Gazdaság

Mégsem javul a német gazdasági hangulat (2.)

Májusban a várakozásokkal ellentétben nem emelkedett, hanem tovább csökkent a piac által különös figyelemmel kísért német ZEW intézet gazdasági hangulatindexe, amely a konjunktúra-kilátások romlására utalhat. A mutató -40.7 pontról -41.4 pontra zuhant, míg a piac -37.5 pont körüli értékre számított.

Siralmas helyzetkép a magyar gazdaságról

A gazdaság duális szerkezete és gyenge növekedési teljesítmény alapján szomorú értékelést tettek közzé az Oriens intézet szakértői Magyarországról. A kettészakadt gazdaság és a kifulladt növekedési modell arra sarkallta a közgazdászokat, hogy átfogóbb látleletet készítsenek, illetve megoldási javaslatokat tegyenek.

Újabb olajcsúcs - megállíthatatlanul száguld az árfolyam

Úgy tűnik, az olaj árfolyamának száguldását semmi sem állíthatja meg, a tegnapi napon ismét új csúcsot állított fel. A WTI nyersolaj záró ára még soha nem volt olyan magas, mint tegnap, elérte a hordónkénti 127.3 dollárt.

Rendkívüli hitelek a kínai földrengés károsultjainak

A legnagyobb kínai bankok rendkívüli hitelek nyújtásával és a hitelezési kondíciók lazításával próbálják könnyíteni a földrengés sújtotta területen élők helyzetét. Tegnap éjfélig már összesen 2.99 milliárd jüannyi rendkívüli hitelt folyósítottak a rászorulók számára. A kínai kormány becslései szerint a Sichuan tartománybeli földrengés mintegy 20 milliárd dolláros veszteséget okozott, ezen belül a régió vállalatainak kára meghaladja a 9 milliárd dollárt (67 milliárd jüan).

IMF: további kockázatok a pénzügyi rendszerben

A globális pénzpiaci problémák miatt továbbra is komoly stabilitási kockázatok fenyegetik a világ pénzügyi rendszerét - nyilatkozta John Lipsky, az IMF vezérigazgató helyettese egy mai tokiói konferencián.

Azok a boldog szép napok: a rendszerváltás előtti időket sírjuk vissza

Hazánkban tízből hat felnőtt véli úgy 2008-ban, hogy a második világháború és a rendszerváltás közötti időszak volt a legboldogabb. A GfK Hungária legutóbbi megkérdezésének eredményei szerint az 50 éves és idősebb korosztályban az e véleményt osztók aránya egyenesen 80 százalék körül alakul.

Csökkenhet a termelői árnyomás? (USA-előzetes)

Ma délután is csak egyetlen makrogazdasági jelentés érkezik az USA-ból, fél háromkor a termelői árak áprilisi alakulásával kapcsolatos adatokat teszik közzé. A friss inflációs jelentésnek előreláthatólag nem lesz számottevő piacmozgató hatása, miután a kamatvárakozások szempontjából fontosabb szerepet betöltő fogyasztói árindex áprilisi értékei már múlt héten nyilvánosságra kerültek.

Szeptemberben véget érhet a recesszió

Az amerikai gazdaság recessziója a következő szeptember körül érhet véget - derül ki a National Association for Business Economics felméréséből. A megkérdezett elemzők szerint a hitelpiaci válság és az ingatlanpiaci korrekció nehezén már túl vagyunk, 60 százalékuk szerint a második félévben mind a vállalatok mind pedig a fogyasztók könnyebben juthatnak majd hitelhez.

Javuló konjunktúra-kilátások az USA-ban (2.)

A következő hónapokban az amerikai konjunktúra enyhe élénkülése várható - a Conference Board által ma közzétett előrejelző szerepű makroindikátorokból képzett kompozit mutató áprilisi értéke alapján. A leading indicators a várt stagnálással ellentétben 0.1%-kal emelkedett.

Még mindig emelkednek a nemesfémek

Az arany vezényletével tovább emelkedtek a nemesfémek árai Londonban arra vonatkozó spekulációk miatt, hogy a növekvő árupiaci árak ösztönzik a keresletet és ekképp e termékek mintegy menedékként szolgálnak az infláció ellen.

Elbukott a közpénzügyi csomag, de a látszatra még adnak

Bizonyos, hogy nem lesz semmi a józan költségvetési politika folytatását kikényszerítő közpénzügyi csomagból, de azért, hogy a kínos gazdaságpolitikai eset a külföldi befektetők számára kedvezőbbnek tűnjön (azaz a nyilvános szakaszban haljon el az ügy valamilyen politikai erők ellenállásán), a parlament még fut egy felesleges kört a törvényjavaslat tárgyalásáról holnap - foglalja össze a történet lényegét az Index. Internetes laptársunk információi szerint az alkotmányban rögzített kiadási korlátok elfogadására nincs esély.

