Gazdaság

Megérkezett az adat, aminek biztosan nem örülnek a magyar nyugdíjasok

Portfolio
Magyarországon 2018 januárjában 2,6 millió fő, minden negyedik lakos részesült nyugdíjban és egyéb ellátásban. Az ellátottak száma 1,6%-kal csökkent egy év alatt - derül ki a KSH legfrissebb, nyugdíjakról szóló kiadványából. Azt is megtudtuk, hogy az egy főre jutó átlagos öregségi nyugdíj összege 2018 januárjában 129 637 forint volt, ez egy év alatt közel 5%-ot növekedett. Hogy ez mekkora a magyarországi keresetekhez képest? Egyre kevesebb, aminek biztosan nem örülnek a nyugdíjasok, viszont a nyugdíjrendszerért felelős döntéshozók annál inkább.

Romlik a relatív pozíció

A napokban jelent meg a Nyugdíjak és egyéb ellátások, 2018 című KSH-kiadvány, melyből megismerhetjük a legfontosabb adatokat a legutóbbi hazai nyugdíj-folyamatokról: mennyit költünk erre a célra, hányan vették újonnan igénybe, mekkora volt az átlagos összege (2017-es adatok alapján).

2017-ben 2,4%-os nyugdíjemelést hajtottak végre, ami a januári 1,6%-os nyugdíjemelés és a tervezettnél magasabb éves infláció miatti 0,8%-os korrekciós emelés együttes értéke volt. A nyugdíjas fogyasztóiárindex 2,3 %-os növekedése mellett a nyugdíjak reálértéke 0,1%-kal emelkedett - összegzi a folyamatokat a KSH. Közben ugyanakkor a keresetek látványosan emelkedtek tavaly, a reálbérek növekedése meghaladta a 10%-ot, ezért

a nyugdíjak relatív pozíciója, azaz a nyugdíjak vásárlóerejének a keresetek vásárlóerejéhez viszonyított mértéke jelentősen csökkent 2017-ben. Az öregségi nyugdíj átlagos értéke a nettó keresetek 58%-ának felelt meg.

Ahogy írtuk ezt legutóbbi ezzel kapcsolatos elemzésünkben, ez az arányszám 2003-ban volt ennyire alacsony. Ennek magyarázata, hogy a látványos hazai béremelkedés miatt elszakadtak a keresetek a nyugdíjaktól. Ez összességében javítja a nyugdíjrendszer stabilitását. "A munkaerőpiac feszességének csillapodásával és a munkaerőhiányos állapot oldódásával párhuzamosan a bérdinamika is visszafogottabbá válik, így ez a nyugdíjasok hátrányára látható túlszaladás mérséklődhet. Persze ez a különbözet ledolgozható egyszeri, a nyugdíjasoknak adott egyéb juttatásokkal, kompenzációkkal, amennyire a költségvetés mozgástere ezt megengedi (és ezt a kormány rendszeresen alkalmazta is), vagy egy másfajta rendszeres emelési rendszerrel, ami azonban a nyugdíjrendszer hosszabb távú fenntarthatóságát sodorhatja veszélybe" - írtuk akkor.

Megérkezett az adat, aminek biztosan nem örülnek a magyar nyugdíjasok
A KSH anyaga arra is emlékeztet, hogy 2017-ben kaptak először nyugdíjprémiumot az érintettek, mivel a GDP-növekedés meghaladta a 3,5%-ot.

Mire elég ez az EU-ban?

Európai uniós összehasonlításban a magyar átlagos öregségi nyugdíj vásárlóereje - az előző évekhez hasonlóan - az alacsonyabbak közé tartozott 2015-ben. A három balti tagállamban és további öt közép-, illetve kelet-európai országban volt ennél alacsonyabb az ellátás vásárlóerő-paritáson kifejezett összege. Bulgáriában volt a legkisebb az éves öregségi nyugdíj, ami a magyar ellátás mindössze 55%-ának felelt meg. A legtöbb terméket és szolgáltatást a luxemburgi, illetve osztrák öregségi nyugdíjból lehetett megvásárolni, kb. 2,6-szer annyit, mint a magyarból - összegzi a dokumentum.

Megérkezett az adat, aminek biztosan nem örülnek a magyar nyugdíjasok
Az aggregált helyettesítési ráta a 65-74 évesek nyugdíját viszonyítja az 50-59 évesek keresetéhez, ezzel kifejezve a nyugdíjak keresetpótló képességét. 2016-ban a magyar 67%-os érték a negyedik legmagasabb volt nemzetközi összehasonlításban, ami 9 százalékponttal meghaladta az uniós átlagértéket. Ez alapján a nyugdíjba vonulás Magyarországon viszonylag kisebb törést jelentett az emberek anyagi helyzetében, míg pl. Írországban - ahol a ráta értéke a legalacsonyabb az EU-ban - a nyugdíj önmagában a jövedelemnek alig több mint harmadát tudta pótolni.

