Kétéves csúcsra ugrott az eurózóna feldolgozóipari aktivitási mutatója
Gazdaság

Kétéves csúcsra ugrott az eurózóna feldolgozóipari aktivitási mutatója

MTI
|
Portfolio
Februárban a várt 47,3 pont helyet 47,6 pontra emelkedett az eurózóna összesített feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe a januári 46,6 pontról, és így kétéves csúcsra ért – derült ki az S&P Global Market Intelligence piackutató intézet és a Hamburg Commercial Bank AG közös felméréséből. Ezzel együtt még bőven maradtak figyelmeztető jelek a részletes adatok alapján.

A friss februári érték még mindig azt jelenti, hogy az ágazat aktivitása a bővülés és zsugorodás 50 pontos határvonala alatt húzódik, de a feldolgozóipari teljesítmény zsugorodása 2023 januárja óta most a legkisebb.

A Hamburg Commercial Bank vezető közgazdásza Cyrus de la Rubia a bmi-adatokat kommentálva elmondta:

még túl korai lenne fellendülésről beszélni, de az adat arra utal, hogy a feldolgozóipar talán kezd magára találni.

Az új megrendelések 2022 májusa óta a leglassabb ütemben csökkennek, a termelés pedig egyre közelebb kerül a stabilizációhoz. Így a majdnem három év recesszió után az elkövetkező hónapokban némi növekedést láthatunk - vázolta.

Egy gyors kormányalakítás Németországban, politikai stabilitás Franciaországban és egy megállapodás az Egyesült Államokkal a kulcsfontosságú vámkérdésekben mindenképpen segítene - jegyezte meg.

Februárban felgyorsult a munkahelyek leépítése, de nem ritka, hogy az elbocsátások a recesszió befejeződése után is folytatódnak. Ez tehát nem feltétlenül jelenti azt, hogy a fellendülés messze van

- tette hozzá a szakértő.

A részindexeket nézve az látszik, hogy a feldolgozóipari termelés volumene kilenc hónapja a leglassabb ütemben csökkent,

az új megrendelések pedig közel három éve a legenyhébb mértékben csökkentek. A munkahelyek leépítése azonban négy és fél éve a leggyorsabb ütemre gyorsult.

A költségfronton az inputárak inflációja hathavi csúcsra emelkedett. Végül pedig az üzleti optimizmus az orosz-ukrán konfliktus három évvel ezelőtti kezdete óta a legerősebbnek bizonyult.

A hétfő délelőtti kereskedés alatt jelent meg több ország felülvizsgált februári feldolgozóipari bmi-adata is, amelyekből az látszik, hogy Németországban, Franciaországban, Olaszországban és Ausztriában lassult a csökkenés mértéke, míg Hollandiában hét hónapos zsugorodás után stabilizálódott, Írországban pedig lendületesebbé vált a növekedés. Ezzel szemben Spanyolországban több mint egy év óta először zsugorodott a feldolgozóipari teljesítmény.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

Holdblog

Zsiday Viktor: Nincs Trump-terv

Sokan próbálják megfejteni a Trump-féle Nagy Tervet, ami értelmet ad minden mondásának, amivel kerek egésszé válik a véletlenszerűnek tűnő káosz, aminek segítségével kifürkészhetjük mi

Holdblog

I Bought This Before Elon Went Crazy

Estek Európa főbb piacain a Tesla értékesítései - méghozzá nem is kicsit: tavaly januárhoz képest nagyjából a felére csökkent az eladott autók száma. Elon Musk... The post I Bought This Bef

Holdblog

Döcög a tervgazdaság

Elkúrni könnyű. Nem az a cél, csak az lesz belőle. Ki gondolta volna, hogy a serényen dolgozó kisember felkarolása és néhány kulcsfontosságú iparág nemzeti kézbe... The post Döcög a tervga

Holdblog

Mindenre tudjuk a választ (feat. Zsiday)

E heti adásunkban Zsiday Viktorral tudjuk a választ minden kérdésre. Jó szórakozást! Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, YouT

PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Már jövőre 28 tagállama lehet az EU-nak, ami megmentheti az uniót
Portfolio Retail Day 2025
2025. április 2.
Biztosítás 2025
2025. március 4.
Agrárium 2025
2025. március 19.
Portfolio Construction Industry 2025
2025. március 27.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Díjmentes előadás

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!

Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.

Tanfolyam

Sikeres befektető online tanfolyam

Képes leszel megtalálni a számodra legmegfelelőbb befektetési terméket, miközben olyan gyakorlati stratégiákat sajátítasz el, amiket azonnal bevethetsz a sikeres befektetésekhez!

Ez is érdekelhet
D_NOE20250303007