Gazdaság

Megszólalt Orbán Viktor a brüsszeli fenyegetésről: ez egyfajta zsaroló kézikönyv

Megszólalt Orbán Viktor a brüsszeli fenyegetésről: ez egyfajta zsaroló kézikönyv

Ez egyfajta zsaroló kézikönyv – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Financial Times hétfői értesüléséről, mely szerint az Európai Tanács kész akár gazdaságilag megbüntetni Magyarországot, ha nem fogadjuk el az Ukrajnának szánt 50 milliárd eurós segélyt. A kormányfő szerint „ha a Financial Times közöl egy dokumentumot, amiben részletesen leírják a Magyarország elleni pénzügyi blokád és a velünk szembeni zsarolás forgatókönyvét, akkor biztosak lehetünk abban, hogy létezik ilyen”. Összességében az 50 milliárd eurós, 4 évre szóló, uniós költségvetésből finanszírozott ukrajnai programot továbbra is elutasítja Orbán Viktor, és legfeljebb akkor fogadná el, ha minden évben egyhangúsággal döntenének a további kifizetésről a tagállamok. A legfőbb (új) érvnek pedig azt mondta az ukrajnai program jóváhagyásával szemben, hogy meg kéne várni ezzel az EP-választási eredményeket.  

Stagnál a francia gazdaság

Stagnál a francia gazdaság

Az elemzői várakozásoknak megfelelően nem változott Franciaország GDP-je a tavalyi negyedik negyedévben az előző három hónaphoz képest az INSEE nemzeti statisztikai intézet kedden ismertetett előzetes adatai szerint.

Egyre áthatóbb a korrupció, Magyarország is súlyosan fertőzött

Egyre áthatóbb a korrupció, Magyarország is súlyosan fertőzött

A 2023-as Korrupció Érzékelési Index (CPI) aggasztó globális képet fest, amelyből kiderül, világszerte egyre nagyobb problémát jelent a korrupció. A friss lista szerint továbbra is Magyarországon érzékelik a legáthatóbbnak a korrupciót az emberek az EU-tagállamok között, ráadásul az utolsó előtti Bulgáriában javult a helyzet, míg itthon egyetlen pontnyi változást sem mutatott ki a felmérést készítő Transparency International.

Élénküléssel zárta a tavalyi évet a turizmus

Élénküléssel zárta a tavalyi évet a turizmus

Jól zárta az évet a magyar turisztikai szektor. A kissé gyengébb nyári szezon után ősztől egyértelmű élénkülésnek indultak a belföldi utazások is, ezzel pedig 2023 egészében több vendégéjszakát töltöttek el a turisztikai szálláshelyeken, mint egy évvel korábban.

Fordulat jön az időjárásban egy anticiklon miatt

Fordulat jön az időjárásban egy anticiklon miatt

Ma a zúzmarás köd és rétegfelhőzet helyenként csak lassan oszlik fel, sőt egyes részeken akár egész nap is megmaradhatnak. Nagy anticiklon alakítja kontinensünk nagy részének időjárását, szerdától, csütörtöktől már egyre enyhébb időben lesz részünk - jelentette a HungaroMet.

Új korszak kezdődött a háztartási méretű naperőműveknél, ezek most a fő tudnivalók

Új korszak kezdődött a háztartási méretű naperőműveknél, ezek most a fő tudnivalók

Az idő előrehaladtával és a gazdasági környezet változásának függvényében akár feleződhet is a háztartási méretű napelemes rendszerekbe történő beruházások aktuálisan kiszámított megtérülési ideje - mondta a Portfolio-nak Székely András. Az Optimum Solar Home System Kft. tulajdonos-ügyvezetője szerint az új, bruttó elszámolási rendszerben elérhető, korábbiaknál alacsonyabb átvételi ár a fogyasztói oldali rugalmassági piacok kialakulását is ösztönözheti, amely kedvezményes díjak elérését is lehetővé teheti a fogyasztók számára.

Megkerülhetett a világ egyik legrejtélyesebben eltűnt repülőgépe

Megkerülhetett a világ egyik legrejtélyesebben eltűnt repülőgépe

Amelia Earhart 87 évvel ezelőtti, a Csendes-óceán középső része felett történt eltűnése körüli rejtély egy lépéssel közelebb kerülhetett a megoldáshoz, mivel egy mélytengeri kutatócsoport azt állítja, hogy olyan szonárfelvételt rögzített, amelyen valószínűleg a pilótanő Lockheed 10-E Electra repülőgépe látható – írja az CBS News.

Más régiós bank is belekezdhet a masszívabb kamatvágosokba

Más régiós bank is belekezdhet a masszívabb kamatvágosokba

Tomas Holub, a Cseh Nemzeti Bank kamatmeghatározó testületének tagja azt javasolja, hogy a döntéshozók fontolják meg a kamatcsökkentés ütemének felgyorsítását, mivel az infláció a normális szintekhez közelít. Holub az első monetáris tisztviselő, aki a február 8-i ülés előtt nagyobb vágást javasolt – írja a Bloomberg. Magyarországon is hasonló lépést fontolgatnak.

Elhúzódó válság rángathatja vissza Kínát

Elhúzódó válság rángathatja vissza Kínát

Kína tartós deflációs nyomással küzd, amely várhatóan még legalább hat hónapig fennmarad, és amelyet a gyengülő kereslet és a folyamatos ingatlanválság táplál.

Megállapodott Lázár János és Karácsony Gergely: marad a Budapest-bérlet

Megállapodott Lázár János és Karácsony Gergely: marad a Budapest-bérlet

Az építési és közlekedési miniszter és a főpolgármester a mai találkozóján egy teljesen új, átfogó megállapodást kötött a budapesti és az agglomerációs közösségi közlekedés viszonyának rendezéséről - írja Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala közleményében.

Döntött az unió: folytatódnak a szankciók Oroszország ellen

Döntött az unió: folytatódnak a szankciók Oroszország ellen

Az Európai Unió (EU) újabb fél évvel, 2024. július 31-ig meghosszabbította az Oroszországgal szemben bevezetett gazdasági korlátozó intézkedések hatályát, mivel - indoklása szerint - Oroszország folytatja azon tevékenységeit, melyek destabilizálják az ukrajnai helyzetet - közölte az uniós tanács közleményében hétfőn.

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új ajándék érkezik az Orbán-kormánytól - Mennyi pénzt kapnak a családok?
Kasza Elliott-tal

3M Company

Május közepén írtam az MMM-ről, mert akkor vágott osztalékot a cég. Érdekes módon akkor a befektetők ezt nem értékeltek...

Ricardo

Könyvet Orbánnak

Ruchir Sharma A sikeres nemzetek tíz szabálya című kötete tanulságos olvasmány. A valuta- és adósságválságról...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.