Schiszler István: Abban nincs különbség, hogy hogyan kell vezetni egy állami, illetve egy magánintézményt. Egy egészségügyi szolgáltató menedzsmentje ugyanazokat a feladatokat látja el akár magán-, akár állami szolgáltató.
A körülmények és elvárások viszont gondolom eltérnek.
Vitathatatlan, hogy egy magánszolgáltatónál más élményben van része egy ügyfélnek, mint egy állami intézményben. Ennek okai összetettek, de sok minden vezethető vissza arra, hogy az állami intézményeknél a fenntartó nem definiálja azt a szakmai célrendszert, például a szolgáltatás minőségével kapcsolatos elvárásokat, amelynek teljesítését elvárja a menedzsmenttől.
Az állami intézményeknél a tulajdonosi elvárás alapvetően nem szakmai, hanem politikai természetű, egy vezetői pozíció ugyanis inkább tekinthető politikai döntésnek, kinevezésnek.
Mindezek miatt a menedzsment szolgáltatásszervezési szerepe háttérbe szorul.És a profit?
Bár az állami egészségügyi szolgáltatók nem profitorientált vállalkozások, azonban önállóan gazdálkodó költségvetési intézmények. Az önálló gazdálkodás elvileg felelősségvállalást is jelent. A menedzsment működésének hatékonyságát viszont jelentősen rontja, hogy ideje nagy részét likviditásmenedzsmenttel kell töltenie. Sok olyan kórház van Magyarországon, amelyeknél az ellátandó feladat és az erre rendelkezésre álló forrás nincs arányban, ezekben az intézményekben az állandó költségvetési hiány és eladósodás nem a menedzsment hibája. A rendszeres állami adósságkonszolidáció sem ösztönöz a feszes gazdálkodásra.
A döntéshozóknak a likviditásmenedzselési feladatoktól kellene megszabadítaniuk az intézményvezetőket, vagyis a most adósságkonszolidációként biztosított rendszeres többletforrást be kellene építeni az intézmények költségvetésébe, és ezt követően számon kérni a felelős gazdálkodást. Egy ilyen környezetben a költségvetés túllépését már számon lehet kérni a kórház vezetőségén.
Amikor egy dán kórházigazgatót kérdeztem, hogy mi történik abban az esetben, ha az intézménye eladósodik, azt felelte: ezt a problémát már nem ő fogja megoldani, hanem az utódja.
Ezek alapján mondhatjuk, hogy az állami rendszer fentebb bemutatott hiányosságai vezetnek oda, hogy a magánegészségügyi szolgáltatók iránt egyre erősebb a kereslet?Az állami rendszer olyannyira túlterhelt, hogy kénytelen kompromisszumokat kötni, és így a benne résztvevők is erre kényszerülnek. Ha egy rendelésre egy délelőtt 40 ember érkezik, akkor nem fognak tudni fél órát foglalkozni minden beteggel, mert csak öt perc jut rá. Ez ellen semmit sem tud tenni az állami kórház menedzsmentje. Kényelmesebbé tudja tenni a várakozást, és meg tudja mondani a betegeknek, hogy mikor fognak sorra kerülni, de időt nem tud adni nekik. A betegeknek azonban más elvárásai vannak és ez nagyon sok embert terel a magánellátók felé. A hozzánk érkezők szeretnének kérdéseket feltenni, azokra válaszokat kapni, szeretnék látni, hogy mire számíthatnak a kezelés során, hogyan fog alakulni a betegségük, hogyan fogja befolyásolni az életüket, milyen terápiás lehetőségeik vannak. Azért hajlandó fizetni egy magáncégnél a szolgáltatásért, mert időt és figyelmet kap. Ez a legfontosabb szempont. Az állami rendszer ebben nem tud versenyezni a magánszektorral, még nagyon sokáig.
És közben a finanszírozási különbségekről se feledkezzünk meg. Nálunk egy szakorvosi vizsgálat 25 ezer forint, a társadalombiztosítás hozzávetőleg 1500 forintot fizet ugyanezért egy állami szolgáltatónak. Amíg ebben ilyen óriási különbség van, addig pénzügyi akadálya is van a betegre fordított idő növelésének.
Mindezek alapján azt gondolná az ember, hogy a megnövekedett kereslet előbb vagy utóbb szűkös kapacitásokat fog okozni a magánszolgáltatók oldalán is. És hallunk egyedi eseteket, amikor már magánszolgáltatások esetében is több hetes, hónapos várólisták vannak. Meg tudja ezt erősíteni, mik a tapasztalataik?
Az üzleti sikerek kihívásokat is okoznak: már nálunk is akadnak olyan területek, ahol akár két-három hetet is kell várni egy vizsgálatra, ezért folyamatosan dolgozunk a kapacitásaink bővítésén - amit csak úgy szabad megtenni, hogy az ne menjen a szolgáltatás minőségének rovására.
Kívülről nézve meglepően látványos haladáson van túl az új klinika építése a Duna-parton. Mikorra tervezik a hivatalos nyitást?
A harmadik negyedévben fejezzük be a munkákat és ezt követően indul az engedélyeztetési eljárás, ami után megnyitjuk az intézményt.
A magánszolgáltatók iránti növekvő kereslet a DMC számaiban is lecsapódik?
Igen, érezhető a bővülés. Az első, nem teljes évben 105 millió forint volt az árbevételünk, 2016-ban ez 789 millió forintra emelkedett, tavaly pedig már 1,547 milliárd forint volt. Ezalatt az egy év alatt az esetszám és a műtétek száma is közel megduplázódott.
