Gazdaság

Két évvel ezelőtt volt utoljára ilyen alacsony az eurozóna növekedése

Az előzetesen közzétett értékeknél jelentősebb mértékű növekedéslassulásról és a termelői árindex megugrásáról tett jelentést az Eurostat, fokozva azokat a várakozásokat, melyek szerint továbbra is 4 százalékos szinten maradhat az eurozóna irányadó rátája. A növekedés lassulását a háztartási fogyasztás és a kormányzati vásárlások visszaesése, míg a termelői árak emelkedését az energia drágulása indokolja.

Újabb rekord Szlovákiában

Az előzetesen közétett számokat is meghaladta a szlovák gazdaság növekedési üteme 2007 negyedik negyedévében. Egy év alatt 14.3 százalékkal növekedett a szlovák gazdaság, míg az első becslések 14.1 százalékos értékről szóltak.

Véget kell vetni a dollárgyengülésnek - verbális intervenció az eurozónában

Az eurozóna pénzügyminiszterei és Jean-Claude Trichet EKB elnök tegnap verbális intervenciót hajtott végre, miután az euró történelmi csúcsra erősödött a dollárral szemben. A dollár gyengülése kedvezőtlen hatással van az eurozóna exportkilátásaira, ezért a szakemberek szerint minél előbb véget kell vetni az árfolyam-gyengülési periódusnak. Az erős dollárt az eurozóna és az Egyesült Államok döntéshozói is támogatják.

Javított a szlovák besorolás kilátásán az S&P - új csúcson a korona

A 2009-es euróbevezetés növekvő esélyére hivatkozva az eddigi stabilról pozitívra változtatta tegnap kora esti közleményében Szlovákia szuverén adósminősítésének ("A") kilátását a Standard and Poor's. A nemzetközi hitelminősítő úgy látja, hogy az erős koronaárfolyam, a mérsékelt infláció és a viszonylag szigorú 2007-es költségvetési gazdálkodás miatt teljesítheti Szlovákia a 2009-es euróbevezetéshez szükséges kritériumokat.

Az Állami Autópálya Kezelőből részesedhet először a magyar polgár

Legkorábban az Állami Autópálya Kezelő Zrt.-nek van esélye a kormány által meghirdetett új tulajdonosi program keretében tőzsdére kerülni - tudta meg a Népszabadság. A lap információi szerint a második "jelölt" a Magyar Villamos Művek (MVM) lehet; azonban a központi áram-nagykereskedő esetében szóba jöhet a tőkeemeléses magánosítás is, amelynek bevétele a céget illetné meg. Az MVM tőzsdei bevezetése, ha megvalósul, akkor 2009-re tolódhat.

Ekkora zuhanást 14 éve láttak utoljára - újabb negatív hír az amerikai ingatlanpiacról

A feldolgozóiparon kívül az amerikai lakáspiacról is negatív hírek láttak napvilágot, melyek szintén meglepték a piacokat. Kereskedelmi Minisztérium adatai szerint az építőipari kiadások egy hónap alatt 1.7 százalékkal estek vissza, míg az elemzők 1.1 százalékos csökkenésre számítottak. További kedvezőtlen fejlemény, hogy a tárca a decemberi -1.1 százalékos értéket -1.3 százalékra módosította.

Csúcson az olaj és az arany! - A részvények esnek, a nyersanyagok száguldanak

Percekkel ezelőtt új, 103.8 dolláros csúcsra futott az áprilisi határidős olaj árfolyama. A hirtelen 2%-os emelkedésnek hátterében nagy valószínűség szerint a dollár árfolyamának hasonló ütemben történet gyengülése játsza a főszerepet, melynek hatására egyébként az arany árfolyama is új, 989 dolláros csúcsra futott.

Erősödnek a recessziós félelmek az ipari adatok láttán

A januári átmeneti emelkedést követően februárban ismét csökkenést jelzett az amerikai ISM intézet által közölt feldolgozóipari beszerzési menedzser index. Ez arra utal, hogy az ingatlanpiaci korrekció és a hitelpiaci problémák továbbra is negatívan hatnak a növekedési kilátásokra, ami növelheti annak valószínűségét, hogy az Egyesült államok gazdasága recesszióba került.

Alkudozás, kamatemelés, inflációs célfeladás - vadul találgat a piac a jegybankról

Egy héttel ezelőtt a sáveltörlés kapcsán még a jegybanki, gazdaságpolitikai hitelesség javulásáról beszéltek a szakértők, mára viszont nagyot fordult a világ. A befektetők kockázatkerülő hajlamának erősödése kapcsán átértékelődni látszanak a jegybank legutóbbi döntései. Ma már a piac úgy látja, hogy egyértelműbb üzenetet kellett volna küldeni, és a sáveltörlés mellett meg lehetett volna kezdeni a kamatemelési ciklust is. Ennek hiányában a jegybank úgy tűnik fel a piac szemében, mint aki rossz alkut kötött a kormánnyal, és a sáveltörléssel megkapott eszközeivel nem kíván élni. A fordulatban a globális hangulat romlása mellett az erőtlen kommunikáció is szerepet játszhat.

