
Az Oktatási Hivatal által nemrég közzétett adatok szerint a 2024. március 4. és június 3. között lebonyolított online kompetenciamérésen, amelyen 3050 intézmény több mint 584 000 diákja vett részt,
szinte minden évfolyamon gyengébb eredmények születtek, mint egy évvel korábban.
A matematikai kompetenciák terén a legnagyobb visszaesés a 11. évfolyamnál volt tapasztalható: a tavalyi 1755 képességponthoz képest idén csak 1709 pontot értek el a diákok, ami 46 pontos csökkenést jelent. Jelentős romlás mutatkozott a 7. évfolyamnál (38 pont) és a 9. évfolyamnál (31 pont) is, míg a 6., 8., és 10. osztályosoknál 8-15 pontos volt a visszaesés.
A szövegértési eredmények hasonló tendenciát mutatnak: a 11. évfolyamosok 43 ponttal, a 9. osztályosok 38 ponttal, a 7. osztályosok pedig 25 ponttal teljesítettek gyengébben, mint 2023-ban. A 8. és 10. évfolyamosok 13-17 pontos visszaesést mutattak. Egyedül a 6. osztályosok tudtak javítani, ők 8 ponttal jobb eredményt értek el az előző évinél.
Az idegen nyelvi mérések vegyes képet mutatnak: míg az angol nyelvi kompetenciák 4-7 pontos javulást mutatnak, addig a német nyelvi eredmények a 6. és 7. évfolyamon enyhe romlást, a 8. évfolyamon viszont 19 pontos javulást jeleznek.
A következő kompetenciamérés 2025. március 24. és május 30. között lesz esedékes. A kormány korábban tervezte, hogy a mérési eredményeket emelt szintű érdemjegyekkel osztályozzák, amelyek beszámítottak volna az év végi jegyekbe és a középiskolai felvételi pontszámokba is, azonban ezt a kezdeményezést egyelőre elvetették, miután a Belügyminisztérium felmérése szerint a megkérdezett szülők többsége ellenezte azt.
Címlapkép forrása: EU
Bizonytalanok a befektetők Trump újabb húzása után
25 százalék büntetővámot jelentett be az elnök.
Lecsillapodott a forint árfolyama
Három nap alatt 6 egység emelkedésben is volt, az euró ellenében.
Bejelentették: újabb német fegyverek érkeznek Ukrajnába
A német külügyminiszter szerint nem szabad megadásra kényszeríteni Ukrajnát.
Keményen nekiment Trumpnak Putyin: itt az ugródeszka a konfliktusokhoz?
Az orosz elnök szerint komolyan kell venni a Grönlandra vonatkozó amerikai igényt.
Kinyílt a rézolló, a záródása érdekli a befektetőket
A chicagói börzén új történelmi csúcsra futott a réz árfolyama, ami remek arbitrázslehetőségre hívja fel a figyelmet. A tőzsdén kétféle \"réz\" van: az amerikai réz...
The post Kinyílt
Fejlődj, bővíts, korszerűsíts! - Új támogatás mikro- és kisvállalkozásoknak
A versenyképesség megőrzése és növelése kulcsfontosságú minden vállalkozás számára. A technológiai fejlődés és a modernizáció ma már elengedhetetlen feltétele a hosszú távú sikernek
SPB: Jelentős átrendeződések várhatóak az amerikai kiskereskedelmi szektorban
Továbbra is komoly kockázati tényezők vannak jelen a kínai gazdaságban, de az ösztönző csomagok hatása rövid távon mindenképpen pozitív lehet. Az év első két hónapjában rekordteljesítm
Ingyenmunka a tudományban
A tudományos közösség rá van kényszerítve arra, hogy a kiadók által működtetett szakfolyóiratokban publikáljon. Ez a függőség komoly visszaélésekhez és torzulásokhoz vezet. The post In
10 pontban az arcfelismerő rendszer gyülekezési joggal összefüggő alkalmazásáról
Az elmúlt héten az Országgyűlés jelentősen korlátozta a gyülekezés szabadságát biztosító alapjogot Magyarországon. Az aránytalan és szükségtelen jogkorlátozás kapcsán számos fontos s
Az RSM Hungary és a Credit Management Group egyesíti ESG üzletágát
A Credit Management Group, az egyik legjelentősebb hazai független ESG tanácsadó cég és az RSM közös cégben egyesíti ESG üzletáguk szolgáltatásait. Az RSM ESG Solution Kft.-ben az RSM Hungary
Viták a globális felmelegedés gyorsulásáról
A klímaváltozás tényét a tudósok ma már nem vitatják, annak üteméről, esetleges gyorsulásának mértékéről viszont még nem alakult ki konszenzus közöttük.
Lúzerek, csalók és a többiek
Az elmúlt időszakban eleget szidtam már az UEFA-FIFA párost. Ezekben a hetekben nem meglepő módon több esetben ki is tört a panaszkodási láz az egyre...
The post Lúzerek, csalók és a többiek

AI funkció és 1300 új részvény a Lightyear kínálatában (x)
A göngyölegtisztítás új korszaka a Logicon Investnél: automatizáció és fenntarthatóság (x)
Interjú Tirpák Istvánnal, a Logicon Invest Magyarország Kft. tulajdonosával

- Itt van Orbán Viktor bejelentése: minden kistelepülésen élőt érint
- Figyelmeztet a Bizottság: Magyarország olyan adóssághegyen ül, amit nehéz lesz legyűrni
- Újra elszabadul az infláció – minden borul a lakossági állampapírok piacán?
- Összeomlott a Tesla Európában
- Adómentessé válnak a magyar anyák – Itt a kegyelemdöfés a nyugdíjpénzeknek?
Muszlim piacra is jut magyar bárány, itthon viszont alig keresik
Sok ínyenc a bárány fejét akarja, sőt igazi különlegességnek számít az állat szeme is.
Héja vagy galamb az MNB? Mi történik?
Virovácz Péter a Checklist vendége volt.
Letartóztatták Erdogan legfőbb kihívóját – De miért éppen most?
Mi történik Törökországban?
Eladó új építésű lakások
Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.
Warren Buffett helyett én: Kezdők útmutatója a befektetéshez
Fedezd fel a befektetés világát úgy, ahogy még sosem! Ez a webinárium egyszerűen és érthetően mutatja be az alapelveket, amelyekre még a legnagyobb befektetők, mint Warren Buffett is esküsznek.