Alapvetően zsebből fizetnek ügyfeleink, kis részben egészségpénztári számláról, ami a készpénzes fizetéshez hasonlóan a megtakarított vagyon terhére történik, csak ez utóbbit adókedvezménnyel támogatja az állam. Nemrégen vezettük be a hitelből történő finanszírozást, ezzel kapcsolatban még nincs sok tapasztalatunk.
A piac jelenleg a legdinamikusabban a vállalati ügyfelek felől bővül a visszajelzések szerint. Ezen a területen a DMC tervez együttműködéseket?
Az egészségbiztosításból finanszírozott ellátás a napi járóbeteg-forgalmunk 8 százalékát teszi ki. Ez a pillér is érzékelhetően növekszik. A vállalati egészségügy tekintetében is szeretnénk előrébb lépni, ennek
alapvető belépési feltétele, hogy a szolgáltatónak legyen olyan egészségbiztosítási terméke, amit a szerződő vállalat adómentesen nyújthat munkavállalóinak. Ezt a terméket létre is hoztuk az Union Biztosítóval együttműködésben, ennek az értékesítési hálózatát most építjük fel.
Folyamatosan tárgyalunk partnereinkkel arról, hogy a kórház megnyitásával egyidejűleg bevezessünk egy új kockázati egészségbiztosítási terméket, amely teljes körű fedezetet nyújt majd a szolgáltatásainkra.Ha kitekintünk a teljes hazai magánegészségügyi piacra, akkor a vállalati egészségbiztosítási csomag lesz a jövő?
Aktív résztvevői vagyunk az egészségügy átalakulásának, és jó dolog azt látni, hogy a verseny milyen pozitív minőségi változásokkal jár. Egyre többen fordulnak magánszolgáltatókhoz, és a fekvőbeteg-ellátási piacon is megjelennek a magáncégek.
Amíg csak az állami rendszer volt elérhető, addig nem volt verseny ezen a piacon, hiszen az állami szolgáltatót nem kényszeríti arra senki és semmi, hogy jobb szolgáltatást nyújtson. A régi metrószerelvények elavultsága akkor lett igazán szembetűnő, amikor az új járművek megjelentek a fővárosban. Illetve akkor, amikor sorozatban kigyulladtak, de ezt az egészségügyben nem kellene megvárni.
Véleményem szerint a verseny, amellett, hogy jó hatással van a magánegészségügyi ellátók piacára, hosszabb távon az állami egészségügyben is pozitív változásokat kényszerít ki, amit a páciensek is érezni fognak. A magánszolgáltatók új szemléletet, új kultúrát, új menedzsment-módszereket honosítanak meg. Ezeknek egy részét a külföldről visszatért szakembereink hozzák magukkal, és a segítségünkkel adaptáljuk a hazai körülményekre. Velük együttműködve a Duna Medical Centerben jelenleg is dolgozunk egy, a műtéti ellátás biztonságát növelő programon.Mivel egyre nagyobb a súlya a magánszolgáltatóknak, a politikai döntéshozók sem tudják megkerülni, hogy foglalkozzanak a társadalombiztosítási piac megnyitásának kérdésével.
A jelenlegi rendszerben a magánszolgáltatók plusz forrásokat hoznak az ágazatba, mivel az itt igénybe vett ellátásokat az ügyfelek megtakarításaikból finanszírozzák, és nem veszik igénybe a társadalombiztosítás ellátásait. A társadalombiztosítási piac megnyitása jelentős forrást csoportosítana át az állami intézményektől a magánszolgáltatók felé, akik a kiegészítő térítési díjakkal együtt sokkal jobb anyagi körülmények között tudnának gazdálkodni, mint a közintézmények.Ezért rendkívül kényes téma a szektorsemlegesség felvállalása?
Az előbbiek miatt én megértem a politikai döntéshozók aggodalmait. A társadalombiztosítási piac megnyitása csak nagyon alapos társadalmi, közgazdaságtani elemzések és modellezések alapján képzelhető el, és csak akkor, ha ezek alapján mindez nem vezetne az alacsonyabb jövedelemmel rendelkező társadalmi csoportok egészségügyi ellátásának elégtelenségéhez.
Lehet, hogy megfelelő körültekintéssel bevezetve mindez jelentős pozitív változást hozna, és lehet, hogy a rendszerváltáskor sor került volna az egészségügyi szolgáltatási piac liberalizációjára, akkor a piac kikényszerítette volna az átlátható, feladatarányos finanszírozást, és teljesen más körülmények között működne ma az egész rendszer. Amit most biztosan tudunk az az, hogy ahol a szolgáltatók között verseny van, ott hatékonyan működnek a piaci ösztönzők, és ebből hosszú távon az ügyfelek profitálnak.
Karrierút Schiszler István orvos, közgazdász. 2004-2007 között a Telki Magánkórház igazgató-helyettese, 2008-2011 között a XVI. Kerület Kertvárosi Egészségügyi Szolgálatának igazgatója. 2011-ben az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főigazgató-helyettese, majd a GYEMSZI Implementációs Igazgatóságának vezetője. A 2015-ös nyitástól a Duna Medical Center ügyvezető igazgatója, ezt megelőzően az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér bevezetését előkészítő informatikai programiroda vezetője.
Új cikksorozat a professzionális egészségügyről Cikksorozatot indítunk a magyar egészségügy aktuális helyzetéről, kilátásáról. Interjúk, elemzések, adatbányászat formájában, az állami és magánegészségügyi ellátásról, piacról, szolgáltatókról, finanszírozásról, munkaerőről, fejlesztésekről, innovációkról, kutatókról, digitalizációról. Célunk, hogy a leginkább érintettek segítségével mutassuk be a hazai egészségügy minden szegletét. Beszámolunk az aktuális trendekről, kihívásokról és felkutatjuk a sikersztorikat. Érdemes velünk tartani, itt.