Megérkezett az adat, aminek biztosan nem örülnek a magyar nyugdíjasok

Kik lettek tavaly nyugdíjasok?

2017-ben a nyugdíjbiztosítási szervek összesen 129 895 új ellátást állapítottak meg, 21,5%-kal kevesebbet, mint az előző évben. A csökkenés fő oka az volt, hogy míg 2016-ban az 1953-as születésűek elérték a 63 évben meghatározott nyugdíjkorhatárt, az egy évvel később születetteknek a korhatár 63,5 évre emelése miatt csak 2017 második felétől kezdve nyílt lehetőségük nyugdíjba vonulni - emlékeztet a KSH. Az új megállapítások 57%-a öregségi nyugdíj, 37%-a özvegyi és szülői nyugdíj, 3%-a árvaellátás volt.

A nők 40 szabály 2017-ben 28 ezer nő esetében volt érvényes, vagyis ők mehettek el a korhatár előtt nyugdíjba. Ezen a jogcímen állapították meg a nők öregségi nyugdíjának 63%-át.

Az átlagos életkor az öregségi nyugdíjba vonuláskor 2017-ben 62 év volt, ezen belül a férfiaké 63,7, a nőké 60,9 év. A korbetöltött öregségi nyugdíjaknál mindkét nemnél egységesen 63,7 év volt a nyugdíjazási átlagéletkor, ami kismértékben meghaladta a nyugdíjkorhatárt. A "nők 40"-et igénybe vevők viszont jóval a nyugdíjkorhatár előtt, átlagosan 59,3 évesen mentek nyugdíjba.

Az öregségi nyugdíjasok induló ellátása átlagosan 131 706 forint volt, 11%-kal magasabb, mint egy évvel korábban. A férfiak ellátása 145 374 forintot, a nőké 123 016 forintot tett ki.

A legfontosabb szám

Az egy főre jutó átlagos öregségi nyugdíj összege 2018 januárjában 129 637 forint volt, 4,8%-kal emelkedett az előző év azonos időszakához képest. A nők öregségi nyugdíja több mint 17 ezer forinttal maradt el a férfiakétól - írja a KSH.

Az országos átlagot Budapest, valamint Pest, Fejér és Komárom-Esztergom megye értékei haladták meg, ugyanakkor Szabolcs-Szatmár-Bereg, Bács-Kiskun és Békés megye átlagösszegei nem érték el a 120 ezer forintot. A legalacsonyabb érték Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéhez tartozott, ami közel 39 ezer forinttal maradt el a legmagasabb - 154 ezer forintos - fővárosi átlagtól.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, valamint a dél-alföldi Bács-Kiskun és Békés megyében a 100 000 forintnál kisebb összegű öregségi nyugdíjban részesülők aránya 40% fölött volt, míg Budapesten az ellátottak ötödének volt ilyen alacsony a nyugdíja. A 180 000 forint feletti öregségi nyugdíjban részesülők aránya 29%-kal a fővárosban volt a legmagasabb, ami az országos átlagot 13,1 százalékponttal meghaladta. Ugyanebben a kategóriában arányukat tekintve Békés megyében voltak a legkevesebben, hányaduk 6,9 százalékponttal elmaradt az országos átlagtól.

Megérkezett az adat, aminek biztosan nem örülnek a magyar nyugdíjasok
Holdblog

A személyes szorzónk

Modern korunkban sok lehetőségünk van személyiségünk kiteljesítésére, önérdekünk követésére. Ha ki akarunk tűnni mások közül, akkor ezekkel nem csak lehet, hanem szükséges is foglalkoz

Kasza Elliott-tal

Medtronic - elemzés

Végig pörgettem a blogon a Top10-es posztokat, vetettem egy pillantást azokra a részvényekre, amik valamikor fennakadtak a hálómon, de nem néztem meg őket alaposabban. Az egyik ilyen volt a Medtro

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ügyfélkapu-mizéria: egy újabb szolgáltatás kiesése fenyeget ügyintézési káosszal
Property Warm Up 2025
2025. február 20.
Green Transition & ESG 2025
2025. március 6.
Biztosítás 2025
2025. március 4.
Agrárium 2025
2025. március 19.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Könyv

A Sikeres Kereskedő - Vételi és eladási pontok, stratégiák, tőzsdepszichológia

Egy tőzsdei könyv, ami nem aranyhalat akar rád sózni, hanem felruház a horgászás képességével, ami a befektetések világában a saját kereskedési módszer kialakítását jelenti.

Ez is érdekelhet
kormány-kiskereskedelem-fogyasztás-forgalom-árvíz-naptárhatás-stagnálás-bázis