Segíti-e az uniós agrárreformot az élelmiszerár-robbanás?

Elképzelhető, hogy a szemeink előtt zajló élelmiszerdrágulás hatására a közös agrárpolitika egy markáns, ám sokat vitatott elemétől szabadul meg az Európai Unió. Legalábbis a szakértők szerint az agrárminiszterek mai találkozóján újra megfogalmazódik az igény a kínálati korlátozások eltörlésére. Ettől persze még az unió agrárpolitikája további átalakításokra is rászorulna.

20%-os húsáremelkedés jöhet rövid távon

Az alapanyagárak jelentős emelkedése miatt már napokon belül mintegy 20%-os áremelés következhet be a friss húsok bolti kiskereskedelmi árában, míg a készítményeknél 10-15%-os drágítás várható a nyári hónapokban - írja húspiaci körképében a Világgazdaság.

Életjeleket mutat a tetszhalott magyar építőipar

Márciusban 2.5 százalékkal haladta meg az építőipari termelés volumene az egy hónappal korábbi szintet. Ezzel a második egymást követő hónapban tud bővülni az ágazat, reményt adva, hogy a mélyrepülés után jöhet némi magára találás. Csodákra ugyan nem kell számítanunk, de a tavalyi gyenge év után előállhat az a furcsa helyzet, hogy az idén az építőipar tulajdonképpen segíti a gazdasági gyorsulást.

Leállítja az USA a stratégiai olajkészeletek felhalmozását

Az Amerikai Energia Ügynökség leállítja a stratégiai kőolaj készletek növelését amikor a jelenlegi szállítási szerződések lezárulnak, nem ír alá szerződéseket a második félévre - jelentette be pénteken a hivatal szóvivője. A Kongresszus már elfogadta a javaslatot és a Fehér Ház sem fogja megvétózni a döntést a hírek szerint.

Júliustól 10% körüli gázáremelés - előttünk még az árrobbanás java

Míg múlt pénteken arról szólt egy hír, hogy a kormányzati struktúra átalakítása miatt akár túl rövid lehet az idő, hogy ki tudja hirdetni a kormány a júliusi gázáremelést, addig a Népszabadság szombati száma már konkrét emelési elképzelésekről cikkezett, amelyet a jogutód Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium nem erősített meg, de nem is cáfolt. A lap információi szerint júliustól 10% körüli, vagy kissé ez alatti lakossági áremelés jöhet az eredeti 12.4%-os javaslattal szemben, míg az ipar és a közületek gáztarifáit 8%-kal emelik. Ezzel még nincs vége: az importárak jelentős felfutása miatt októberben már most mintegy további 10%-os lakossági gázáremelés várható. Az igazi gázárrobbanás azonban csak jövőre lesz.

Nem gyengül tovább az amerikai konjunktúra? (USA-előzetes)

Ma délután csupán egyetlen jelentés lát napvilágot az USA-ban, négy órakor a konjunktúra jó előrejelzőjének számító leading indicators áprilisi értékét teszik közzé. A lakáspiaci korrekció folytatódására utaló jelek és az amerikai háztartások pesszimizmusa miatt a mutató stagnálására számítanak az elemzők, bár a fontos megjegyezni, hogy a becsült értékek széles sávban, -0.6 és 0.2 százalék között szóródtak. A mérsékelt optimizmusra az adhat okot, hogy folyamatosan emelkedik a Fed irányadó rátája és a 10 éves kötvényhozamok közötti különbség.

Újra Orbántól vár segítséget a gazdasági elit

A Világgazdaság értesülése szerint találkozóra készülnek Orbán Viktorral, a Fidesz elnökével azok a gazdasági szereplők, akik szinte pontosan két évvel ezelőtt nagy port felvert kiáltványban fogalmazták meg az ország előtt álló legfontosabb gazdaságpolitikai tennivalókat.

Eurozóna: most jön csak a lassulás?

Ezen a héten minden bizonnyal a konjunktúramutatókra figyelnek majd a befektetők, az Egyesült Államokból, az eurozónából, illetve azon belül Németországból is érkeznek friss adatok. Hazai vonatkozásban a pénzügyminisztérium holnapi államháztartási sajtótájékoztatója mellet a márciusi építőipari és kiskereskedelmi statisztika érdemelhet különösebb figyelmet.

Vedd meg a forintot, add el a koronát! (Calyon)

A cseh és magyar inflációs ráták és alapkamatok közötti különbségek várható változása a forint árfolyamának kedveznek, ezért a cseh korona eladásában és a forint vásárlásában látják az üzletet a Calyon elemzői - áll az általuk készített ajánlásban.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Egész életében minimálbérre volt bejelentve? Akkor ennyi nyugdíjra számíthat
Kiszámoló

CSOK csapda

Gábor írt egy tanulságos levelet. A meglévő gyerekük mellé úton volt a második, s úgy gondolták, hogy ideje lenne...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.