisztériuma.

Gyurcsány: "rendkívül macerás" ez az út

Egyszerre két feladata van a Országgyűlésnek a tegnapi népszavazás után: meghallani több mint 3 millió ember "igen" szavazatát a három díj fizetésének eltörlésére, másrészt felelősek vagyunk az egész ország vezetéséért - hangsúlyozta mai napirend előtti parlamenti felszólalásában Gyurcsány Ferenc. A miniszterelnök a népszavazási kampány befejeztével kifejtette: hibának tartja az Alkotmánybíróság döntését, hogy lényegében költségvetést érintő kérdésekben is engedett népszavazást lebonyolítani. Hozzátette azonban: a népszavazáshoz a 2002-2006 közötti laza költségvetési politika is hozzájárult, ahhoz, hogy "fel lehet tenni ilyen kérdéseket".

Ez most nem jött jól - monetáris tanácstag a jegybank politikája ellen

Aligha jön jókor a jegybanknak a jelenlegi helyzetben, hogy egy monetáris tanácstag nyíltan felszólalt a monetáris politika jelenlegi iránya ellen. Bánfi Tamás a Népszabadság mai cikkében (A galamb és a héják) többek között az inflációs célkövetés és a 3 százalékos cél ellen érvel.

Jól teszi-e az MNB, hogy nem interveniál?

Az amerikai értékpapírpiac bizonyos szegmenseinek totális összeomlása a jegybanki alapfunkciók újragondolását teszik indokolttá - írta nemrég Willem Buiter. A London School of Economics (LSE) professzora szerint a mai pénzügyi világban, ahol a hitelezés elsősorban nem a bankokon keresztül, hanem a tőkepiacok közvetítésével folyik a jegybankok esetében értelmetlen a végső hitelező funkció (lender of last resort - LOLR), sokkal inkább a market maker of last resort (MMLR) szerepkör lenne a megfelelő. De vajon érvényes-e ez a nézet a mai magyar értékpapírpiaci környezetben? - teszi fel a kérdést Bebesy Dániel, a Budapest Alapkezelő portfóliómenedzsere. Az alábbiakban az ő írását közöljük.

Elemzői reakciók a választási eredményekre (2.)

Meglepően sokan vettek részt a tegnapi népszavazáson (a választásra jogosult kissé több mint 8 millió fő 50.5%-a), amelyen a voksok 82-84%-a a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj eltörlését támogatta. A jelentős ellenzéki győzelem (egyelőre) nem ingatta meg a kormányfő támogatottságát, a kormány már ma benyújtja a parlamentnek a három díj április elsejei eltörlésére vonatkozó törvényjavaslatát. Az alábbiakban az elemzői véleményekből emelünk ki néhány gondolatot. A külföldi vélemények bővebb terjedelméért kérjük kattintson a Portfolio.hu angol oldalára.

A jegybank elhatárolódik Bánfitól

Nyílt állásfoglalásban határolódik el Bánfi Tamás cikkétől a Magyar Nemzeti Bank. A monetáris tanácstag írása a Népszabadság mai számában jelent meg, az írás az inflációs célkövetés és a jegybank 3 százalékos célja ellen érvel.

Ma februári államháztartási jelentés - mi várható még a héten?

Az előttünk álló hét nem ígérkezik túlságosan mozgalmasnak, bár külföldi és hazai makrogazdasági vonatkozásban is fontos adatok látnak napvilágot. Ma és holnap inkább a hazai, míg a hét második felében a külföldi jelentések miatt izgulhatunk. A múlt héten tapasztalt jelentős kötvénypiaci hozamemelkedésre való tekintettel az Államadósság Kezelő Központ által meghirdetett aukciók érdemelhetnek még különösebb figyelmet.

Hogyan reagál ma a piac a népszavazás eredményére?

Kevés fogódzónk van ezt illetően, hogy milyen reakciókat szül a piacon a népszavazás eredménye. A Portfolio.hu bő egy hónappal ezelőtt végzett felmérése szerint azt mondhatjuk, hogy a piaci hangulat szempontjából kedvezőtlen eredmény született - kérdés persze, hogy az azóta egyre terebélyesedő nemzetközi tőkepiaci válság mellett érdekel-e ez még valakit.

