Gazdaság

Nyárig nem jön el a kamatcsökkentés ideje az EKB döntéshozója szerint

Nyárig nem jön el a kamatcsökkentés ideje az EKB döntéshozója szerint

Nyárig nem valószínű, hogy csökkentené az irányadó kamatot az Európai Központi Bank (EKB) kormányzótanácsa – mondta hétfőn Boris Vujcic. A horvát jegybank vezetője szerint addig még látniuk kell az infláció további csökkenését, illetve a munkaerőpiac friss adatait.

Nagy a baj: kihirdették Magyarországon a vörös kódot, azonnal életbe lép

Nagy a baj: kihirdették Magyarországon a vörös kódot, azonnal életbe lép

A hideg időjárás miatt hétfő este 8 órától léptetik életbe az úgynevezett vörös kódot, ami azt jelenti, hogy valamennyi szociális intézmény számára kötelező a hajléktalan vagy bajba jutott emberek befogadása - jelentette be a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.

Több kórházban is leállnak a kezelések, van ahol 130 kilométert kell utazni ellátásért

Több kórházban is leállnak a kezelések, van ahol 130 kilométert kell utazni ellátásért

A hétvégén a Nemzeti Népegészségügyi Központ több, az egészségügyi ellátás részleges vagy teljes leállását érintő határozatot tett közzé honlapján. A 2023 decemberétől 2024 januárjáig terjedő időszakra vonatkozó intézkedések számos kórházat és osztályt érintenek országszerte - hívta fel a figyelmet Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő Facebook-oldalán.

Napelemesek, figyelem! – Bejelentették a fontos elszámolási szabályokat

Napelemesek, figyelem! – Bejelentették a fontos elszámolási szabályokat

Fontos szabályok léptek hatályba 2024. január elsején a háztartási méretű kiserőművek elszámolásánál, mert a két ünnep közt megjelent kormányrendelet tisztázta az összes részletszabályt, így egyfajta korszakhatárt is kijelölt a szaldó és a bruttó elszámolási rendszer között; az újonnan bevezetett havi szaldó körüli félreértéseket pedig egy friss energiaügyi minisztériumi közlemény oszlatta el. Mindezek alapján az alábbiakban bemutatjuk, hogy milyen változásokról döntött a kormány, és így kire pontosan milyen szabályok vonatkoznak. Jó hír, hogy a korábbi kormányzati szándékkal összhangban a Portfolio információi szerint a helyreállítási programból finanszírozott lakossági napelemes pályázat több tízezer nyertese is az éves szaldó elszámolásba kerülhet a belengetett bruttó elszámolás helyett abban az esetben, ha 2025 végéig üzembe helyezi a rendszerét.

Döntött a kormány: újabb változás jön a boltokban márciustól

Döntött a kormány: újabb változás jön a boltokban márciustól

A kormány arról döntött, hogy az 1 milliárd forint feletti árbevétellel rendelkező élelmiszerkereskedőknek figyelemfelhívó tájékoztatót kell kihelyezniük, amennyiben egy termék kiszerelése csökkent. A szabály március 1-től él.

Megindultak a magyarok külföldre

Megindultak a magyarok külföldre

Egyre több magyar munkavállaló megy külföldre dolgozni, ami jelentősen növeli a foglalkoztatottak számát. Amíg a magyarok Nyugat felé vették az irányt, addig a keletiek Magyarország felé.

Betonbiztosnak hitt közgazdasági összefüggés kerülhet a kukába hamarosan

Betonbiztosnak hitt közgazdasági összefüggés kerülhet a kukába hamarosan

A közgazdászok reménykednek abban, hogy az Egyesült Államokban végül puha landolás következik be, és a Federal Reserve kamatlábai csökkennek. Ha ez így lesz, akkor a betonbiztosnak hitt összefüggés a recesszió és az infláció gyors csökkentése között megdől. Persze még nem vehetjük ezt az optimista szcenáriót biztosra.

Gázellátás kontra környezetrombolás: mi lesz az első szlovák LNG-terminállal?

Gázellátás kontra környezetrombolás: mi lesz az első szlovák LNG-terminállal?

Hamarosan megépülhet az első LNG-terminál Szlovákiában, a cseppfolyósított földgáz tárolására alkalmas komplexum a pozsonyi teherkikötőben, a városközpont közelében kaphat helyet. A környezetvédelmi miniszter megadta az engedélyt, környezetvédők azonban tiltakoznak a beruházás ellen, mivel úgy vélik, az építkezés veszélybe sodorhatja a Párizsi Megállapodásban vállalt klímacélok teljesítését - írja az Infostart.

Milyen benzinár vár az autósokra?

Milyen benzinár vár az autósokra?

Szerdától tovább csökken a gázolaj nagykereskedelmi ára, a benzin jegyzésében azonban nem lehet változásra számítani, írja a holtankoljak.

Videó: fél évszázad után elindult az új holdraszálló egység

Videó: fél évszázad után elindult az új holdraszálló egység

Felbocsátották Floridából hétfőn helyi idő szerint kora hajnalban a Boeing és a Lockheed Martin közös vállalkozása, a United Launch Alliance (ULA) vadonatúj Vulcan űrrakétáját, hogy több mint fél évszázad után újra egy amerikai robotot helyezzen el a Holdon.

Nagy a baj az Európába szállított kínai elektromos autóknál

Nagy a baj az Európába szállított kínai elektromos autóknál

Az autószállító hajók hiánya a hajózási árak ugrásszerű, soha nem látott szintre való növekedéséhez vezetett, és gátat szab a kínai elektromos járművek (EV) Európába irányuló exportjának. A hajózási társaságok 2020-ban, a járvány okozta gyárleállások idején leselejtezték a régebbi hajóikat, és ezek pótlása csak három év múlva várható. A vártnál gyorsabban megélénkülő globális autóipari kereslet, valamint a Kínából érkező jelentős export miatt ez újra szállítmányozási problémákhoz és áremelkedésekhez vezetett – számolt be a Financial Times.

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.