Inflációs kockázatok aggaszthatják az EKB-t - fókuszban a kamatdöntés

Miután januárban minden eddiginél magasabb szintre emelkedett az eurozóna harmonizált éves inflációja, az Eurostat első becslése februárra is 3.2 százalékos drágulási ütemet jelez, ami 1.2 százalékponttal meghaladja az az Európai Központi Bank (EKB) középtávú célkitűzését és az egy hónappal korábbihoz hasonlóan eddigi legmagasabb értéknek számít és egyre valószínűtlenebbé teszi a kamatcsökkentést.

Rövid életű volt a fellángolás: visszaesett az üzleti bizalom

Januári megugrás után újra a semleges helyzetet jelző 50 pont körüli szintre esett vissza a beszerzési menedzser index. A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) konjunktúramutatója februárban 50.6 ponton állt, fél éve a legalacsonyabb szinten, igaz, még mindig a növekedést jelző tartományban.

Lefelé tart az eurozóna ipara - a spanyolok a leggyengébbek

Az előzetes adatközléssel megegyezően 52.3 pontra csökkent februárban az eurózóna feldolgozóipari beszerzési menedzser indexe, ami 0.5 pontos romlás ez előző hónaphoz képest és október óta a legalacsonyabb értéknek számít. A BMI tehát továbbra is 50 pont (a bővülés és a zsugorodás határvonala) felett van - ami a gazdasági aktivitás mérsékelt emelkedését jelzi -, bár Spanyolországban már januárban is ennél alacsonyabb értékről tettek jelentést.

Bejött a papírforma az orosz elnökválasztáson

64%-os választási részvétel mellett a voksok 70.2%-át kapta a csaknem teljeskörűen feldolgozott adatok szerint a tegnapi orosz elnökválasztáson Dmitrij Medvegyev, Vlagyimir Putyin jelenlegi elnök favorizált utóda. A Központi Választási Bizottság bejelentése szerint Medvegyev rekordszámú, 50.4 millió szavazatot kapott, ez az eredmény ellensúlyozhatja a 70.2%-os, lényegében csalódást keltően alacsony választási győzelem tényét.

Egyre pesszimistább a feldolgozóipar? (USA-előzetes)

Ma délután négy órakor a feldolgozóipari ISM-index februári és az építőipari kiadások januári alakulásáról érkezik adat az Egyesült Államokból. Az amerikai recessziós félelmek miatt az ingatlanpiaci adatokat különös figyelemmel kíséri a piac, így a feldolgozóipari adatokkal együtt mindkét hír piacmozgató lehet.

Inkább fizetnek a "veszteséges" egyéni vállalkozók

Az adóhatósági fenyegetettség megtette a hatását, alig volt ugyanis olyan papíron veszteséges egyéni vállalkozó, aki fel merte vállalni, hogy a szokásosnál keményebb adóellenőrzést kap. A sima ellenőrzés persze így is jöhet, sőt, akár vagyonosodási vizsgálat is, de valószínűbb, hogy a többséget békén hagyják - írja beszámolójában az Index.

Marad a kamat az euróövezetben? - csütörtökön megtudhatjuk

Ezen a héten fontos makrogazdasági adatok ékeznek a fejlett piacokról, míg magyar vonatkozásban csak a pénteki nap ígérkezik sűrűbbnek. Az alábbi összeállítás alapján egyértelműen kiderül, hogy az előttünk álló hét egyik napján sem fogunk unatkozni.

Tényleg csökkennek a gyógyszerárak?

Az egészségügyi reform részeként elfogadott gyógyszer-gazdaságossági törvény, erős árversenyre kényszeríti a gyógyszergyártó cégeket: 2007. áprilistól kezdve minden hónapban csökkennek a gyógyszerárak, a rendszerváltás óta még csak hasonló mértékű csökkenésre, vagy hasonló tendenciára sem volt példa - írja közleményében az Egészségügyi Minisztérium. Ez azonban így erős általánosítás, hiszen a KSH adataiból kiderül, a gyógyszerek általános árszintje stagnált, enyhén emelkedett.

Újra túlhevülés veszélye fenyegeti Kínát

2006 augusztusa óta először most újra a kínai gazdaság túlhevülésével kapcsolatos félelmek felerősödését jelzi a Deutsche Bank kínai túlhevülés indexe. A mutatót képező minden egyes alindex - import, kiskereskedelmi forgalom, ipari forgalom, pénzkínálat és bankhitelek - egy év alatt számottevő (közel 20 százalékos) emelkedést jelzett.

Javítják az áfatörvényt

Három esztendőn át készült, januárban lépett hatályba, de már most több ponton módosítják az újrakodifikált áfatörvényt. A Pénzügyminisztérium pénteken kora délután nyújtotta be az Országgyűléshez az idei első adócsomagot, amelyben az áfatörvényen kívül az adózás rendjéről szóló törvényen is korrekciókat hajtanak végre - számol be az Index.

Megrendítették a fogyasztói bizalmat a pénzpiaci problémák

A felülvizsgált adatok is a michigani körzet fogyasztói bizalmi indexének jelentős visszaesését jelzik februárban, bár az előzetesen közzétett adatot enyhén felfelé 69.4 pontról 70 pontra korrigálták. A gyenge adat azt jelzi, hogy a lakossági hangulatra erőteljesen rányomta a bélyegét a gazdaság növekedésének lassulás és a kilátások romlása.

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Kiszámoló

CSOK csapda

Gábor írt egy tanulságos levelet. A meglévő gyerekük mellé úton volt a második, s úgy gondolták, hogy ideje lenne...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.