Népszavazás után - Mi lesz az egyetemekkel és az egészségüggyel?

A vártnál is többen szavaztak a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj eltörlése mellett a vasárnapi népszavazáson. Az előzetes adatok alapján is biztosra vehető, hogy megszűnnek az említett - "nem költségvetésinek" minősített - bevételi források. A miniszterelnök ígérete szerint a kormány már holnap kezdeményezheti az említett bevételi tételek megszüntetését. Fontos kérdés, hogy az így eltűnő bevételek a nagy ellátórendszerekben okozhatnak-e komolyabb zavarokat, illetve a népszavazás eredményének van-e a kormányra illetve a miniszterelnök személyére vonatkozó direkt hatása, helyén marad-e Gyurcsány Ferenc.

Meglepően sokan mentek el voksolni a mai népszavazáson

Az 1989-es, úgynevezett négyigenes népszavazás óta a mai, a Fidesz által kezdeményezett népszavazáson volt minden idők második legmagasabb részvételi aránya (több 50%), ami lényegesen magasabb választói aktivitást jelent, mint amit a közvélemény-kutatók vártak. A voksolás mindhárom kérdésben eredményes, mert az érvényesen szavazó választópolgárok több mint a fele a három kérdésre igen választ adott. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a választási eredmények láttán összehívott MSZP-elnökségi megbeszélést követően nem mondott le, jelezte, hogy a népszavazás közjogi következményét végre kell hajtani, és hangsúlyozta, hogy erős támogatottságot tapasztal párt frakciója részéről a változások politikája mellett.

Az eurózóna lassulása nem lesz számottevő hatással a régióra (JP Morgan)

Az amerikai recessziós félelmek erősödése és az erurózóna várható lassulása kapcsán felmerül a kérdés, hogy a kelet-közép európai országok növekedési pályáját mennyiben befolyásolják majd ezek a hatások. Az eurozóna lassulása előreláthatólag nem lesz számottevő hatással a régió gazdasági teljesítményére - véli a JP Morgan. Ezt azzal indokolják, hogy az eurozóna növekedéslassulását a kelet-közép európai országok exportkilátásainak romlása kísérheti ugyan, de az erős hazai keresletre való tekintettel nem várható a régió gazdasági teljesítményének számottevő gyengülésére.

Mégis volt MNB-PM-ÁKK egyeztetés az állampapírpiaci válság kapcsán

Aggodalomra nincs ok, a szakemberek foglalkoznak a helyzettel - mondta Veres János pénzügyminiszter pénteken délután az MTI-nek. "A piacok elemzése zajlik. Folyik az egyeztetés ez ügyben az érintett szereplők - a Pénzügyminisztérium, a jegybank és az ÁKK - között - tette hozzá a pénzügyminiszter. "Nincs tudomásom arról, hogy központi intézkedés készülne az állampapír-piacon" - válaszolta újságírói kérdésre Veres János.

Öt éve nem láthattunk ilyen gyenge munkaerőpiaci adatot az USA-ban (3.)

Az amerikai munkaügyi minisztérium februári munkaerőpiaci jelentése szerint a várttal ellentétben ismét nem bővült, hanem csökkent a tengerentúlon a nem mezőgazdasági új munkahelyek száma, ami a gazdaság munkahelyteremtő képességének jelentős romlására utal és növeli a recesszióval kapcsolatos félelmeket is. A ma közzétett adatok fokozzák azokat a várakozásokat, melyek szerint a jövő heti Fed ülésen újabb jelentősebb mértékű kamatvágásra kerülhet sor.

Biztató évkezdet a külkereskedelemben

Az év végi lekonyulás után januárban élénkült a külkereskedelmi forgalom. Néhányhónapon belül biztosan elérjük azt az állapotot, hogy a külkereskedelmi mérleg éves alapon többletet mutasson fel.

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Kiszámoló

CSOK csapda

Gábor írt egy tanulságos levelet. A meglévő gyerekük mellé úton volt a második, s úgy gondolták, hogy ideje lenne...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.