Gazdaság

Az USA gazdasága a negyedik negyedévben teljesített a leggyengébben (2.)

0.6 százalékkal növekedett évesítve az Egyesült Államok gazdasága a tavalyi negyedik negyedévben. A piac is erre az értékre számított a különböző konszenzusok alapján. A harmadik negyedévben 4.9 százalékos növekedési ütemet mértek, így a negyedik negyedéves GDP adat 2007 első negyedéve óta a leggyengébbnek számít.

Kevesebben fordultak munkanélküli segélyért az USA-ban (2.)

Múlt héten 9 ezerrel 366 ezerre emelkedett az első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma az Egyesült Államokban. A piac 360 ezer körüli értékre számított, de a friss adat így is a munkaerőpiaci folyamatok enyhe erősödését jelzi. A négyhetes mozgóátlag, amely a heti nagyobb ingadozásokat kisimítja két éves csúcsra, 358 ezer főre emelkedett.

Már az EKB is a szlovák euróbevezetés miatt aggódik?

Erős kételyek vannak afelől, hogy Szlovákia képes lesz az inflációs kritérium teljesítésére - hallatszódnak hangok az Európai Központi Bank felől a Thomson információi szerint. Jean-Claude Trichet elnök tegnapi beszédében meg is jegyezte, hogy a bank Szlovákián kívül a többi csatlakozni kívánó ország teljesítményét is különös figyelemmel követi. A legfrissebb konvergencia jelentést májusban teszik közzé, a monetáris ügyekért felelős bizottság pedig előreláthatólag az év közepén dönt majd a szlovákok euróbevezetési terveit illetően.

Biztos a hétfői kamatemelés - tovább emelkedő inflációs várakozások

A februári tanácstalanság után szinte egyöntetűen kamatemelést várnak az MNB-től az elemzők a Reuters márciusi felmérésben. A hétfőre várt kamatemelés méretét illetően megoszlanak a vélemények, de a nagy többség arra számít, hogy a jegybanki alapkamat negyed százalékponttal 7.75 százalékre emelkedik. Ez az eredmény összhangban van a Portfolio.hu tegnap közzétett felmérésének eredményével. A hírügynökségi felmérésben folytatódtak az elmúlt pár hónap folyamatai: némileg tovább emelkedtek az inflációs előrejelzések és tovább csökkentek a gazdasági növekedés ütemére vonatkozó jóslatok.

Tovább erősödhet a jen, a dollárnál megállhat a gyengülés

A Saxo bank elemzői a kanadai dollár japán jen keresztet vizsgálják technikai szemmel, és véleményük szerint a jennek további erősödést mutathat. A Straiton&Partner elemzői a dollár árfolyamának konszolidálódására számítanak és véleményük szerint a zöldhasú csak rövid időre süllyedne a korábbi mélypont alá.

Egy galamb hang a tanácsból - Neményi nem emelne kamatot

Az inflációs előrejelzés felfelé mutató kockázatainál sokkal erősebbek a gyenge növekedési kilátásokkal összefüggő lefelé mutató rizikók - írja Neményi Judit, a monetáris tanácstagja a Figyelő friss számában.

Ma a GDP adatok miatt izgulhatunk (USA-előzetes)

Ma délután fél kettőkor a heti friss munkanélküli segélykérelmek múlt heti alakulásáról és a negyedik negyedéves felülvizsgált GDP-növekedésről érkeznek adatok. A holnap megjelenő személyes fogyasztási-kiadási statisztika előtt a mai GDP jelentés is meghatározó lehet a növekedési kilátások alakulását illetően.

Bóna Ákos a GKM új szakállamtitkára

Bóna Ákos az új, infokommunikációs ügyekért felelős szakállamtitkár a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumban - áll a tárca közleményében.

Ma este Kovács Árpád az Arénában - kérdezzen Ön is!

Ma este 7 órától Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék elnöke lesz az Info Rádió Aréna című műsorának vendége. A téma az államháztartás ellenőrzésének aktuális kérdései, a korrupció elleni küzdelem. Kérdezzen Ön is a vendégtől!

Optimistább német fogyasztók (3.)

A várakozásokkal ellentétben nem stagnált, hanem enyhén emelkedett a GfK kutatóintézet által számított fogyasztói bizalmi index Németországban. A ma reggel közzétett, a mintegy 2000 fő megkérdezésével végzett felmérés alapján számított előretekintő jellegű mutató márciusban 4.5 pontról 4.6 pontra emelkedett.

Mit mond a profi? - Érdemes lehet aranyba fektetni

A dollár árfolyamának gyengülése meghozta a vevőket az arany piacára, így a nemesfém árfolyama tegnap felfele tudta venni az irányt. A BlackRock, az egyik top arany befektetési alapkelezlő a szűkös kínálati oldal miatt az aranyár további emelkedésére számít meghaladva a korábbi 1,030 dolláros rekordszintet.

