
Az indiai központi bank szerdai döntésével a repoügyletek kamatát 25 bázisponttal, évi 6,0 százalékra csökkentette, míg a kötelező tartalékolási rátát változatlanul, 4,0 százalékon hagyta. A döntés megfelelt a piaci várakozásoknak. A repokamat 2023 februárja óta idén februárig nem változott, 2025 februárjában ugyancsak 25 bázispontos kamatvágásról döntött az indiai központi bank.
Az indiai jegybank jelenleg arra számít, hogy az ország gazdasága a márciusban kezdődött új pénzügyi évben 6,5 százalékkal nő, szemben a februárban jelzett 6,7 százalékkal, az átlagos infláció pedig 4,0 százalék lesz a februárban becsült 4,2 százalék helyett.
A Reserve Bank of India közleményében hangsúlyozta: a globális gazdasági kilátások gyorsan változnak.
A közelmúltbeli vámintézkedések fokozták a bizonytalanságot, amely rontotta a gazdasági kilátásokat az egyes régiókban, egyben új akadályt jelent a globális növekedés és az infláció kedvező alakulása szempontjából. India éves inflációs rátája februárban 3,62 százalékra, tavaly július óta a legalacsonyabbra csökkent az előző havi 4,26 százalékról, jelentősen elmaradva a 4,0 százalékos elemzői várakozásoktól.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
Hatalmas pincerendszer rejtőzik Budapest legújabb belvárosi szállodája alatt
Egy foghíjtelken valósul meg a 200 szobás létesítmény.
Donald Trump megoldotta: a rubel lett a világ legjobban teljesítő valutája
A vámháborús káosz, a kaotikus ukrajnai békefolyamat egyelőre az orosz devizának kedvez.
Nem kegyelmez Donald Trump: amerikai állampolgárokat is egy salvadori megabörtönbe deportálhat
Bár kérdés, ez mennyire lenne törvényes.
Egymásnak feszült Trump és Zelenszkij, Kijev szerint hatástalan a tűzszünet - Híreink az orosz-ukrán háborúról kedden
Cikkünk folyamatosan frissül a háború eseményeivel.
Donald Trump újabb szektornak kegyelmezett meg - Mi történik a piacokon?
Mozgalmas hétkezdet után újabb eseménydús napot láthatunk.
Jövedelmező a vállalkozásod?
A mai tanácsadáson szintén szóba került, hogy sok vállalkozó elfelejti beárazni a saját tulajdonában lévő eszközök úgynevezett alternatíva költségét (kiadhatnám másnak is a saját üzl
Nemzetgarázdasági stratégia - Trump a problémát sem érti
Ellentmondásokkal van tele Trump programja, a döntéshozóknak nemcsak koherens elképzelés nincsenek, de valószínűleg a problémát sem értik. Az eredmény a politikai bizonytalanság fenntartása,
Új lehetőség nagy léptékű zöldenergiás fejlesztésekhez
A társadalmi egyeztetésre meghirdetett biogázos és biometános pályázat nem a megszokott \"pályázzunk egy eszközre\" típusú támogatás.
Milyen rejtett költségei vannak az ingatlanvásárlásnak?
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Milyen rejtett költségei vannak az ingatlanvásárlásnak? Alapvető költségek ingatlanvásárláskor Sokan csak az önerőre vagy a vételárra koncentrá
Közvetített szolgáltatások és alvállalkozói teljesítmények a HIPA-ban
A helyi iparűzési adó (HIPA) adóalapjának csökkentési lehetőségei sok vállalkozás számára komoly kihívást jelentenek - még azoknak is, akik egyébként magabiztosan navigálnak a magyar ad
A 505 State Street, New York első teljesen elektromos felhőkarcolója
New Yorkban felépült a város első teljesen elektromos felhőkarcolója. A projekt az Egyesült Államokban egyedülálló, de világszinten egyáltalán nem példa nélküli.
Top 10 osztalék részvény - 2025. április
Április elsején kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, a Google pedig megtréfált, és berakta az értesítő levelet a spam mappába, ezért csak most csináltam meg a listá
Új lakáshitel konstrukció: akár havi 22 500 Ft kedvezmény a családoknak
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Új lakáshitel konstrukció: akár havi 22 500 Ft kedvezmény a családoknak Áprilistól több millió forint maradhat a kasszában Április elsejétől új


- Olyan történt a dollárral, ami a forint sorsára is hatással van
- Szép csendben egy másik ország lehet EU-tag hamarosan, amíg a világ Ukrajnáról beszél
- Formálódik Donald Trump nagy terve – Ravasz húzással kényszerítené térdre Oroszországot
- Trump meghátrál! Tépik a piacokat
- Itt a Telekom bejelentése: változik az inflációkövető díjkorrekció
Kritikus napok előtt a globális tőkepiac
Mekkora a bizalmi válság?
Trump miatt rángatóznak a tőzsdék – Mi jelent most menedéket?
Gyorsan változnak az események Amerikában.
Kockázat vagy lehetőség a génmódosított élelmiszer?
A génmódosítás és a génszerkesztés fontos lehet az élelmezési válság és a klímaváltozás elleni küzdelemben, de sokan félnek tőle.
Kiadó modern irodaházak
Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.
Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?
Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?
Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?
Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.