Gazdaság

Ezeket kell teljesítenie egy magyar KKV-nak, ha egy multinacionális cég beszállítója akar lenni

Ezeket kell teljesítenie egy magyar KKV-nak, ha egy multinacionális cég beszállítója akar lenni

A hazai építőipar gyenge teljesítménye ellenére a Schneider Electric üzleti eredményei emelkedő pályán maradtak, forgalmazói és gyártói tevékenységén túl többszáz fős csapat dolgozik a régiós beszállítók felkutatásán, de a fenntarthatósági tanácsadás is egyre nagyobb szerepet kap. Az alapvetően energiamenedzsment rendszereiről és elektronikai termékeiről ismert vállalat az ipari automatizációs megoldásaival is részt vesz a vállalatok termelésének modernizálásában. Saját működésében kulcsszerepet kap a fenntarthatóság, jövőre nyílik meg az ötödik magyar üzemük Dunavecsén, amelyben olyan középfeszültségű kapcsolóberendezéseket gyártanak, amelyek – az iparágban az elsők között - már nem tartalmazzák a légkört súlyosan károsító kén-hexafluorid vegyületet. 2020-ban indította el regionális beszállító programját, amelynek célja, hogy Kelet- Közép-Európa vállalatai még nagyobb arányban jelenjenek meg a termelési láncban. Nem lehet azonban akárki partner: olyan cégekkel kívánnak együttműködni, amelyek szintén elkötelezettek a fenntarthatóság mellett. A Portfolio Veres Zsoltot, a Schneider Electric országigazgatóját kérdezte a vállalat eredményeiről, a villamosenergia elosztó hálózat fejlesztési lehetőségeiről, fenntarthatósági törekvésekről és a beszállítói programban résztvevő cégek felé támasztott követelményekről.

Pocsék ipari adat érkezett

Pocsék ipari adat érkezett

Novemberben az ipari termelés volumene jelentősen, 2,3%-kal kisebb volt, mint egy hónappal korábban - jelentette a KSH. A nagy esés az éves indexre is kihat: a szektor teljesítménye 5,6%-kal marad el az egy évvel korábbitól.

Az egészségügyi államtitkár szerint nem gond, ha Egerből Debrecenig kell utazni szemészeti ellátásért

Az egészségügyi államtitkár szerint nem gond, ha Egerből Debrecenig kell utazni szemészeti ellátásért

A hétvégén a Nemzeti Népegészségügyi Központ több, az egészségügyi ellátás részleges vagy teljes leállását érintő határozatot tett közzé honlapján. A leállásokra reagálva Takács Péter  egészségügyért felelős államtitkár a Népszavának azt mondta, ideiglenes intézkedésről van szó, beteg ellátatlanul nem marad.

Műszaki meghibásodás miatt veszélybe került a történelmi holdraszállási kísérlet

Műszaki meghibásodás miatt veszélybe került a történelmi holdraszállási kísérlet

Felbocsátották Floridából hétfőn helyi idő szerint kora hajnalban a Boeing és a Lockheed Martin közös vállalkozása, a United Launch Alliance (ULA) vadonatúj Vulcan űrrakétáját, hogy több mint fél évszázad után újra egy amerikai robotot - és egyben az első első kereskedelmi holdjárót - helyezzen el a Holdon. Órákkal az indulást követően azonban az Astrobotic műszaki meghibásodást jelentett a meghajtó rendszerben, ami felveti annak lehetőségét, hogy a holdraszállás már nem valósítható meg, esetleg "veszélybe kerül a puha landolás a Holdon".

Megugrott Németországban a menedékkérők száma

Megugrott Németországban a menedékkérők száma

Németországban 51 százalékkal több menedékkérelmet regisztráltak tavaly az előző évhez képest, a benyújtott kérelmek száma meghaladta a 351 ezret - derül ki a szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatal (BAMF) hétfői közléséből.

Lemondott a francia miniszterelnök

Lemondott a francia miniszterelnök

Benyújtotta kormánya lemondását hétfőn Élisabeth Borne francia miniszterelnök, és Emmanuel Macron köztársasági elnök elfogadta.

Változás történt a balatoni kompközlekedésben

Változás történt a balatoni kompközlekedésben

A téli szünet elmúltával hétközben ismét óránként jár a balatoni komp Szántód és Tihany között, hétvégén pedig félóránként indítanak járatokat - közölte a Balatoni Hajózási Zrt. honlapján.

Új szuperciklus kezdetén a világ

Új szuperciklus kezdetén a világ

Egy új, az eddigitől eltérő szuperciklus előtt áll a világgazdaság, melynek két kulcsfontosságú tényezője a mesterséges intelligencia és a dekarbonizáció lehetnek – mondta hétfőn a CNBC-nek Peter Oppenheimer, a Goldman Sachs vezető európai makroelemzője.

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.