"Másfél évig úgy kellett tennem, mintha..." - Gyurcsány újra elmondhatja őszödi beszédét

A politikai konstellációt és a gazdaságpolitikai teljesítményt figyelembe véve úgy fest, hogy Gyurcsány Ferenc elismételheti elhíresült őszödi beszédének egyik kulcsmondatát. "Majdnem beledöglöttem, hogy másfél évig úgy kellett tenni, mintha kormányoztunk volna" - mondta akkor a miniszterelnök. Az újabb másfél éves szakasz az idén megkezdődött, ezzel keretbe foglalva a periódust.

Hamarosan szigorít a cseh jegybank is?

A cseh jegybank mai ülésén az irányadó ráta tartásáról (3.75%) döntött, a monetáris tanács hét tagja közül csupán egy támogatta a 25 bázispontos kamatemelést. Az inflációs pálya alakulását illetően igen erős a bizonytalanság (inflációs és dezinflációs tényezők egyaránt jelen vannak), így a 2008-as kamatpálya alakulását illetően megoszlanak a vélemények.

Májustól emeli a nyugdíjakat a kormány

A korábbi értesüléseknek megfelelően kormányzati makrogazdasági pálya változásával összefüggésben nyugdíjemelésről döntött a kabinet. Eszerint éves szinten 1.1 százalékos emelésre kerül sor, ez a büdzsének nagyjából 32 milliárd forintjába kerül majd - igaz, a fedezet automatikusan képződik.

Megugrott az olajár a készletadatokra, közel 3%-os pluszban az árfolyam (2.)

Percekkel ezelőtt tette közzé az amerikai Energia Információs Hivatal a múlt heti olajkészletek alakulása. A nyersolajkészletek stagnáltak, a benzinkészletek 3.3 millió hordóval estek, a finomított termék készletek 2.2 millió hordóval csökkentek. Az olajár az adatok előtt 2%-os pluszban tartózkodott, majd hirtelen 2.8%-os pluszba ugrott.

Kamatot emelt a lengyel jegybank is

A piaci várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal 5.75 százalékra emelte a lengyel jegybank irányadó rátájának szintjét. A kamatemelést alapvetően a felfelé mutató inflációs kockázatok indokolják, a lengyel inflációs ráta jelenleg jóval a jegybank 2±1 százalékos célja felett van és elemzők szerint a következő hónapokban sem várható az inflációs nyomás mérséklődése.

Mélyponton az amerikai új lakások értékesítése (2.)

A vártnál kisebb mértékben csökkent az új lakások értékesítési volumene februárban az Egyesült Államokban. Az évesített tényadat 590 ezer egység lett, a várt 582 ezer körülivel szemben. Az értékesítési volumen további esése azonban újabb negatív jelzést ad az amerikai lakáspiacról, bár a képet némileg árnyalja, hogy a januárra eddig közzétett 588 ezres adatot most, 601 ezerre módosította a Kereskedelmi Minisztérium. Februárban 1.8 százalékkal csökkent az új lakások értékesítésének volumene az Egyesült Államokban, ami 13 éves mélypontnak számít.

Most olcsón juthatsz a feketéhez!

Az International Coffee Organization vezérigazgatója, Nestor Osorio egy konferencián tartott beszéde szerint az európai feltörekvő piaci kávé fogyasztás emelkedése várható a következő években. Olyan országokban vár fogyasztás növekedést a szakértő, mint Litvánia, Lettország, vagy Szlovénia. A piacon a keresleti és kínálati oldal egyensúly közeli helyzetben lesz, így az árfolyam a jelenlegi szintekről már nem fog jelentősen esni.

Tovább zuhant a tartós cikkek rendelésállománya (2.)

Februárban 1.7 százalékkal csökkent a tartós cikkek rendelésállománya az Egyesült Államokban, míg a piac 1.5 % körüli bővülésre számított.. A januári -5.3 százalékos értéket -4.7 százalékra módosította a Kereskedelmi Minisztérium.

Trichet: az árfolyamkilengések kedvezőtlenül érinthetik a növekedést

Az euró erősödése komoly hatással lehet az eurozóna gazdaságára - mondta Jean-Claude Tichet EKB elnök az Európai Parlament gazdasági és monetáris ügyekért felelős bizottsága előtt. Az elnök szerint a jelenlegi helyzetben a nagyobb árfolyam-elmozdulások komoly aggodalomra adhatnak okot.

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Kiszámoló

CSOK csapda

Gábor írt egy tanulságos levelet. A meglévő gyerekük mellé úton volt a második, s úgy gondolták, hogy ideje lenne...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.