Gazdaság

A főváros is nyerhet a kormány tervével

A főváros is nyerhet a kormány tervével

A főváros is nyerhetne azzal, ha a 14 alattiak ingyenes utazását törvénybe iktatnák, ugyanis akkor Budapestnek is járna a szociálpolitikai menetdíj-támogatás a kormánytól. Így, hogy Budapesten a Fővárosi közgyűlés döntött az ingyenessé tételről, nem jár - írj a Népszava.

Bod Péter Ákos: Szerkezeti gondokkal lépünk be egy újabb mozgalmas évbe

Bod Péter Ákos: Szerkezeti gondokkal lépünk be egy újabb mozgalmas évbe

Az év vége szükséges alkalom az eddigi folyamatok és a várható feladatok átgondolására. A 2022-es lezárt évről már megvannak az adatok, a különös 2023-as esztendőről még nincs teljes képünk, de a makrogazdasági viszonyok már aránylag tisztán látszanak. Az európai dezinflációs trendet – magasabbról és megkésve ugyan – követjük, a recesszióból immár kikerültünk, a tavalyi ijesztő egyensúlytalanságok enyhülnek. A politikai kockázat továbbra is nagy és a gazdaságelemzés számára nehezen kalibrálható, a hirtelen fordulatok lehetősége miatt különféle szcenáriókra kell készülni.

Fontos döntést hoztak a lengyelek - Ez a forintnak is segíthet!

Fontos döntést hoztak a lengyelek - Ez a forintnak is segíthet!

Lengyelország bejelentette, hogy további fél évig nem emelik a lakosság rezsijét. Az energiaárak befagyasztásával vélhetően a lengyel jegybank is később kezdi majd el a kamatcsökkentést, ami a forintra is kedvező hatással lehet - írja a vg.hu

Csökkenhetnek jövőre az élelmiszerárak

Csökkenhetnek jövőre az élelmiszerárak

Londoni makrogazdasági elemzők friss előrejelzése szerint jövőre is csökkennek a globális élelmiszerárak, de várhatóan így is messze meghaladják a korábbi évek átlagát.

Épp csak meg nem szólal majd az új magyar útszakasz, azért lesz olyan drága

Épp csak meg nem szólal majd az új magyar útszakasz, azért lesz olyan drága

Harminckilenc híd és négy völgyhíd is épül majd azon a 31 kilométeres gyorsforgalmi úton, amely végre Zalaegerszeget is bekapcsolja a magyar autópálya-hálózatba. Az M76-os gyorsforgalmi út így nem a legdrágább autópálya lesz Magyarországon, hanem az eddigi legnehezebb domborzati viszonyok között megépülő, legkorszerűbb hazai gyorsforgalmi útszakasz – adott magyarázatot az Építési és Közlekedési Minisztérium a Zalaegerszeget az M7-es autópályával összekötő M76-os főút elsőre horrorisztikusnak tűnő költségeire.

Hajóbaleset: befejeződtek a Margit-híd első vizsgálatai

Hajóbaleset: befejeződtek a Margit-híd első vizsgálatai

Kedd reggel a Portfolio is beszámolt róla, hogy egy teherhajó nekiütközött a Margit-híd egyik pillérének. Az incidenst követően befejeződtek  a hídmester és a vízirendészet első vizsgálatai, melynek eredményeiről Karácsony Gergely számolt be egy Facebook-posztban.

Mi vár ránk 2024-ben? Öveket becsatolni, leszállásra felkészülni!

Mi vár ránk 2024-ben? Öveket becsatolni, leszállásra felkészülni!

Ahogy közeledik az év vége, a legtöbb befektető már a jövő évre tekint előre, arra próbálja pozícionálni portfólióját. Az alábbiakban azokat a piaci várakozásokat és a rájuk épülő narratívákat mutatjuk be, amelyeket érdemes figyelembe venni, amikor a jövő évi stratégiát tervezzük.

Januártól megváltozik a háztartási hulladékok gyűjtése - Félmillió magyart érint az új rendszer

Januártól megváltozik a háztartási hulladékok gyűjtése - Félmillió magyart érint az új rendszer

Múlt héten számoltunk be róla, hogy a Magyar Közlönyben is megjelent az organikus hulladékok gyűjtésére vonatkozó rendelet, ami 2023. december 31-től érvényes: vagyis 2024 elejétől Magyarországon is elindul a biohulladékok széles körű gyűjtése, ami a konyhai zöldhulladékot és az élelmiszer-hulladékot foglalja magába. Ezek átvételét, gyűjtését és elszállítását a MOHU Mol Hulladékgazdálkodási Zrt. biztosítja, a vállalat több új információt is elárult az induló rendszerről, többek között azt, hogy mely településeken vezetik be a lakásonként kiosztott 5 literes gyűjtőedényeket, melyik az a kettő kijelölt budapesti kerület, ahol lesz ilyen szolgáltatás, milyen gyakran jön a kukásautó a biohulladékokért, illetve azt is, hogy milyen hulladéktípusok kerülhetnek a konyhai gyűjtőedénybe, amit a lakosok ingyenesen, és önkéntes alapon kérhetnek a társasházaktól, tehát nem lesz kötelező, illetve extra díjtétellel sem jár majd a biohulladékok gyűjtése az ottlakóknak.

Virág Barnabás: 100 bázispontos kamatcsökkentés is szóba került ma

Virág Barnabás: 100 bázispontos kamatcsökkentés is szóba került ma

Két javaslatot tárgyalt ma az MNB Monetáris Tanácsa, mely végül egyhangúan döntött az alapkamat 75 bázispontos csökkentése mellett - mondta keddi háttérbeszélgetésén Virág Barnabás. A jegybank alelnöke kiemelte, hogy több területen is határozott javulás látszik a fundamentumokban és Magyarország kockázatíi megítélése is javult az elmúlt hetekben.

Látja az MNB a javulást, de óvatos kíván maradni

Látja az MNB a javulást, de óvatos kíván maradni

Javult a jegybank gazdasági képe, de továbbra is óvatos, körültekintő monetáris politikát lát indokoltnak - így értékelhető a jegybank kamatdöntés után ki adott indoklása. A mai 75 bázispontos kamatvágás után is a korábbihoz hasonló a monetáris tanács előretekintő iránymutatása: "A Tanács folyamatosan értékeli a beérkező makrogazdasági adatokat, az inflációs kilátásokat, valamint a kockázati környezet alakulását. A következő hónapokban ezen információk alapján adatvezérelten dönt az alapkamat további csökkentéséről és annak optimális üteméről."

Már az MNB is recesszióval számol idénre

Már az MNB is recesszióval számol idénre

A mai kamatdöntés indoklásával egyidőben szokás szerint megjelentek a jegybank háromhavonta esedékes, friss inflációs és növekedési előrejelzései. Ezek a a csütörtökön megjelenő teljes inflációs jelentés főbb számainak a megelőlegezését jelentik.

Itt a döntés: újabb kamatvágással zárja az évet az MNB

Itt a döntés: újabb kamatvágással zárja az évet az MNB

A várakozásoknak megfelelően újabb 75 bázisponttal 10,75 százalékra csökkentette az alapkamatot az MNB Monetáris Tanácsa idei utolsó kamatdöntő ülésén. Így az évet még 18 százalékon kezdő irányadó kamat az infláció meredek esésével jelentősen csökkent, és ez várhatóan 2024 elején is folytatódik.

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Kiszámoló

CSOK csapda

Gábor írt egy tanulságos levelet. A meglévő gyerekük mellé úton volt a második, s úgy gondolták, hogy ideje lenne...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.