Szaúd-Arábia, India, Dél-Afrika, Thaiföld, Indonézia, Mexikó és az Egyesült Arab Emírségek nem írták alá az Ukrajna békéjéről szóló csúcstalálkozó záróközleményét, amelyen több mint 90 ország vett részt.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a buergenstocki találkozót követően kijelentette, hogy a nyugati és más vezetők támogatása az Ukrajnának szóló békefolyamatban azt mutatja, hogy a nemzetközi jogállamiság helyreállítható. A kétnapos svájci csúcstalálkozón számos ország képviselője vett részt, akik együttesen keresték a megoldást az ukrajnai konfliktus békés rendezésére.
Kaliforniában, Los Angeles közelében hatalmas tűzvész pusztít, amely miatt már 1200 embert evakuáltak. A Post Fire névre keresztelt tűz 4400 hektáron égett. A hatóságok figyelmeztetik a lakosokat az esetleges további evakuálásokra - közölte a Sky News.
Markáns melegedés veszi kezdetét, egyre nagyobb területen számíthatunk hőségre. Emellett általában sok napsütés várható, és az UV sugárzás is nagyon erős lesz - írja a HungaroMet Zrt.
Teherán vasárnap visszautasította a G7 csoportnak az iráni atomprogramra vonatkozó nyilatkozatát, amelyben a hét legfejlettebb ipari ország vezetői az urándúsítás fokozása, illetve nukleáris programjának eszkalációja miatt elítélték a közel-keleti államot - írja az MTI.
A Byd elektromosautó-gyártó újabb csarnokok alapozására kért engedélyt Szegeden, amivel szinte megduplázódik a gyár eddig ismert területe. Nagy Sándor szegedi városfejlesztési alpolgármester is beszélt korábban arról egy interjúban, hogy a kínaiak az engedélyeket lépésről-lépésre szerzik meg a gyárhoz, miután a terület a birtokukba kerül. Ez három részletben zajlik, a második átadási fázis határideje szeptember, az utolsóé pedig az év vége - írja a Telex.
A rezsiszámlák jelentős részét teszik ki a streaming-előfizetések. A Pénzcentrum utánajárt, hogy milyen előfizetésekre költjük el a legnagyobb összegeket, illetve, hogy a streaming ágazat változásaira reagálva, működhet-e a legújabb spórolós trükk.
Hamarosan kiderül, kik lesznek a Tisza párt európai parlamenti képviselői - derül ki abból a válaszból, amelyet a közel 30 százalékos eredményt elérő párt elnöke adott a 444-nek.
Vlagyimir Putyin orosz elnök nem zárja ki a tárgyalásokat Ukrajnával, ám ehhez bizonyos garanciákra szükség lesz a tárgyalások hitelességének biztosításához - jelentette be Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője vasárnap.
Hétfőn jelent meg a Magyar Közlönyben az új kormányrendelet, amely számos változást hoz a dohánytermékek piacán. A legfontosabb módosítások közé tartozik a nikotinpárnák szabályozása, valamint a cigarettás dobozok és hevített dohánytermékek csomagolásának konkretizálása - számolt be a 24.hu.
Egészen szélsőséges időjárási körülmények uralkodnak Kínában, amíg Észak-Kínában hatalmas a hőség, addig délen súlyos árvizek sújtják Fujian és Guangxi tartományokat, ahol nemrég egy diák is életét vesztette.
Két történelmi jelentőségű bírósági ítélet is született az elmúlt időszakban a klímavédelem ügyében, amelyek alapján szerzőnk azt sürgeti, hogy az energetikában is előremutató modellt kell felépíteni, és "invesztálni kell többek között az energia megtermelését, szállítását / tárolását és elosztását végző rendszerekbe is". Előrebocsátja: "Ez sajnos azt is jelenti, hogy az EU lakosainak meg kell fizetnie technológiai átmenet árát. Aki korábban ébredt, annak kicsit kevesebbet, aki még kótyagos a szunditól azoknak többet. Egy biztos: most utólag, egy összegben sokkal fájóbb lesz, mint lett volna apránként, az össznépi házimozi-bulik, vagy új és folytatódó környezetszennyező beruházások támogatása helyett."
Aleksandar Vučić szerb elnök bejelentette, hogy újra megvizsgálják a Rio Tinto által tervezett lítiumbánya projektjét, amely két évvel ezelőtt hatalmas környezetvédelmi tiltakozások miatt került le a napirendről.
A napsütést a mai napon alig fogja árnyékolni felhő, így az UV-sugárzás, erős, nagyon erős, néhol pedig az extrém erős fokozatot is eléri majd - figyelmeztet az Időkép.
Az üres álláshelyek aránya 2,6%-ot tett ki az EU-ban 2024 első negyedévében, vagyis nem változott a mutató az előző negyedévhez képest. Az előző év azonos időszakához képest azonban 0,3 százalékponttal csökkent a ráta – olvasható ki az Eurostat friss adataiból. Ezzel folytatódott az a közel két éve tartó trend az unióban, hogy a betöltetlen állások aránya csökken vagy stagnál. Ez nem is meglepő, hiszen az EU gazdasága az elmúlt négy negyedévben csak minimális mértékben (0,1, illetve 0,3%-kal) tudott bővülni az előző negyedévekhez képest. Az üres álláshelyek hazai aránya 2,2% volt az idei év első három hónapjában, amivel hazánk a tagországok középmezőnyében helyezkedik el.
Nemrég letelt az ötödik Orbán-kormány első két éve, ami egyben azt is jelenti, hogy félidejéhez érkezett a választási ciklus. Ebből az alkalomból Zsiday Viktorral, a Citadella Alap portfóliómenedzserével, valamint Madár Istvánnal, lapunk vezető makrogazdasági elemzőjével értékeltük a kabinet gazdaságpolitikai eredményeit. Az elemzők a nagyképet nem látják túl hízelgően, a következő két évben viszont simán benne van, hogy jobb lesz, mint a ciklus első fele. Az inflációs pályáról megoszlanak a vélemények, az akkumulátorgyártást viszont úgy vélik, a ciklikus visszaesés miatt korai lenne temetni, a hosszú távú hatás tekintetében persze kétséges, hogy valaha bejön-e a kormány számítása – egyebek mellett ezekről a témákról is szó volt a Portfolio Checklist vasárnapi különkiadásában, amit ebben a cikkben meg lehet hallgatni, és főbb állításait tekintve el is lehet olvasni. A műsor már meghallgatható a Spotify-on, az Apple Podcasten, a többi nagy podcast platformon, és a cikk végén beillesztett lejátszóban is.
Az új KRESZ 2026-tól léphet életbe, növelve a szabályosan közlekedők felelősségét és védve a védtelenebb közlekedőket. A változtatások célja egy korszerűbb, érthetőbb és rövidebb szabályrendszer kialakítása - tudósít a Telex.
Szeletelt sonka, tonhalkonzerv, csokoládé és kutyaeledel is van azon termékek között, amelyek mérete csökkent vagy csökkenni fog és erről a gyártó vagy a forgalmazó tájékoztatta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalt (Nébih).